Rajtkőhöz állt a 2021/22-es Internetes Böngészős Hittanverseny, kiküldésre kerültek, illetve a csatolmányból letölthetőek az első forduló feladatlapjai.

A megoldásokat a linken elérhető űrlaphoz csatolva várjuk 2021. december 20-ig: Internetes Böngészős Hittanverseny - 1. forduló 

Ahogy a beharangozóban említettük, az idei versenyünk témája a Püspöki Szinódushoz kapcsolódóan a „Szeretetközösség, részvétel és küldetés” – a feladványok is e hívószavak köré rendeződnek.

A jelentkezők száma minden várakozást felülmúlt:

  • 5 országból (Magyarország, Szerbia, Szlovákia, Románia, Ukrajna)
  • 95 településről
  • több, mint 500

5-6. illetve 7-8. évfolyamos tanuló nevezése érkezett be eddig.

Jó munkát, sok örömet kívánunk a böngészéshez, és reméljük, hogy a jelentkezők közül minél többen kitartanak majd egészen a négy fordulós megmérettetés végéig!

A 2021/22-es Internetes Hittanverseny jelentkezői térképen:

ibhv 2021 terkep

Kapcsolat: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!

Fotó:
Shutterstock
Google térkép

 

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 november
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Verbita városmisszió Pécsett, a Gyárvárosi templomban:
-
2023. 11. 30. - 2023. 11. 30.
Advent Pécs - Ünnepélyes megnyitó a Széchenyi téren:
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Verbita városmisszió Pécsett, a Jézus Szíve plébániatemplomban::
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség