liturgia

Sokunk számára az emlékezés és a látogatás idejét jelenti mindenszentek ünnepe és halottak napja. Azok, akik a pécsi köztemetőbe látogatnak és elcsendesülésre, imára vágynak, a temető Szent Mihály-kápolnájában elmélkedhetnek, amely mindenszentek ünnepének estéig nyitva áll.

Minden hónap egy-egy keddjén angol nyelvű szentmisére várják a híveket a pécsi Pius templomban. A jellemzően egyetemi hallgatók szívesen vesznek részt a szertartáson. A nyelvi akadályok miatt ugyanis számukra a magyar nyelvű misék nem érthetőek. A vallási élet a közösséget is építi, a szervezők ebben is támogatják az otthonuktól távol tanuló fiatalokat.

A szentmisét celebrálta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentje az egyik első magyar származású bencés szerzetes. Pécsi püspökként fontos szerepet játszott I. Szent István király egyházszervező munkájában, és ő koronázta meg I. András királyt.

Október 25-én Szent Mór pécsi püspökre, az egyházmegye társvédőszentjére emlékezik a Pécsi Egyházmegye. A 18.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek celebrálja a székesegyházban.

Találkozót szervez a Pécsi Egyházmegye a területén működő közösségek vezetőinek, hogy tapasztalataik megosztásával segítsék egymás szolgálatát.

Szeptember utolsó napján 20 fiatal részesült a bérmálás szentségében a szakcsi római katolikus templomban, amelyet a Szent Kereszt megtalálására szenteltek fel.

A római katolikus templom felszentelésének kétszázötvenedik évfordulóját ünnepelte október első napján a cikói közösség. Az évfordulóhoz kapcsolódóan szüreti ünnepséget is tartottak a település lakói, de megújították a testvértelepülési kapcsolatot Cikó és Dautphetal között.

A pécsszabolcsi plébánia szeretettel várja a híveket a Magyarok Nagyasszonya búcsúra október 7-én szombaton. A templom felszentelésének 105. évfordulóján Bíró László tábori püspök tart lelkigyakorlatot, amelynek témája: a család öröme az egyház és a társadalom öröme is.

2017. szeptember 23-24-én a Pozsegai Egyházmegye fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte. A kétnapos rendezvényen számos egyházi elöljáró részt vett, köztük Udvardy György pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök.

Több mint kétezren vettek részt a bátai gyalogos zarándoklat záró szentmiséjén, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök és Viliam Judák nyitrai megyéspüspök mutatott be. A Szent Vér kegyhelyre két útvonalon zarándokoltak a gyalogos, kerékpáros, motoros hívek, de buszokkal és autókkal is érkeztek a szombat délutáni szentmisére.

Közös püspöki szentmisén vettek részt a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola tanulói és tanárai hétfőn reggel.

Több mint kétezren vettek részt a bátai gyalogos zarándoklat záró szentmiséjén, amelyet Udvardy György pécsi megyéspüspök és Viliam Judak nyitrai megyéspüspök mutatott be. A Szent Vér kegyhelyre két útvonalon zarándokoltak a gyalogos, kerékpáros, motoros hívek, de buszokkal és autókkal is érkeztek a szombat délutáni szentmisére.

Szeptember 10-én délután a mindszentgodisai templom körüli téren sátrak várták a helyieket, akik a falunap és templombúcsú programjai mellett a Pécsi Egyházmegye pasztorális irodája által kínált lelki töltődésen is részt vehettek.

A Komlóhoz tartozó Mecsekfaluban tartott szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök szeptember 13-án délután.

Széles körű összefogásnak köszönhetően újult meg a római katolikus templom a szlovákiai Muzslán, ahol Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be hálaadó szentmisét szeptember 10-én.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatóinak, oktatóinak és dolgozóinak Veni Sancteját tartották Pécsett szeptember 11-én este a Székesegyházban. A püspöki szentmisét követően két új oktató tett esküt.

A falubúcsúhoz kapcsolódva missziós napot szerveztek Mindszentgodisán Szűz Mária Szent Neve ünnepén. A rendezvényen a látványos színpadi produkciók mellett lelkiekben is gazdagodhattak az érdeklődők.

2017. szeptember 11-én este 18.00 órakor tanévnyitó szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüpsök a Székesegyházban. A Veni Sanctera nemcsak a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola és a Pécsi Tudományegyetem hallgatóit, oktatóit, dolgozóit és a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség tagjait hívják, hanem mindazokat, akik a következő tanévre a Szentlélek erejét kérik munkájukhoz.

2017. szeptember 3-án tartották a mohácsi Fogadalmi templomban a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola tanévnyitó szentmiséjét.

A Pécsi Tudományegyetem alapításában nagy szerepe volt az egyháznak. A 650. évforduló kapcsán Nagy Lajos királyt és Vilmos középkori pécsi püspököt ábrázoló szoborkompozíciót avattak, amely a székesegyház északi oldala és a középkori egyetem közötti sétányon kapott helyet.

Augusztus 30-án a Tamási Római Katolikus Templomban celebrált Veni Sancte szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusainak, tanulóinak részvételével.

Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora búcsúzik Lábady Tamástól (1944. július 6. – 2017. augusztus 11.).

Augusztus 30-án a Tamási Római Katolikus Templomban celebrált Veni Sancte szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusainak, tanulóinak részvételével.

A mohácsi csata 491. évfordulója alkalmából augusztus 27-én, vasárnap Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrált szentmisét.

Évek óta hagyomány, hogy augusztus utolsó napjaiban a teljes Mária-utat, Czestochowa és Medugorje között, szakaszokra bontva zarándokolják végig a hívek, minden alkalommal más-más célért. Idén a zarándokok a gyermeket várókért ajánlották imával, énekkel, csendes elmélyüléssel kísért útjukat.

A Szentlelket hívják a tanév elején a diákok a Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeiben, hogy segítségével lelkesen, töretlen szorgalommal és kitartással végezzék feladatukat az előttük álló hónapokban.

A Szentlelket hívják a tanév elején a diákok a Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeiben, hogy segítségével lelkesen, töretlen szorgalommal és kitartással végezzék feladatukat az előttük álló hónapokban.

1009. augusztus 23-án alapította Szent István király a Pécsi Egyházmegyét. Az évfordulón különleges programok várták a Székesegyház látogatóit, a napot püspöki szentmise és a Magtár Kávézó és Étterem megáldása zárta.

1767-ben épült fel a pécsváradi Nagyboldogasszony Plébániatemplom, a szentelés 250. évfordulóján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Siklós város Szent István-napi rendezvényén a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort.

A Pécsi Püspökség is Szent Istvánra emlékezik augusztus 20-án. Látható lesz a király csontereklyéje a bazilikában, és az ingyenes idegenvezetések középpontjában is az államalapító király személye áll.

Mária mennybevételének ünnepén Máriagyűdön a sérültek, a családok és a nyugdíjasok búcsúját tartották. A szabadtéri oltárnál bemutatott püspöki szentmisére többszázan érkeztek, nem csupán a környékbeli településekről, de a budapesti Szent Mihály plébániáról is.

A Szent István király által alapított egyházmegyék közül a pécsi az egyetlen, amelynek az alapítási dátumát napra pontosan ismerjük: ez 1009. augusztus 23-a.

Mária mennybevételének ünnepi búcsúján Máriagyűdön, az ünnep napján Pécsett tartott szentmisét Udvardy György megyéspüspök, aki Máriát példaként állította a hívek elé.

A Pécsi Egyházmegye Szent Lőrinc Gondozóotthona minden évben augusztus 10-én tartja a hagyományos Lőrinc-napi búcsút. Az otthon lakói, hozzátartozóik és meghívott vendégeik a diakónus emléknapját hálaadó szentmisével ünnepelték, amelyet Kvanduk Frigyes általános helynök mellett Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök, Kele Pál címzetes apát, nyugalmazott plébános és Keresztes Andor máriagyűdi plébános atya mutatott be.

Mária mennybevételének ünnepére készülve Lápossy Péter atya gondolatait közöljük.

A teveli római katolikus templom idén ünnepli felszentelésének kétszázhúsz éves évfordulóját.

Pécs egyik legnépszerűbb, és minden bizonnyal a legszebb panorámával rendelkező temploma, a havihegyi templom az elmúlt hónapokban megújult. Az épület átadása és megáldása a hagyományos augusztus eleji búcsún történik augusztus 4. és 6. között, amikor a zarándokok arra is emlékeznek, hogy 320 évvel ezelőtt milyen nagy összefogással épült a templom.

2017. augusztus 4. és 6. között tartja hagyományos búcsúját a Havas Boldogasszony templom. Az épület az elmúlt időszakban megújult, a templom átadása és megáldása mellett a búcsú során a zarándokok arra is emlékeznek, hogy 320 évvel ezelőtt milyen nagy összefogással épült a templom.

A Szent Jakab apostol július 25-i emléknapját megelőző vasárnap zarándoklatot és búcsút szervez a pálos rend a Jakab-hegyi kolostor romjaihoz.

A Pécsi Egyházmegye eseményeinek összefoglalója 2017 júniusából.

Július 8-án a szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban beiktatták a Szombathelyi Egyházmegye új főpásztorát, Székely Jánost, korábbi esztergom-budapesti segédpüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnökét.

2017. július másodikán ünnepelték a Szent Vér Búcsút Bátán. A szentmisét Varga Lajos váci segédpüspök celebrálta. Az idei ünnep mottója a Jelenések Könyvéből származik: „Jézus Krisztus, te hűséges tanú és elsőszülött! Szerettél minket és véreddel lemostad bűneinket." (Jel 1, 5ab).

Nőj nagyra! - ez volt az idei, immár 35. máriagyűdi ifjúsági találkozó mottója, melyen a felnőtt-lét kérdéseit, nehézségeit járták körbe. Több mint százötvenen vettek részt a találkozón.

2017. június 30-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte hivatásukra és egyesével megáldotta a jelenlévő medikusokat.

A Pécsi Egyházmegye fővédőszentje, Szent Péter ünnepén Udvardy György megyéspüspök mutatta be a szentmisét a Pécsi Székesegyházban. A szentmise után egyházmegyei kitüntetéseket adtak át.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2017. június 23-án a Pécsi Székesegyházban megtartott hálaadó szentmisével és diplomaosztó ünnepéllyel zárta a tanévet.

Az Eucharisztiában élő Krisztust ünnepli a katolikus egyház Úrnapján. Azzal, hogy elérhető lett Krisztus teste és vére, minden nap lehetőségünk van magunkhoz venni azt, hamarabb feledésbe mehet az a tudatosság, hogy Jézus valóban ott van a szentségi színekben. Erre figyelmeztet Úrnapja ünnepe.

Pap- és diakónusszentelést tartottak a Pécsi Székesegyházban június 17-én, szombaton délelőtt. Udvardy György pécsi megyéspüspök Sas Norbertet pappá, Fekete Zoltánt diakónussá szentelte.

A tanév utolsó napján Máriagyűdre hívta Udvardy György pécsi megyéspüspök az egyházmegye iskoláinak tanulóit. A találkozó célja az volt, hogy a diákok, megtapasztalva a közösséget, jókedvűen, örömmel adjanak hálát az elmúlt időszakért.