A VII. Egyházmegyei bátai zarándoknapon Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét, melynek keretei között kihirdette, hogy a Bátai Szent Vér Kegytemplomot basilica minor rangra emelte Ferenc pápa.

A vírushelyzet ellenére a hagyományokhoz híven idén is emelkedett ünnep kereti között zajlott az Egyházmegyei zarándoklat Bátán. Ugyan a gyalogos zarándoklatra a járványügyi intézkedéseket betartva 2020-ban nem került sor, valamint a zarándoknapon való jelenlétet korlátozott számban regisztrációhoz kötötték, a Pécsi Egyházmegye valamennyi településéről érkeztek hívek Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyéhez. Az ünnepi alkalom szeptember 26-án, 12.00 órakor szentségimádással kezdődött, amelyet Nyúl Viktor pasztorális helynök vezetett a szabadtéri oltárnál, melyet a fájdalmas rózsafűzér elimádkozása követett Kürtösi Krisztián plébános közreműködésével.  15.00 órakor Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa mutatott be szentmisét Dr. Udvardy György Veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó és a jelenlévő papság koncelebrálásával. A zarándoknapot a Laudato si’ év fényében, teremtett világunkért és a szenvedő emberekért ajánlották fel. A szentmise kezdetkor nuncius atya elmondta, örömmel ad hírt arról, hogy a Szentatya, Ferenc pápa basilica minor címet adományozott a Szent Vér Kegyhelynek. Ezt követően a főpásztor felolvasta az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció határozatát, amely az alábbiakban érhető el, majd kifejezte háláját Michael August Blume apostoli nuncius hathatós közbenjárásáért, hogy Báta, az ősi kegyhely jelentőségének köszönhetően elnyerte a basilica minor címet.

„Számunkra ez megtiszteltetés és annak a buzgóságnak az elismerése, hogy a kötődünk a kegyhelyhez. Bár most nem tudunk annyian jelen lenni a járványügyi előírások következtében, mint a korábbi zarándoklatok alkalmával, mégis úgy gondoltuk, hogy imádságos köszönetünknek ma fel kell szállnia az Úrhoz, kapcsolódva őseink hitéhez.”

lev

Később a homíliában a nuncius atya hangsúlyozta, Krisztus Vérének ereklyéje itt van velünk és emlékeztet minket Krisztus szeretetére, arra a szeretetre, amely kész meghalni a másikért. „Krisztus meghalt értünk a kereszten, ennek a szeretetnek a misztériuma az Ő halála óta minden nap velünk van, különösen ezen a délutánon, amikor a Szentlélek Krisztus Szent Vére  gyűjt egybe bennünket” – hangzott el az ünnepi szentmisén, akárcsak a következő örömhír, miszerint Jézus Vére nem szűnik meg áradni. „A katona valóban átszúrta Krisztus testét, amelyből Vér és Víz folyt ki. Ez megtapasztalható az Eucharisztiában, hiszen életet ad azoknak, akik az Ő nevében gyűlnek össze és várják dicsőséges eljövetelét.”

"Ide, Bátára a hívek több, mint 600 éve járnak, hogy leboruljanak a Szent Vér ereklye előtt - emlékeztetett a nuncius. - Krisztus vére lemossa bűneinket és megmutatja az élet útját! Krisztus alig várja, hogy bennünket is megöleljen a Szentek társaságában! Krisztus sok jóval halmoz el bennünket!”

– szólt az elmélkedés, majd elhangzott, hogy napjainkban különösen is teljes szívvel kell hívnunk az Urat, hiszen a világ aggódik a jövő miatt, de Krisztus Szent Vére azt üzeni, hogy Ő törődik velünk. Végül a prédikáció zárásaként elhangzott, hogy jó lenne, ha többen tennének tanúbizonyságot Krisztus végtelen szeretetéről. „A Szentlélek segítsen, hogy tanúságot tegyünk Krisztus szeretetéről!”

A szabadtéri szentmise körmenettel zárult, melyet megelőzően Kürtösi Krisztián plébános , illetve Nyúl Viktor pasztorális helynök is kifejezte köszönetét a jelenlévőknek.

A 2020-as zarándoknappal kapcsolatban Dr. Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó megjegyezte, nagy öröm számára, hogy a hívek betartva a járványügyi szabályokat, külön, önként szerveződő, szűk létszámú csoportokban zarándokoltak el a Szent Vér Kegyhelyhez.

Az ország egyetlen Szent Vér kegyhelye Bátán található. A történelmi Magyarország – a mai Szlovákia – területén lévő Garamszentbenedeken is erős a Szent Vér tisztelete. Az itteni ereklye a törökdúlás idején, 1539-ben megsemmisült. Pótlására 2018-ban került sor, garamszentbenedeki segítséggel.

Fotó: HA, VN

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség