Kevéssé ismert, hogy Klimo György pécsi püspök (1751–1777) milyen szerepet vállalt a Szent Jobb megtalálásában és a Szent István-nap (augusztus 20.) országos ünneppé nyilvánításában. Két részben közölt írásunkban bemutatjuk a kézereklye történetét és Klimo György kapcsolódását a nemzeti ünnephez.
A Szent Jobb magyar nemzeti, katolikus ereklye, amely Szent István király (1000–1038) mumifikálódott jobb keze. Ma a budapesti Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnájában őrzik.
Szent István jobb kezének szent ereklyéje (Forrás: Wikipédia)
A kézereklye története a 11. századra nyúlik vissza. Szent Istvánt 1038-ban Fehérvárott helyezték végső nyugalomra, ám a halálát követő trónviszályok miatt a káptalan – félve a holttest megszentségtelenítésétől – a Nagyboldogasszony-bazilika közepén álló márványszarkofágból áthelyeztette a bazilika alatti sírkamrába. Hartvik püspök legendája szerint ekkor választották le a mumifikálódott jobb kezet, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki. A kincstár őre, Merkur őrkanonok azonban – a későbbi felelősségre vonáskor körített története szerint – egy angyal megbízására „eltulajdonította", majd a birtokán rejtette el az ereklyét. Az őr arra hivatkozott, hogy a zavaros időkben biztonságos helyen akarta őrizni. Védekezése azonban nem volt túl meggyőző, hiszen köztudottan nagy ereklyegyűjtő hírében állt.
I. László király (1077–1095) István szentté avatásakor, 1083-ban szerzett tudomást az ereklye őrzési helyéről, s ellátogatott Merkur bihari birtokára. Elfogadva mentegetőző legendáját, megbocsátott neki, majd itt alapította meg a kézereklye őrzésére a szentjobbi apátságot (ma Románia – Siniob). A Szent Jobb megtalálásának napját, május 29-ét (egyes források szerint 30-a) már a 13. századi naptárak is említették. A korabeli legendák a történetre többféleképpen emlékeznek vissza. A kézereklye tiszteletét már az 1222-es aranybulla törvénybe iktatta. A Szent Jobb évszázadokon keresztül zarándoklatok egyik kiemelt célpontja volt.
A Török Hódoltság idején az ereklyét Fehérvárott rejtették el, majd 1590 körül a raguzai (ma Dubrovnik) dominikánus kolostorba került. Hollétét homály fedte, végül magyar főurak találtak rá, ők tudatták a Habsburg-uralkodókkal annak jelentőségét és fellelhetőségét.
1684-ben elsőként I. Lipót (1657–1705) tett kísérletet a visszaszerzésére, de a török háborúk miatt, majd halálával mindez jó időre feledésbe merült. 1764-ben Pray György jezsuita történetíró jegyzetei között fellelt egy cédulát, amelynek révén ismét előtérbe került az ereklye. Brankovics Antal Raguzában működő jezsuita páter is felhívta Pray mellett Kollár Ádám Ferenc királyi tanácsos, jogtudós, a bécsi udvari könyvtár vezetőjének figyelmét a Szent Jobb fellelhetőségére.
Pray végtelen szerénységét bizonyítandó Mária Terézia (1740–1780) tájékoztatását Szendrey Benedek tanácsos, levéltárvezetőre bízta, így a közvetlen dicsőség is az ő nevével maradt fenn. Pray és Kollár is részt vettek az ereklye Szent István jobbjával való azonosításában. Igyekeztek bizonyosságot szerezni a hagyománynak, hogy a tárgyalások jogi alapját is megteremtsék: Pray Szent Jobbról írott munkája (Dissertatio historico-critica de sacra dextera divi Stephani primi Hungariae regis – Történetkritikai tanulmány a megdicsőült István szent jobbjáról) 1771-ben Bécsben került ki a nyomdából, benne kutatásainak összegzését adta. Itt jelent meg elsőként ábrázolás a Szent Jobbról. A hagyomány szerint Klimo pécsi püspök is messzemenőkig támogatta Pray György ez irányú kutatásait.
A Szent Jobb első ábrázolása (metszet) és annak forrása Pray György:
Dissertatio historico-critica de sacra dextera divi Stephani primi Hungariae regis (Bécs, 1771) címlapja
Az uralkodónő csak éveken át húzódó (1768–1777), hosszas diplomáciai tárgyalások után tudta érvényesíteni akaratát a visszaszerzést illetően. A végső döntésnek az első orosz-török háború (1768–1774) alakulása adott nagy lökést. Az 1770-ben bekövetkezett fordulat után az oroszok hadat üzentek a törökpártinak tartott Dubrovniki Köztársaságnak, amelynek szenátusa kénytelen volt gyors döntést hozni, és a támogatásért cserébe – továbbá 200 arany „fájdalomdíj" ellenében – visszaadta a már régóta kért szent ereklyét a Habsburg uralkodónőnek.
Az ereklye átadására 1771. június 28-án a schönbrunni kastélyban került sor, az ünnepségen meghívottként a pécsi püspök is jelen volt. (Klimo György Mária Terézia mellett 1746 és 1751 között magyar egyházügyi referensként, majd 1759 és 1772 között a Helytartótanács tanácsosaként működött.) Az első uralkodónk kézereklyéjének visszaszerzését és bécsi bemutatását Klimo püspök írta meg római barátjának, Paolo Bernardo Giordani római kanonoknak, a Pécsi Egyházmegye vatikáni kapcsolattartójának. A levélből számos apró részletet tudhatunk meg a kiemelkedő eseményről.
A Szent Jobbot számos magyar főméltóság jelenlétében a királynő szobájában gróf Christoph Anton von Migazzi bécsi érsek (1757–1803) régi tartójából egy művészi kivitelű, új ereklyetartóba helyezte át. Másnap, június 29-én (Szent Péter és Pál apostolok ünnepén) az udvari kápolnában, a Szent István Király vitézeinek jelenlétében tartott ünnepség keretében dicsőítették az ereklyét. Az ünnepségen ugyancsak részt vett Klimo püspök. Délben és délután négy órakor magyar egyházi himnusz csengett fel, majd este hatkor német nyelvű énekek hangzottak el. Az áhítatgyakorlatok kilenc napon át tartottak.
Schmelczer-Pohánka Éva
