szentek

A mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola 7.b osztálya április 24-27 között az EMMI által meghirdetett Határtalanul kirándulás keretében Erdélybe utazott.

Az egykor a Székesegyház homlokzatán álló homokkőből készült apostolszobrok tavaly kerültek vissza a Dóm közelébe a Szent Mór Iskolaközpont udvaráról. A nyugati bejárat előtt húzódó Gosztonyi-kőtár nemcsak kiváló kiállítóhelyet biztosít, hanem az időjárással szemben is védi az apostolszobrokat.

Hívek tízezrei gyűltek össze a magyar Egyház örömteli ünnepére, Brenner János vértanú pap boldoggá avatására május elsején Szombathelyen, az Emlékmű-dombon. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

Április 29. Sienai Szent Katalin emléknapja. A Misztikus levelek szerzőjére Lucetta Scaraffia, a római La Sapienza egyetem oktatója, több katolikus lap állandó publicistája írásával emlékezünk.

Modernkori vértanúság címmel szervezett tárlatvezetéssel egybekötött előadást a Pécsi Egyházmegye Brenner János boldoggá avatása előtt.

A világegyház április 23-án, a magyar katolikusok április 24-én emlékeznek Szent Györgyre. A szent életéről az évszázadok során számos legenda született, amelyek sokszor megtévesztőek. Kultusza ennek ellenére a keleti és a nyugati keresztények körében is kiemelkedő. A Pécsi Egyházmegye több temploma is védőszentjeként tiszteli.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a Tolnán celebrált szentmiséjében a hivatásokról beszélt.

A katolikus egyház április 23-án Szent Adalbertre emlékezik. A 10. századi prágai püspöknek fontos szerepe volt a kereszténység magyarországi terjesztésében.

A tolnai plébániatemplomba érkezik szent II. János Pál ereklyéje vasárnap, 2018. április 22-én.

Április 6-án és 7-én összegyűltek a Pécsi Egyházmegye hitoktatói, hogy a katekéta tevékenységet ünnepeljék, és a felmerülő kérdésekre közösen választ találjanak.

Alábbiakban a Szombathelyi Egyházmegye közleményét adjuk közre.

Április 4. Sevillai Szent Izidor emléknapja. A huszadik század utolsó éveiben merült fel először a gondolat, hogy az internethasználók közösségének is szüksége van védőszentre. A katolikus felhasználók az V-VI. század fordulóján élt egyháztanító személyében találták meg a megfelelő patrónust.

Szent József az édesapák védőszentje, így március 19-én a katolikus tradíció alapján az apákat köszöntik. Ehhez kapcsolódva a korábbi hagyományoknak megfelelően a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpontban idén is megszervezték az apák napját.

Március 19-én tartotta névadójának, Szent Józsefnek az ünnepnapját a 25 éves szekszárdi Szent József Iskolaközpont.

A Pécsi Püspökség idén is meghirdeti nőnapi nyereményjátékát. Ebben az évben nőnapra készülve Bűnbánó Szent Mária Magdolna személye kerül a középpontba. A róla szóló írás tartalmazza a választ arra a 7 kérdésre, amelyeket egy héten keresztül napról-napra tesz közzé a Pécsi Egyházmegye közösségi oldalán.

A világegyház május 14-én ünnepli Szent Mátyás apostolt, de a magyar katolikusok a szent 11. századtól ismert emléknapján, február 24-én emlékeznek meg róla.

Az előző év novemberében hozta nyilvánosságra a Szentszék azt a dekrétumot, amelyben Brenner János vértanúságának elismerése szerepel. Az egykor a szombathelyi egyházmegyében szolgáló Brenner Jánost május 1-jén avatják boldoggá, erre az eseményre hív mindenkit Székely János szombathelyi megyéspüspök, akinek levelét változtatások nélkül közöljük.

Balázs, a III. századi örményországi püspök orvosból lett a lelkek gyógyítója. Jó pásztorként állt a krisztuskövető nép élén, s a szeretet áldozataként eljutott a vértanúság magaslatára.

Január 25. Pál apostol megtérésének emléknapja. A Pécsi Egyházmegyében különböző korok különböző művészeti ágakban jeleskedő képviselői állítottak emléket a damaszkuszi úton történt csodás eseménynek.

Védőszentjüket, Remete Szent Pált ünnepelték pécsi templomukban a pálos rend tagjai.

Január 18. Árpád-házi Szent Margit ünnepe. A pécsi székesegyház Mária-kápolnájában Székely Bertalan alkotása állít emléket az ország megmentéséért Istennek ajánlott királylánynak.

Lezárult a kalocsa-kecskeméti főegyházmegye Asztrik-emlékéve. A szentként tisztelt apát csontereklyéje most Pécsváradra került, ahol 998-ban bencés apátságot alapított.

A pécsi pálos konvent tagjai mindenkit szeretettel várnak január 15-én Remete Szent Pál ünnepére.

Pécsvárad első apátja, aki a szent koronát Magyarországra hozta, Asztrik apát, bencés szerzetes volt. Most Asztrik-ereklye kerül a pécsváradi plébániára.

December 27-én Szent János apostolra emlékezünk.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 novemberéből.

December 3-án kezdődik idén az advent, az egyházi év első része, a megtestesülés misztériumának ünnepét bevezető időszak.

Egyedülálló zenés áhítaton vehettek részt a hívek a Pécsi Székesegyházban, a musica sacra védőszentjének, Szent Cecíliának a tiszteletére. A magyar püspöki székhelyeken szolgáló zenei vezetők nem csupán a bazilika nagyorgonáját szólaltatták meg, de közös énekkel is készültek.

A mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában sok-sok éve megemlékeznek Szent Erzsébetről, II. András magyar király és Merániai Gertrúd lányáról.

November 22. Szent Cecília, a szent zene védőszentjének emléknapja. Szent Ágoston püspök a zsoltárokról szóló fejtegetéseiben az Istenhez méltó zenéről ír.

November 16-án tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Magyar Népdal Ünnepét.

A Szent Mártonhoz kapcsolódó néphagyományok különösen alkalmasak arra, hogy megismertessék az óvodás korú gyermekekkel a szent életét, miközben figyelmük az irgalmas cselekedetek gyakorlására irányul.

Az ország egyházmegyei centrumaiban tevékenykedő orgonisták idén különleges módon emlékeznek meg a Musica Sacra védőszentjéről, Szent Cecíliáról.

November 12-én Asztrikra emlékezünk. Szent István király egyházszervező tevékenységének meghatározó személyisége, az első kalocsai érsek előtt tisztelegve 2017-re a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye emlékévet hirdetett.

November 11. Európa egyik legismertebb és legünnepeltebb szentjének, Tours-i Szent Mártonnak emléknapja. A mai Magyarország területén, Pannónia provinciában született szent emlékét a Pécsi Egyházmegyében is több templom, kápolna, zarándokhely őrzi.

Ferenc pápa november 8-án kihallgatáson fogadta Angelo Amato bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát, akit meghatalmazott nyolc dekrétum közzétételére, melyekben két vértanúság, valamint hat Isten szolgája hősies erényeinek elismerése szerepel.

November 5-én, Szent Imre ünnepén tartották a pécsi Pálos templom búcsúját. Minden évben az ünnephez kapcsolódva tartja lelki délutánját a Pálos Baráti Kör, amelyen egy meghívott vendég tart előadást. Idén Porpáczy Attila, görcsönyi plébános beszélt az összegyűlt mintegy negyven résztvevőnek.

A szentmisét celebrálta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentje az egyik első magyar származású bencés szerzetes. Pécsi püspökként fontos szerepet játszott I. Szent István király egyházszervező munkájában, és ő koronázta meg I. András királyt.

1936-ban, Szent Mór püspökké szentelésének 900. évfordulóján emlékkönyvet jelentetett meg a Pécsi Egyházmegye. Ebben olvasható Kühár Flóris tanulmánya, amely a rendelkezésre álló, Szent Mór személyéhez kapcsolódó írásos emlékeken túl a történelmi, szellemi környezet vizsgálatával igyekszik az egykori pécsi püspök jellemét az olvasó elé tárni.

Október 25-én Szent Mór pécsi püspökre, az egyházmegye társvédőszentjére emlékezik a Pécsi Egyházmegye. A 18.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálja a székesegyházban.

Az óvodáskorú gyermek tevékenysége az őt körülvevő világ megismerésére irányul. A Pécsi Egyházmegye óvodáiban a pedagógusok úgy segítenek a gyermekeknek ebben a tanulási folyamatban, hogy közben közös otthonunk, a teremtett világ védelmének fontosságát is hangsúlyozzák.

A világegyház augusztus 24-én ünnepli Bertalant, az Úr tizenkét apostola közül az egyik titokzatos tanítványt, akinek származásáról és életéről alig maradtak fenn biztos források.

Siklós város Szent István-napi rendezvényén a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.

A Pécsi Egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóotthona minden évben augusztus 10-én tartja a hagyományos Lőrinc-napi búcsút. Az otthon lakói, hozzátartozóik és meghívott vendégeik a diakónus emléknapját hálaadó szentmisével ünnepelték, amelyet Kvanduk Frigyes általános helynök mellett Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök, Kele Pál címzetes apát, nyugalmazott plébános és Keresztes Andor máriagyűdi plébános atya mutatott be.

Mária mennybevételének ünnepére készülve Lápossy Péter atya gondolatait közöljük.

Shizuteru Ueda azon kevés zen-buddhista filozófus egyike, aki mélyrehatóan ismeri a skolasztikus teológiát, és nem csupán Aquinói Szent Tamás latin nyelvű munkáit képes eredetiben, értő módon olvasni, hanem a 14. századi nyugati misztika nagymesterének, Eckhartnak középfelnémet nyelven elmondott beszédeit is. Az idén 91 éves filozófus egykor Marburgban doktorált Eckhartról írt dolgozatával, majd visszatérve Japánba, évtizedekig a Kyotói Egyetemen tanított vallástudományt.

1083. július 17-én I. Szent László király közbenjárására Szent VII. Gergely pápa szentté avatta a század elején élt két Zobor-hegyi remetét, Andrást és tanítványát Benedeket. Mindketten a nyitrai bencés apátság szerzetesei voltak, de a szerzetesközösséget elhagyva remeteként éltek. Legendájukat Szent Mór pécsi püspök jegyezte le.

A Pécsi Egyházmegye fővédőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György megyéspüspök mutatta be a szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise után egyházmegyei kitüntetéseket adtak át.

Irenaeus nem hagy kétséget afelől, hogy az első emberpár, Ádám és Éva egymáshoz illő, egymásra irányuló, egymás iránt vonzódó, valóságos férfi és valóságos nő volt.

LD honlap logó

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség