Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” -olvassuk a mai vasárnap Evangéliumában. Isten odaadta magát. Mindenkiért emberré lett és mindenkit hív, mindenkihez szól.
„Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” Mindenki fontos a számára és azt akarja, hogy mi is ott legyünk, ahol Ő van.
„Ha majd elmegyek és helyet készítek Nektek, ismét eljövök és magammal viszlek Titeket, hogy Ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” Válaszolnunk kell a saját életünkkel. Követni az Utat, az Igazságot és az Életet. Aki nem más, mint Krisztus. Úgy szeretni, mint az Isten. Istenért és a felebarátért élni. Nem méricskélni, nem határokat szabni. Nem válogatni. Készen állni mindig a megbocsátásra. Nem egyszer, nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer. Úgy kérni Isten bocsánatát, ahogy mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Mennyire nehezek ezek a szavak és mennyire nehéz megvalósítani ezeket a mindennapokban. Sokszor nehéz a kereszt, nehéz mindennap fölvenni. Sokszor talán letennénk. De hova mehetnénk? Hisz az örök életet adó igék Jézusnál vannak. Az üdvösségünk Krisztusban van elrejtve.
Úgy kell élnem, hogy élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem. Oda kell adnom nekem is magamat másoknak és az Istennek. Mennyire nehéz meghalni másokért, még szeretetből is. Nem enyém az utolsó szó. Tudni hallgatni ha kell, úgy beszélni, cselekedni, hogy az Üdvösségre vezessen. Életünkben megtapasztalni az Életet, Isten ajándékát, kegyelmeit. Hinni Jézusban, hogy el ne vesszünk, hanem örökké éljünk. „Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.”
Nyitókép: Shutterstock
