Advent második hetének szombatján Szép Attila püspöki irodaigazgató atya mutatott be hajnali szentmisét a Székesegyházban.
A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
"Krisztusban kedves testvérek!
Az adventi készületünk mai vezérmondata Pál apostol Rómaiakhoz írt leveléből így hangzik: „gyakoroljátok a vendégszeretetet” (Róm 12,13b).
A vendégszeretet kapcsán eszünkbe juthat az az ószövetségi történet, amikor Ábrahám Mamre tölgyesénél a három titokzatos látogatót fogadja és vendégül látja (Kiv 18,1-18). A három idegen képében a pátriárka Istent magát vendégelte meg, fogadta be. Távozásuk után Ábrahám egy ígérettel lett gazdagabb, hogy felesége, Sára, idős kora ellenére fiút szül majd neki. És az ígéret beteljesedett. Más ószövetségi történetek is szólnak arról, hogy aki Istent vagy az ő küldöttét, emberét befogadja, valamilyen nem várt ajándékban, jutalomban részesül (Ter 19,9-24, 1Kir 17,9-24).
Egy nagy időbeli ugrással gondoljunk csak Krisztusra, aki felvette emberségünket, akiben az ember elfogadása, befogadása kiteljesedett. Ő Isten Fiaként miköztünk lakozott, vendég és zarándok volt közöttünk. Engedte, hogy befogadják, gondoljunk Jézus találkozásaira, amikor befogadták Őt, vagy éppen arra, hogy nem mindenki fogadta be őt, mint például a karácsonyi történetben. Ugyanakkor, akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek (vö. Jn 1,1-14). Aki Őt befogadja megajándékozottá válik. Ő pedig szüntelen várja a befogadást. A Jelenések könyvében így szól hozzánk: „Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem” (Jel 3,20).
Nekünk kell megnyitnunk az ajtót, hogy beléphessen és megajándékozzon jelenlétével. Így amikor Pál apostol mai buzdítását halljuk, gondoljunk erre, nyissuk meg szívünket, hogy Isten betérhessen hozzánk ajándékával. Az adventi időszak különösen is hív erre minket.
Ugyanakkor az Apostol buzdítását hallgatva mindenképpen gondolnunk kell azokra az emberekre, akik valamilyen formában otthonunk ajtaján kopogtatnak. A krisztusi élettől elválaszthatatlan a vendégbarátság, a vendégszeretet erényének gyakorlása, és ez az első keresztény közösségeknek szóló levelekben több helyen is előkerül (Zsid 13,2, 1Tim 5,10, Tit 1,8, 1Pt 4,9, 3Jn 5-10). Mindez azonban alapjaiban jelen volt az ószövetségi gondolkodásban és más keleti kultúrának is sajátja a vándor, az idegen megtisztelése, vendégül látása. Az ószövetségi vendégszeretetben, az utazónak, az idegennek a befogadásában, támogatásában erőteljesen jelen van a választott nép tapasztalata, hogy őseik egykor idegen földön szolgaként éltek (Kiv 2,22, 13,3), valamint az az alapélmény is, hogy vándorok, zarándokok vagyunk itt e földön (Zsolt 39,13b, Zsid 11,13). Talán ezek a gondolatok jól berendezett, konszolidált életünkben számunkra távollévő, visszhang nélküli igazságnak tűnik, azonban itt e földön nincs maradandó hazánk (vö. Zsid 13,14). Ha más nem, saját és embertársaink életének törékenysége fel kell, hogy hívja erre figyelmünket.
A vendégszeretet gyakorlása megmutatkozik a szerzetesközösségek életvitelében is, ahol megkülönböztetett bánásmód illeti meg vendégeket. Szent Benedek regulájában a következőt olvashatjuk: „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: »Idegen voltam, és befogadtatok engem«”. Az idézet az egyházi év végén hallott evangéliumi szakaszból való, ahol Jézus az utolsó ítéletről tanít (Mt 25,31-46). Itt a felebaráti szeretet különféle lehetőségei között az üdvösség kritériumaként szerepel az idegen befogadása is, akivel Jézus azonosítja magát. A befogadásnak itt is következménye van, az Úr jobbjára állít minket. A vendégszeretet az embertárs iránti szeretetre való nyitottság egyik formájaként áll előttünk, így amikor azt halljuk, hogy „gyakoroljátok a vendégszeretetet”, nemcsak egy-egy rendkívüli alkalomra gondolhatunk, amikor valakit otthonunkba fogadunk, hanem sokkalta inkább egy olyan alapbeállítottságra, amely a mindennapokban a másik embert tiszteli, becsüli, elfogadja. Jelen korunkban, modern életkörülményeink között sok kiváló szervezet gondoskodik a rászorulókról professzionális szinten, azonban egyénileg, családi körben, és közösségeinkben sem szabad, hogy elveszítsük az érzékenységünket a másik ember iránt. Ápolnunk kell tehát a másik befogadásának kultúráját! Ennek sokféle formája lehet, a teljesség igénye nélkül sorolok fel néhányat.
Kétségtelenül a másik szívembe fogadása az, amikor előítélet nélkül fordulok felé. Befogadom a másikat, ha engedem, hogy megszólítson, engedem, hogy elmondja, amit szeretne, ha engedem, hogy befejezze a gondolatát. A másik emberrel való törődés, a szeretet megélésének egyik első és fontos lépése, ha meghallgatom a másikat, és engedem, hogy a szavai, a hallgatása, a jelenléte elérjen hozzám. Befogadom a másikat akkor is, ha engedem érvényesülni az ő elgondolását, ha nemcsak a saját elképzelésemmel foglalkozom, hanem teret adok neki is. Ha észreveszem, hogy nemcsak úgy lehet valamit tenni, ahogy én szoktam, hanem ahogy a testvérem ajánlja, vagy kéri, vagy ha belátom, nemcsak nekem lehet igazam. A vendégszeretetet gyakorlom akkor is, ha a jó szamaritánus módjára elkísérem egy darabon életének útján. Vagy akkor is, ha nem pusztán otthon várom kényelmesen a kopogtatást, hanem odamegyek, ahol szükség van rám.
Minden olyan pillanatban, amikor sikerül a másik felé nyitnom, személyét elfogadnom, befogadnom, nemcsak ő gazdagodik, hanem én magam is. A vendégszeretet titkához hozzátartozik, hogy az egyszerű külső szinte mindig ajándékot, meglepetést rejt, amint a mai buzdításunk másutt más formában mondja: „Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül” (Zsid 13,2). Milyen szép tapasztalataink vannak egyszerű közös étkezésekről is!
A másik ember felé tett minden apró gesztus megalapozza, erősíti, építi a kapcsolatunkat, de egyszerre készít arra is, hogy szükség esetén nagylelkűbben tudjak válaszolni a szükségben lévő felebarátom hozzám szóló kiáltására is.
Ezen apró lépésektől elindulva gyakoroljuk hát a vendégszeretetet, fogadjuk be Istent és embertársainkat szívünkbe, otthonainkba!"
