Dr. Sárréti Gyuláné Kiss Márta másfél évtizede kitartóan segíti a Pécsi Egyházmegye területén élő nélkülözőket, különösen a tamásiban élő embereket. Szolgálatát nemrég Caritas Hungarica díjjal jutalmazták.

Kiss Márta életének egyik alappillére a szüntelen segítő szándék. A tamásiban élő asszonyban nem csupán a szándék dolgozik, karitatív munkájával tevékenyen cselekszik a rászorulókért. Mivel a járványhelyzet miatt nem tudunk személyesen találkozni, telefonon keressük és bár fáradt hangon fogadja a hívást, mégis nagy lelkesedéssel kezd mesélni. „Úgy érzem, a segítségnyújtás mára számomra természetessé vált. Már-már azt is el tudom képzelni, hogy képtelen lennék enélkül élni!” – jelenti ki a nyolcvannégy éves önkéntes, aki másfél évtizede támogatja a Tamási Plébánia Karitász csoportját és még ennél is hosszabb ideje a Tamási Katolikus Közösséget, ahol szintén karitatív munkájával segíti környezetét. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, Márta törekvései megerősítenek abban, hogy hozzá hasonlóan magunk is Szent Erzsébet életpéldáját kövessük!

A tamási szeretetszolgálat tagja novemberben vehette át a Caritas Hungarica díjat, amely kitartó és állhatatos munkájának elismerése. Márta természetesen örült a díjnak, ugyanakkor még az átvétel napján is sürgött-forgott, egy pillanatra sem hagyott fel a szolgálattal. „Jellemző rám, hogy a környezetemben élő embereknek is felajánlom a segítségem. Így régóta támogatom rászoruló szomszédaimat is. Például egy idős hölgyet, aki már nehezen mozog, boltba, gyógyszertárba is körülményes számára az eljutás. Ilyenkor én intézem el helyette ezeket a dolgokat. Persze nem csak ebből áll a kapcsolatunk, többször nézünk együtt szentmisét a televízióban és imádkozunk” – meséli a Caritas Hungarica díjazottja, és ennek hallatán azonnal feltesszük a kérdést: miből merít erőt? Márta elmondta, nagyon korán elvesztette a férjét, több évtizede özvegy. Az egyedül töltött időszak elején döntött úgy, hogy felkeresi a Vöröskeresztet azzal a szándékkal, hogy szabad idejében maga is csatlakozzon az önkéntesekhez. Később azonban a karitász csoportnál köteleződött el, mint segítő munkatárs és azóta közreműködik a ruhaosztásokban, gyerekfelügyeletet vállal vagy csak azzal támogatja társait, hogy meghallgatja őket.

Az édesanya, nagymama és nem utolsó sorban önkéntes asszony élete legyen példa számunkra is, különösen ebben a nehéz időszakban, amikor embertársainknak segítségre van szükségük! Ajánljuk fel magunk is a támogatásunkat, ahogy azt Dr. Sárréti Gyuláné Kiss Márta teszi hosszú évek óta.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség