Szűz Mária istenanyaságának ünnepén, az új esztendő első egyházi ünnepén Dr. Kajtár Edvárd, a Székesegyház plébánosa celebrált szentmisét a Pécsi Bazilikában.
Az ünnepi szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
„Krisztusban Kedves Testvérek!
Sok-sok évtizede, hogy ezt a napot a béke Világnapjának is nevezzük. Tesszük ezt azért, mert beigazolódott Izaiás próféta jövendölése a Messiásról, beteljesedett Krisztusban, akire azt mondta a próféta, Ő lesz a béke fejedelem. A történészek úgy tartják, hogy abban az időszakban, amikor Jézus született nem voltak a világban erőszakos cselekedetek, azon a héten biztosan nem, amikor született. Ő elhozta az embereknek a békét, és ez a mondat keményen hangozhat, hiszen, amikor bekapcsoljuk a televíziót, akkor folyamatosan a békétlenséggel, erőszakkal, háborúval szembesülünk. De tudjuk, hogy a béke nem a fegyverek nyugvásában van. A béke az emberek szívében születik meg, a béke pedig, amelyet Jézus hozott, a szív békéje, amely egy technikának az eredménye, hogy miként kell levegőt venni, milyen idegállapotba kell jutni, milyen meditációs gyakorlatokat kell végezni. A béke a hit gyümölcse, azé, hogy befogadtuk a Béke fejedelmét, aki rendet tett bennünk – mi ezt hagytuk neki és őriztük magunkban az újjászületett rendet!
Szűz Mária szülte a Béke fejedelmét, Mária a Béke királynője! 1916-ban, amikor már tombolt az I. Világháború, XVI. Benedek pápa beillesztette ezt az invokációt, ezt a megszólítást a Lorettói litániába: Béke királynője könyörögj érettünk. Azóta ez a litánia része. A pápa rábízta az emberiség békéjét Szűz Máriára, és Mária szeret ezzel a címmel közöttünk lenni!
1986-ban, amikor megjelent a boszniai Međugorjeben, akkor úgy mutatkozott be a látnok gyerekeknek, hogy ő a Béke királynője. Elhozta a békét, aki Krisztus maga, és akire, ha rátalálunk, ha befogadjuk a szívünkbe, akkor ott lesz a béke! Ezért arra hívok mindenkit, erről elmélkedjünk, erről a krisztusi békéről, amelynek Szűz Mária az őre és nagykövete, és amelyért nap mint nap imádkozik a világ. Elmélkedjünk Krisztus békéjéről!
Amennyiben képekkel lehet élni a mai elmélyülésünk során, akkor az első a játékhoz kapcsolódik. A béke az, amikor a társasjátékot nem azért játsszuk, hogy valaki nyerjen, hanem az önfeledt együttlétért. Ugyanakkor a társasjátékok sajátossága, hogy valaki mindig győz, de nem ez a központi cél! A béke az, amikor nem azért játszunk, hogy valaki nyerjen! Az emberiség legmélyebb vágyai közt szerepel vallástól függetlenül, hogy úgy együtt legyünk egy vetélkedésben, hogy nem számít, ki nyer, mert a verseny kihozza belőlünk a jót, az erőt, a lendületet, és közösségi élménnyé válik. Jóval Krisztus előtt, amikor az ókori görögök elkezdték az olimpiai játékokat szervezni, az a szándék vezette őket, hogy ne a csatatéren, egymás életét kioldva kerekedjen egymás fölé, hanem tegyék ezt nemesebb és kevésbé erőszakos módon, méghozzá úgy, hogy a legyőzöttnek legyen lehetősége a következő alkalommal egészségesen revansot venni.
Jézus elhozta ezt a békét: nem kell felülkerekedni a másikon, mert ő nem ellenség. Nem kell legyőzni a másikat!
Amikor az ellenségszeretetről beszél Jézus, akkor ennek a békének a művéről beszél; elfogadni a másikat, akkor is, ha különbözik tőlünk, és keresni azt, ami összeköt.
A második a békével kapcsolatos elmélkedésben az igazságosság erényéhez kapcsolódik. A II. Vatikáni zsinat az 1960-as években történt Rómában, több évig tartott és azért hivatkozunk rá rendszeresen, amiért jelentősen megváltoztatta az Egyház gondolkodásmódját a világ dolgairól és saját dolgairól. Ebben kimondják a dokumentumok a békével kapcsolatban, hogy a béke az igazságosság gyümölcse, amely úgynevezett sarkalatos erény, mint az ember erkölcsének gerince – ez vallástól független igazság, hiszen az ókori filozófia is felismerte ezt, belekerült a Szentírásba is, a teológia a középkortól ezt tanítja. Tehát a négy sarkalatos erény egyike az igazságosság, és béke akkor van, ha az ember megkapja azt, ami neki jár. Tudjuk, hogy sokszor a háborúk az igazságtalanság miatt törnek ki, ugyanis, amíg valaki dúskál az anyagi javakban, addig a másik szegény. A háborúk azért törnek ki, mert elvesszük mások javait, uralkodni akarunk mások felett és így ők már nem kapják meg a teret, méltóságot, ami nekik járna. Akármennyire fejlett a mai világunk, ez továbbra is egy erős kihívás az emberiség előtt, ezért az Egyháznak feladata a béke művében, hogy mindenki megkapja a méltóságát, ami jár. Ebből fakad az Egyház missziója, szociális tevékenysége is, mert ekkor van béke, ilyenkor kiegyenlítődnek az erők, amelyek építenek, nem pedig rombolnak!
A harmadik kép: a béke az, amikor úgy lakunk jól, hogy senki sem magát etette. Furcsán hangozhat ez a kijelentés. Ugyanakkor bizonyára sokan ismerik a játékos összehasonlítást, mely szerint mi a különbség mennyország és pokol között: képzeljünk el egy hatalmas asztalt, amelynek a közepén ott van a világ legfinomabb étele – ez így van a mennyországban és a pokolban is a történet szerint. A pokolban körbeülik az asztalt a kárhozott lelkek, mindenkinek a kezében egy hosszú nyelű kanál van, így ellehet érni a középen lévő tálat, lehet abból meríteni, de mivel annyira hosszú a kanál szára, senki sem tudja a szájához emelni az ételt és mindenki éhezik. A mennyország ugyanilyen, mégis mindenki kényelmesen vesz a középen lévő tálból, amiért a kanál hosszú szárának köszönhetően az asztalt körbeülők meg tudják etetni egymást, így mindenki jóllakik.
A béke az, amikor a mások boldogsága fontosabb, mint a sajátunk, mert, ha ők boldogok, akkor mi is azok leszünk.
Nagyon sok békétlenség és háború a személyes boldogságunk akarásából fakad! Paris elrabolja a hercegnőt, kitör a Trójai háború, ő ugyanis a saját boldogságát akarta és elvette egy másik férfi asszonyát. Egyszerű mitológiai példa, amelyet mindannyian ismerünk az Odüsszeiából, és nagyon jól mutatja, hogy miről van szó: a saját boldogságunk, kényelmünk, jólétünk fontosabb, így mindent megteszünk azokért, majd kitör a háború.
Egy újabb kép a Szentírásból, a Messiás eljöveteléről egy prófécia, szintén Izaiás prófétától, aki azt mondja: a béke az, amikor együtt legel az oroszlán és a gazella. Ez egy érdekes kép, mert a két állat ellenség, ugyanis az oroszlán nem füvet eszik, hanem gazellát. De amikor eljön a Messiás, akkor együtt legelnek ezek az állatok és nem bántja az oroszlán a gazellát. A béke az, amikor ez a barátság bennünk történik meg, amikor bennünk megszelídül a ragadozó, amikor elcsitulnak bennünk azok az erők, amelyek a békétlenség okozói. Ilyen lehet az, amikor a családban csak a saját igazunkat akarjuk, vagy amikor bántanak, akkor bántással reagálunk, ekkor még nem szelídült meg bennünk az oroszlán, még nem hajtotta meg fejét Krisztus, a Béke fejedelme előtt.
A béke következménye, hogy szelídítjük magunkban az oroszlánt, és hitelességünket kockáztatjuk, ha ezt nem tesszük meg, ha ezt az oroszlánt nem kezdjük fűvel etetni.
Szent Ágoston, a nagy tanító azt mondja: a béke a rend nyugalma. Egyszerűbben fogalmazva, a béke az, amikor a dolgok a helyükön vannak, amikor nevesítjük a dolgokat és oda tesszük azokat, ahová valók. Ezt szoktuk megtérésnek hívni! A megtérés az, amikor nevesítjük a dolgokat: jó, rossz, egészséges, stb. Majd ezeket oda tesszük, ahová valók. Ami pedig nem helyes bennünk, azokat kidobjuk magunkból, hogy ne foglalja a jónak a helyét. A béke az, amikor a helyükön vannak a dolgok! Sok békétlenség és stressz a rendetlenségből fakad, amikor nem tudjuk a dolgokat a helyükre tenni, mert nincs hozzá erőnk vagy mert mulasztásaink vannak.
A béke az – hivatkozva a II. Vatikáni Zsinatra – amikor az ember úgy tud teremtő munkát végezni, hogy ebben önfeledtséget tapasztal, amikor a munka valóban az ember nemesítését szolgálja, hogy többek legyünk és felfedezzük benne az együttműködést a teremtő Istennel. A béke a munkából fakad, amikor mindenki teszi a dolgát, szabadon, önfeledten, ami a munkát nem a pénzért végezzük, amikor a munka nem nyűg! Olykor nehéz ezt megoldani, ezért legyenek olyan tevékenységek az életünkben, amelyek a béke forrásává válnak, akár a konyhakert gondozása, a barkácsolás, a kötés vagy valamilyen szellemi munka, a lényeg, hogy rátaláljunk benne a teremtő Istenre, a béke forrására, aki az embert a kertbe állította, amely a béke allegóriája a Bibliában.
A béke az, amit nevezhetnénk keresztény szabadságnak is, mert a béke a szabadság tapasztalata. Amikor pedig hiányzik a szabadság, akkor nincs béke és így viszont. A szabadság konstruktív valósága a keresztény embernek, hiszen Krisztus megszabadított bennünket a bűn és a halál átkától a saját húsvétjában.
Szabadnak lenni azt jelenti, hogy békében élek, Isten békéjében, ezt hozta el a Béke fejedelme és ezt kívánjuk a következő évünkben is. Töltsön el Isten békéje, amely az alkotásban, játékban mutatkozik meg. Tudjunk jobban fókuszálni szeretteink boldogságára, mint a sajátunkra! Legyen meg bennünk ez a misszió, hogy békeszerzők és békekedvelő emberek legyünk. Ezen dolgozzunk a környezetünkben is!"