Advent második hetének keddjén Nyúl Viktor pasztorális helynök mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.

A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:

„Krisztusban Kedves Testvérek!

Ferenc pápa legújabb körlevelében arra hívja fel a figyelmünket, hogy mindannyian egymás testvérei vagyunk. Ez megmutatkozik Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levélének tizenkettedik fejezetében, amelyben láthatjuk, hogy mit jelent testvérnek lenni. Advent során ez a szentírási szakasz (Róm 12,9-18) a vezérfonalunk, amelyen elmélkedve szeretnénk a testvériség lelkületében növekedni. Pál így fogalmaz: örvendezzetek a reményben (vö. Róm 12,12). 

Mit jelent örvendezni a reményben?

Tekintsünk Szűz Máriára, akinek szeplőtelen fogantatását ünnepeljük ezen a napon, és akit az angyal így köszöntött: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van. Áldottabb vagy te minden asszonynál (Lk 1,28). Az angyal azt mondja Máriának, örvendezzen. Ez ugyanaz a szó, amelyet Pál apostol a Római levél említett szakaszában használ: örvendj! 

Mi Szűz Mária öröme, reménye?

A mai olvasmányok erről is tanítanak bennünket. Szűz Mária öröme először is abból fakad, hogy az angyal azt mondja neki: kegyelemmel vagy teljes. Isten különös módon megáldotta Máriát. Ferenc pápa néhány nappal ezelőtt arról tanított, hogy Isten megteremtette, majd megáldotta világot. Amikor az embert megteremtette, megáldotta őt is és Isten áldása nap,mint nap folytatódik. Ő jót mond a világra, jót mond az emberre, vagyis megáldja. Olyan szépen hallottuk a második olvasmányban is, amikor arról olvastunk: áldott legyen Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja (Ef 1,3). Isten megáld bennünket és ez a legteljesebb módon az Ő Fiában, Jézus Krisztusban mutatkozik meg, mert Isten ajándéka, áldása számunkra Jézus! Isten megáldja Máriát, mentesíti minden bűntől. Ő áldott, mert az Úr kegyelemmel tölti el. A mi örömünk is abból fakad, hogy tudjuk: áldottak vagyunk, mint minden ember. Isten jót mond rólunk, gyönyörködik bennünk, fontosan vagyunk a számára, függetlenül attól, hogy milyen helyzetben, milyen életállapotban vagyunk. Isten szüntelenül áld minket és ezt nem szakítja meg az a bűn, vagy annak következménye, amelyről az első olvasmányban hallottunk: az ember bűne miatt jött a rossz a világba (vö. Ter 3,9-15.20). A rossz nem erősebb Isten szereteténél! Isten szeretete erősebb minden bűnnél, nehézségnél, erősebb minden vírusnál és minden nehéz helyzetnél! Ez a mi örömforrásunk, amelyben nap, mint nap fontos, hogy örvendezzünk. 

Áldott emberek vagyunk és az Úr arra hív, hogy mi is áldjuk Őt! Ferenc pápa tanítása alapján fontos, hogy erre mi is áldással válaszoljunk. Ahogy a Zsoltárban is énekeljük: Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodás dolgokat művelt (vö. Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4); Mária is dicsőíti Istent: magasztalja az én lelkem az Urat (vö. Lk 1,48); és a második olvasmányban Pál apostol is mondja: áldott legyen az Isten (vö. Ef 1,3).

Ne felejtsük el: Isten mindig megáld minket és arra hív, hogy mi is áldjuk Őt, mi is mondjunk egymásra jót. Ferenc pápaarra biztat minket, hogy egymásra csak jót mondjunk, mert a jó szó gyógyít. A jó, gyengéd, áldó szó az, ami békét hoz közösségeinknek, amely a békét erősíti és táplálja.

Mária öröme és reménye abból is fakad, hogy az angyal ezt mondja neki: az Úr veled van (vö. Lk 1,28). Milyen szép ez: a velünk lévő Isten! Jézus neve Emánuel, vagyis velünk az Isten, Ő hűséges hozzánk.

Ahogy egy édesanya és édesapa – tanít Ferenc pápa – mindig szereti gyermekét, nem mond le a szeretetéről, úgy Isten is hűséges hozzánk. Ő sem mond le a szeretetünkről. Az ember bűnbeesése ellenére is velünk van és szeret bennünket. Ez a mi örömforrásunk is: Isten hűséges hozzánk, minden élethelyzetben velünk van. Stella Leontin atya mondta egyszer: Isten nem diadalmenetet ígért nekünk, hanem azt, hogy mindig velünk van. Rá mindig számíthatunk! AhogyMáriának, nekünk is legyen ez az örömünk: az Úr velünk van! De mi is akarjunk vele maradni, tápláljuk a vele való személyes barátságot és kapcsolatot, törekedjünk egymással testvérként bánni, szeretettel fordulni egymás felé! 

Mária öröme és reménye végül abból fakad, hogy Ő az, aki először kimondhatja az Úr szavára, miután Gábor angyalt meghallotta: legyen nekem a te igéd szerint (vö. Lk 1,38). Isten szent Lelke, kegyelme átalakítja Máriát, aki Isten édesanyjává válik. De Mária nem csak Isten édesanyja, hanem Isten Fiának első tanítványa, aki befogadja az Őr szavát és az Ő szent testében, méhében emberré lesz az Ő Fia. Vagyis befogadja az örök Igét és a Szűzanya méhében megtestesül az Ige. Bizonyos értelemben ez velünk is megtörténik, ha hallgatjuk az Úr szavát és nap, mint nap befogadjuk azt. Egy szent szavai szerint a Szentírást olvasása olyan, mintha az édenkertben Isten együtt sétálna velünk. Nap, mint nap, amikor befogadjuk az Úr szavát és hagyjuk, hogy megtestesüljön bennünk, akkor megtapasztalhatjuk, hogy együtt sétál velünk az édenkertben. 

Isten szavát meghallgatni, rábízni magunkat, ez szintén a mi örömforrásunk! 

Összefoglalva, ezen a szép napon, amikor azt ünnepeljük, hogy együtt örvendezhetünk a reményben, tekintsünk Szűz Máriára, a szeplőtelenül, bűn nélkül fogantatott Szűzanyára, akinek a reménye, öröme bennünket is tanít: emlékezzünk arra, hogy áldott emberek vagyunk! Tanuljuk meg egymást áldani, jó szót szólva egymás felé. Tanuljuk meg Szűz Máriától, hogy az Úr velünk van, mindig számíthatunk rá, ma is rábízhatjuk magunkat, ahogy azt a második olvasmányban is hallottuk: Krisztusba vetettük reményünket (vö. Ef 1,12). Tanuljuk meg Máriától olvasni Isten szavát és rábízni magunkat! Az Úr szava úgy érint meg bennünket, ahogy vagyunk, de nem hagy meg olyannak, amilyenek vagyunk, mindig meghív a fejlődésre, a növekedésre – ahogy Ferenc pápa mondja.

Tartsunk egy kis csendet és ebben határozzuk el, hogy örvendezni akarunk a reményben és azt a lelkületet élni, amelyben egymásnak, minden embernek testvérei vagyunk.”

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség