A Pécsi Egyházmegye szervezésében augusztus 9. és 12. között Lectio Divina lelkigyakorlatot tartottak Máriagyűdön. Az eseménynek otthont adó Domus Marie Zarándokházban 21 résztvevővel zajlott a lelki alkalom, melyet Nyúl Viktor pasztorális helynök vezetett.

Az alábbiakban Kirsch Veronika lelkigyakorlatozó személyes beszámolóját olvashatják.

20210811 100740 Egyedi

A Lectio Divina a Szentírás imádságos olvasása. Az Apostolok Cselekedeteiből olvastuk a 9-16 közötti fejezeteket. Ezekben a szakaszokban olvashatunk például Saul megtéréséről, az első zsinatról és Pál apostol első két missziós útjáról. Viktor atya elmélkedéseiben, többek között azt hallhattuk, hogy a kereszténység a bizalom útja és Krisztus személyesen hív meg minket erre az útra. Sault is, aki eddig üldözte a keresztényeket, nevén szólítja. Saul megtér, vagyis az Isten felé fordul. A keresztségben mi is ezt a látásmódot kapjuk meg. A csendben elgondolkodhattunk azon, hogy vajon hálát szoktunk adni annak a személynek, aki elvezetett minket a hit útjára; annak a papnak, aki megkeresztelt bennünket vagy a keresztszüleinknek?

A jeruzsálemi zsinatról szóló szakaszban hallhattuk azt, hogy a mózesi törvényt felülírja a Jézusba vetett hit. A mózesi törvény csupán a rávezető út erre a hitre.

Ezekben a részekben az örömhír terjedéséről is olvashatunk és az is fontos szerepet kap, hogy az apostolok útjaik után elmesélik egymásnak a velük történteket, közösségben vannak. Mi egységben vagyunk a püspökünkkel, pápánkkal, az egyházunkkal?

Sok támpontot kaptunk Viktor atyától, amikről a csendekben elmélkedhettünk. Számomra a fent említett szempontok voltak a legmeghatározóbbak.

A közös Szentírásolvasás, csendes elmélyülés mellett többször végigjártuk a Rózsafüzér utat és minden nap szentmisén is részt vehettünk.

A lelkigyakorlat segített abban, hogy mélyebben, új szemszögből olvassam a Bibliát.

Fotó: Nyúl Ildikó, Harasztovics Arnold

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség