„A nagyheti drámai áhítatnak csodálatosan méltó kerete a klasszikus pécsi székesegyház.” - Nagyhét Pécsett 1940-ben.
Weiterlesen...
Az eddigi évekhez hasonlóan újra elindította a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a Zöldellő kertek-öngondoskodó programját.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia minden évben meghirdeti hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést. A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat, valamint az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat.
Káptalani helynöki kinevezésének (1961. február 24.) 60. évfordulóján a Pécsi Körzeti Stúdió 1989. november 3-án bemutatott riportfilmjével, az „Isten népének szolgálatában” – Dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök portréjával emlékezünk.
A Pécsi Egyházmegye Kórházlelkészségének adományai február első heteiben kiszállításra kerültek a pécsi klinikák és vidéki kórházak részére.
Január 21-én a főpásztor a Komlói Esperesi Kerület papjaihoz utazott, hogy lehetőséget nyújtson a személyes találkozásra. Felföldi László püspök atya az elmúlt időszakban három esperesi kerületet látogatott meg, a közeljövőben pedig újabb öt helyszínre érkezik.
Augusztus 23-án, vasárnap alapításának 1011. évfordulóját ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Az egyháztörténeti alkalom lelkületét a szentmise alatt az olajszentelés emelte, akárcsak a jubiláló atyák fogadalommegújítása.
Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója interjúban beszélt a segélyszervezet jelenlegi munkájáról, valamint a segítségnyújtást, az önkéntes hálózatot és az adományokat érintő változásokról.
Régi és új népmiséket egyaránt tartalmaz a Szent István Társulat gondozásában most megjelent új ordinárium-gyűjtemény. Érintettsége okán Kovács Szilárd Ferencet kérdeztük a kiadványról.
A Boldogasszony Imaszövetség tagjai hétfőnként az egyedülállókért, magányosokért imádkoznak, hogy legyen erejük rátalálni a nyitott ajtóra a „családegyházaknál” és annál a nagy egységnél, ami maga az Egyház.
A Pécsi Egyházmegye a kialakult járványügyi helyzetben LÉLEKERŐSÍTŐ telefonos beszélgetésekkel segít azoknak, akik a napok múlásával felmerülő lelki nehézségekkel küzdenek. Atyák és civil szakemberek várják a telefonhívásokat.
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeire vonatkozóan az alábbi intézkedéseket hozta.
Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében a Pécsi Egyházmegyében az alábbi intézkedéseket rendelte el.
A Pécsi Egyházmegye is csatlakozott a Nyuszibatyu programhoz, melynek célja, hogy a nélkülöző gyermekek számára gyűjtsön ajándékokat. Az adományokat március 12. és április 13. között várják a pécsi állatkertben.
Ötödik alkalommal szervezett nyári egyetemet a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola. Az idei rendezvénysorozat témája Afrika volt, amellyel kapcsolatban többek között Magyarország apostoli nunciusa is tartott előadást.
Március 1-től nyitva tart a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-Székesegyház. Tavasztól mind liturgikus, mind turisztikai céllal várja látogatóit a Pécsi Egyházmegye megújult katedrálisa. Március 21-től a vasárnapi és ünnepi szentmisék a főtemplomban lesznek megtartva.
A nagyböjti időszakban a Pécsi Egyházmegye alábbi településein várják keresztúti ájtatosságra a híveket.
A Pécsi Egyházmegye is megjelent a 18. Pécsi Esküvő Kiállításon, 2020. január 18-19-én a Tudásközpontban.
A Pécsi Egyházmegye és a Pécs-Székesegyházi Plébánia által, január 8-án 49 szerzetesnővér újratemetésére került sor a Belvárosi templomban.
Január 8-án 11:00 órai kezdettel püspöki szentmisével egybekötött gyászszertartás keretében, Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a pécsi Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom altemplomában 49 szerzetesnővér földi maradványait helyezi örök nyugalomra.
Seite 3 von 3