A nyolc alkotás Szakács Imre László festőművész 2023-2024-ben, Ferenc pápa látogatására készült munkája, melyek a Miatyánk imádságban megfogalmazott kérések újragondolására ösztönzik a látogatókat. A festmények a Dóm Kőtár időszaki kiállításában tekinthetők meg szeptember 21-ig.

Az augusztus 19-én megtartott megnyitón Felföldi László pécsi megyéspüspök és Hegyi Csaba festőművész, egyetemi tanár méltatta a kiállított festményeket. Az eseményen a művész nem lehetett személyesen jelen, mert kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a megnyitóval egy időben vette át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést. Szakács Imre László a Miatyánk imádságot képekkel megjelenítő alkotásain keresztül a művészet titokzatos nyelvén mégis sokakat megszólított a pécsi megnyitón is, ahol Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész magasztos orgonajátéka segítette az elmélyülést.

2025_08_19_miatyank_kiallitas_11.jpg

Szakács Imre László életművére jellemző, hogy új témákkal, új formákon keresztül ragadja meg Isten és az ember kapcsolatát. A Miatyánk imádságban megfogalmazott kéréseket úgy festette meg, hogy minden egyes képben egy-egy teológiai gondolat ölt képet.

2025_08_19_miatyank_kiallitas_02.jpg

A nyolc darabból álló ciklus képei egyenként is megszólítják a szemlélőt, de összekapcsolódva nyerik el valódi mondandójukat. A festmények háromdimenziós vonalai pedig, különböző szögekből szemlélve az alkotásokat, újabb és újabb tartalmakat fednek fel.

2025_08_19_miatyank_kiallitas_18.jpg

A kiállítás megnyitóján Felföldi László pécsi megyéspüspök méltatta a művész munkásságát. Köszöntőjében kiemelte, az emberi szív legmélye, létünk értelmének összefoglalása látható a Mi Atyánk című ciklus képeiben, melyekben a magányosság lelki mélysége és világossága jeleníti meg színekkel és formákkal mindazt, amire Jézus tanított: a Mennyei Atyánk a rejtekben is meghall, meghallgat minket és válaszol a titkos csendben.

2025_08_19_miatyank_kiallitas_14.jpg

Az emberi élet nagy kérdése, emberi voltunk és emberi méltóságunk gyökerezik abban, hogy Isten, aki a létbe hívta az embert megszólalt, a Teremtő megszólította a teremtményét, akitől azt kérte, hogy szóljon hozzá, azaz az Isten megszólítható – fogalmazott a pécsi főpásztor.

2025_08_19_miatyank_kiallitas_23.jpg

Hegyi Csaba festőművész, egyetemi tanár a kiállításon bemutatott alkotások méltatásában arról beszélt, hogy a művész a sok kép közül, melyek az élete során a Miatyánk imádsághoz kapcsolódóan a fejében megszülettek, most megmutat néhányat. A kép, a festészet és a művészet hatalma abban áll, hogy amit a művész megmutat nekünk, segítségünkre lehet abban, hogy az imádság szavai bensőnk csöndjében még jobban hallhatók és érthetők legyenek, és formálódjanak.

2025_08_19_miatyank_kiallitas_28.jpg

A Mi Atyánk ciklus festményei a Dóm Kőtár időszaki kiállításában szeptember 21-ig tekinthetők meg.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 August
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség