A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleménye iránymutatásul szolgál a hívő közösség, illetve az intézmények számára a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokkal kapcsolatban. 

"A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hulláma miatt életbe lépő szigorításokat, Egyházunk sajátosságait szem előtt tartva, korábbi intézkedéseinket megerősítve, visszavonásig az alábbi módon rendelkezünk:

1. A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat továbbra is nyitva tartjuk. Nyilvános istentiszteletek csak a hatósági kijárási és egyéb korlátozásokkal összhangban végezhetőek, az illetékes ordinárius rendelkezése szerint. Felelősen és körültekintően kell eljárni, figyelembe véve a járványügyi előírásokat, különös tekintettel a fertőtlenítőszerek használatára, a maszk viselésére és a védőtávolság megtartására.

2. Az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyéspüspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól (CIC 87. k. 1. §., 1245. k.). Ezt a felmentést – a fertőzés elkerülése céljából – a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ordináriusai újfent megadják további intézkedésig.

3.Templomaink mellett az egyházi intézményeinkben és a plébániáinkon is, valamint a szentségkiszolgáltatásban, illetve oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessék a vonatkozó járványügyi előírásokat.

Az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja értelmében az egyes megyéspüspökök, illetve akik a jogban velük egyenlő elbírálás alá esnek, ettől eltérő rendelkezéseket is hozhatnak.

A húsvéti szertartásokról a későbbiekben határozunk.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Nagyböjti imádságainkat ajánljuk fel egész népünkért, különösen azokért, akik a járványban érintettek, és kiemelten azokért, akik a mindennapi élet területein most is értünk dolgoznak. Segítő szeretettel figyeljünk idősebb és veszélyeztetettebb embertársainkra."

Budapest, 2021. március 5.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség