A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliumi részletén Nyúl Viktor pasztorális helynök atya elmélkedik, az „Örömhírre hangolva” üzenete által arra hív, hogy válaszoljunk Jézus barátságára, és szeretettel cselekedjük azt, amire meghív, mert nem csak küldetést, erőt is ad hozzá.

„Szeretettel köszöntök mindenkit!

Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliumi szakaszát János evangéliumának tizenötödik fejezetéből olvassuk (Jn 15,9-17), amikor Jézus ezt mondja:

Barátaimnak mondtalak titeket. (Jn 15,15)

Milyen szép! Nem mi mondjuk Jézusnak, hogy a barátunk vagy, hanem Ő mondja először nekünk, hogy a barátainak tart minket (vö. Jn 15,15). Erre a meghívásra, erre az örömhírre válaszoljuk azt: Jézus, te is a barátom vagy! – mert Ő a világ Ura, barátaink nevez minket, s ez kifejezi szeretetét, gyengédségét irántunk. De nem csupán baráti szeretetét mutatja felénk, hanem életét adja értünk. Válaszul újítsuk meg nap, mint nap kapcsolatunkat Krisztussal, törekedjünk növekedni a vele való személyes barátságban. Ahogy Ferenc pápa mondta: a legfontosabb, hogy Jézussal való barátságunkat ápoljuk! Továbbá ezt olvassuk az evangéliumban:

Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon. (Jn 15,16)

Nem mi mondjuk Jézusnak először, hogy Őt választjuk, hanem Ő maga teszi meg felénk az első lépést, s mi erre a meghívásra válaszolunk. Csodálatos örömhír, hogy választottak vagyunk! Ünnepeljük azt, hogy minden ember Isten választottja, és Jézus minden embert küldetésre hív! Mivel az Úr Jézus meghívott egy küldetésre, a kellő erőt meg is fogja adni hozzá! Ez erősítse bennünk a reményt és a bizalmat, mert az Úr mindig megadja az erőt a feladathoz, amire meghívott bennünket.

Jézus azt mondja: Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket Tehát nem mi tesszük meg az első lépést az Úr felé, nem mi szeretjük Őt elsőként, hanem Ő az, aki megteszi felénk az első lépést. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket (vö. Jn 15,12) – Jézus a szeretet példája, melyet követve nekünk is növekednünk kell.

Maradjatok meg szeretetemben. (Jn 15,10)

Ez azt fejezi ki, hogy törekednünk kell mindennap ünnepelni a jó hírt, mely szerint Isten szeret minket. Megmaradni az Ő szeretetében annyit jelent, hogy ünnepeljük: szeretve vagyunk. Ugyanakkor válaszolunk is erre a szeretetre, mégpedig úgy, hogy igyekszünk a szeretet parancsa szerint élni.

Benkő Antal jezsuita szerzetes így tanította nekünk a figyelmes szeretet imáját: az esti imádság alatt el kell csendesedni, Jézus jelenlétébe helyezkedni, végiggondolni a napunkat és keresni három olyan pontot, melyben megtapasztaltuk Jézus szeretetét, örömét. Ez a figyelmes szeretet imája, mert figyelemmel követjük végig a napot, hogy abban hol találkoztunk az Úr szeretetével, majd figyelmesen megvizsgáljuk, hogy erre miként válaszoltunk. Ha ezekre nem válaszoltunk szeretettel, akkor azért bocsánatot kérünk, ha szeretettel válaszoltunk, akkor azt megünnepeljük. Végül, kérjük Jézus segítségét, a Szentlelket, hogy növekedni tudjunk a szeretetben.

Gyakoroljuk a figyelmes szeretet imáját, ahogy Benkő Antal atya tanította!

Húsvét hatodik vasárnapjának örömhíre, hogy Jézus kiválasztott bennünket, barátainak nevez és szeret. Meghív arra, hogy ezt ápoljuk, a küldetésünket szabadon, örömmel éljük, és maradjunk meg szeretetében.

Csendesedjünk el, adjunk hált az Úrnak és imádkozzunk mindenkiért!"

János 15,9-17

Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség