Bátán tartják idén az országos búzaszentelőt április 22-én.

A rendszerváltás évében indult az a kezdeményezés, amelynek célja, hogy a búzaszentelés ősi hagyományát megújítsa. Liberius pápa a IV. században rendelte el a bűnbánati és áldáskérő körmenetet a természeti csapások elhárítására. A búzaszentelés hagyományos időpontja Szent Márk evangélista ünnepnapja vagy az ehhez legközelebbi vasárnap.

Hazánkban a kereszténység felvételével együtt vált vallási gyakorlattá a gabona évenkénti megáldása. Az erre az alkalomra részben egyedi szertartás-szöveggel megtartott szentmise és körmenet után a határban a pap a négy égtáj felé fordulva a négy evangélistától idézett, és a földön dolgozó, verejtékező földműves munkájára kérte Isten áldását. A könyörgés és az áldás a szántóföldek minden haszonnövényére, az ültetvényekre és a raktározott termésre is vonatkozott. Ezen a napon a gazdaemberek nem dolgoztak, csak a vallási szertartásokon vettek részt.

Az Országos Búzaszentelő és ünnepi szentmise idén április 22-én lesz Bátán, a Szent Vér ősi kegyhelyén. A szentmise, amelyet 10 órakor Kürtösi Krisztián plébános mutat be a szabadtéren felállított oltárnál, az egész magyar mezőgazdaságért szól. Ezt követi a táblaszéli szentelés, amelyet szintén a bátaszéki plébános végez.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség