Advent második hetének szombatján Szép Attila, a Pécsi Székesegyház plébánosa mutatott be hajnali szentmisét a Pécsi Székesegyházban.
A roráté szentmise homíliáját teljes egészében közöljük:
Krisztusban kedves Testvéreim!
Ezen a hajnalon Szentatyánk felhívása nyomán tovább elmélkedünk a családban megélt szeretetről, követve az ő programját. A szeretethimnusznak egy következő állítása: A szeretet nem keresi a maga javát. A Szentatya az önzetlenség szóval fordítja ezt a rövid mondást és két oldalról mutatja be. Az egyik a Filippi levélből vett idézettel utal erre, amikor Pál apostol azt mondja a filippi közösségnek, hogy senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Az az, arról beszél az apostol, hogy kerülnünk kell, hogy az önszeretetnek adjunk elsőbbséget, mert az önszeretet nem értékesebb a mások felé való odafordulásnál. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ez nem jelenti azt, hogy az önszeretet nem értékes, az önszeretet elvetendő. Az önszeretetre szükség van, szükséges a helyes önismeret, magam adottságainak, értékeinek, talentumainak ismerete, és a saját korlátaimnak a belátása is. Ismernem kell önmagamat és szeretnem kell önmagamat, el kell fogadnom önmagamat. Természetesen vannak olyan dolgok, jellemzők az életemben, amelyeken tudok változtatni, akkor törekednem kell, hogy azokat kiigazítsam, de ami adottság az én számomra, amit nem tudok alakítani, azt el kell fogadnom. Gyakran esünk abba a hibába, hogy egészen önmagunkra figyelünk, csak a sikertelenségeinkkel törődünk. Nem szeretjük egészen vagy eléggé magunkat, mert mindig csak negatív módon állunk magunkhoz, és ha valakinek ezzel problémája van, nem tud igazán egészséges pszichével élni. Nagyon nehezen tudja a másikat egészségesen szeretni is. Szükséges tehát, hogy elsősorban szeressem önmagamat, mert ez teszi lehetővé igazán, hogy a másik felé tudjak fordulni, hogy tisztában legyek azzal, hogy kedves vagyok az Isten előtt, ő is szeret engem, és ez a szeretet fordít a másik ember felé is.
Azaz nemcsak a magunk javát akarjuk keresni, hanem a másiknak a javát is és ez a másik oldal. Amikor arra figyelünk, hogy mi a másiknak a java, mi az, ami a másiknak az érdeke, mi az, ami a másiknak az életét, az üdvösségét, a szabadságát szolgálja. Pál apostol, amikor ezt a himnuszt beilleszti a korinthusi közösségnek címzett levelében, akkor látja, hogy ez a közösség milyen közösség, milyen gondok fordulnak elő ebben a közösségben és szinte minden egyes jellemző, amelyet a himnuszban olvasunk, ennek a közösségnek a gondjaira ad választ.
Mi is olvashatjuk ezt a himnuszt úgy, mint ami a mi közösségünknek szól, a mi egyházmegyénknek, a mi plébániánknak, a mi kis közösségeinek, a mi családi közösségeinek, egy-egy családnak. Olvashatjuk úgy, hogy felhívásként értelmezzük, hogy Pál apostol arra hív bennünket, illetve az apostolon keresztül a Jóisten, hogy tudjunk egyre inkább a szeretetnek a tűzhelyévé válni. Tudjunk egyre inkább személyesen, ki-ki külön külön, és ezáltal az egész közösség, Istennek tetszővé válni. Hiszen pontosan ebben a levélben beszél Pál apostol arról, hogy közösségünk olyan, mint egy test, melynek tagjai vannak. Titokzatos testének tagjaiként befolyásoljuk ennek a testnek az életét.
Tehát amikor arról elmélkedünk, hogy a szeretet nem keresi a magáét, a maga javát, hanem a másét is, akkor szeretnénk ezt így tenni. Mint egy felhívást hallgatni, elraktározni a szívünkben gondolkodni rajta és valóra váltani. Érdemes észrevenni, hogy Pál apostol igével fejezi ki, míg az negatív módon fogalmaz, hogy nem keresi a maga javát. Ez is a cselekvésre bátorít, hív bennünket. Érdemes azzal is időt tölteni majd személyesen, amikor olvassuk a szeretethimnuszt, hogy az egyes helyekre, ahol a szeretet kifejezést olvassuk, Jézusnak a nevét illesztjük be, hiszen amint sokan megállapították már, a szeretethimnusz Jézusnak az arcképe. Jézus nem kereste a maga javát, mindig a másiknak a javát kereste. Ez mozgatta egész életében, és tulajdonképpen egyetlen gondolatban foglalható össze, hogy miért is tette ezt: mert az Atya akaratát kereste. És az Atya azért küldte, hogy az emberekhez érkezzen, az embereknek életet-üdvösséget ajándékozzon. Ő szüntelen a másiknak a javát szolgálta. És amikor végigolvassuk egyszer Jézus nevével szeretethimnuszt, akkor érdemes végigolvasni egyszer saját nevünkkel is. A szeretet helyére illesszük be: Attila nem keresi a maga javát. Gondolkodjunk el az egyes mondásokon, hogy valóban igaz ez az életemre. Azt gondolom, hogy találunk olyan területeket, ahol érdemes kicsit elgondolkodni, amikor nem keresem a magam javát, hanem önzetlen akarok lenni a másik felé, akkor azt jelenti, hogy túl megyek a pusztán, az igazságosságon, az igazságosságnak a logikáján. Mi az ami nekem jár, és mi az ami a másiknak jár. Mert a szeretet túláradó szeretet, nem vár feltétlenül mindig viszonzást. A másik embernek az érdekét akarja szem előtt tartani, azt akarja szolgálni. És persze fontos, hogy legyünk reálisak és őszinték, mert néha képesek vagyunk saját akaratunkat, saját célunkat becsomagolni álságos mondatokba, manipulációkba, hogy úgy tűnjön, mint hogyha másiknak a javát szolgálni. Addig-addig gondolkodunk egy-egy elképzelésünk megvalósításán, hogy már-már elhisszük mi magunk is, hogy a másiknak a javát szolgáljuk vele. Újra és újra meg kell tisztítanunk a gondolkodásmódunkat és a tekintetünket is. Szentatya azt mondja, hogy ennek a szeretetnek van egy vége, egy véglete, amelyet az Evangéliumból, Jézus tanításából ismerünk meg. És ez a véglet: annál nagyobb szeretete senkinek sincsen, mint aki életét adja barátaiért. Életet adni másokért, ez a leghősiesebb forma. Látjuk, hogy Jézusra ez igaz, életét adja másokért egészen önzetlenül.
Szentatya felteszi a kérdést: Hogy lehetséges ez? Meg is válaszolja, de igen röviden, mintegy ránk bízza ennek a kifejtését. Lehetséges ez, hiszen ingyen kaptátok, ingyen is adjátok - mondja Ő- , és ezzel utal arra, hogy mi már megtapasztaltuk a szeretetet. Keresztény emberként feltétlenül megtapasztaltuk az isteni szeretetet. Hiszen hitünknek a mélyén, a kezdetén mindig az Istennel való találkozás van, Jézusban találkozunk vele, akinek az életét megismerjük, hogy közelít hozzánk, akinek a szeretetét megtapasztaljuk. És azt gondolom azt is elmondhatjuk, hogy ez a szeretet megtapasztalása mások által is, a mienk. Néha érdemes összefoglalni akár egy-egy napnak a végén is, hogy hányszor tapasztaltam meg az Istennek a szeretetét, hányszor tapasztaltam meg a másiknak a szeretetét. Hányszor vettem észre, hogy valaki önzetlen énhozzám. Mindig saját magunkat szoktuk vizsgálni, hogy mi az, amit jól tettünk És mi az, amit elhibáztunk, de figyelmesnek kell lennünk. Vegyük észre, hogy hányszor és hányszor szeretnek bennünket. A mi érdekünket, javunkat-üdvösségünket szolgálják testvéreim. Hogy velünk is önzetlenek. Mivel ezt a szeretetet megtapasztaljuk, az érdek nélküli felénk fordulást megtapasztaljuk, minden negatív tapasztalat ellenére is, ezt nem feledhetjük el, hanem ez motivál bennünket, hogy mi magunk is így forduljunk a másik ember felé.
Lehetséges ez? - kérdezi a szentatya. Lehetséges önzetlenül szeretni lehetséges életüket adni másokért? Azt gondolom, hogy nemcsak elméleti választ adhatunk erre, hanem egészen gyakorlati választ is. Mert önzetlenül szeretem, a másikat, a másiknak a javát szolgálom, amikor engedek neki. Közelmúltban tapasztaltam meg egy bevásárlás során, alig vettem valamit, de egy nagybevásárlást intéző ember maga elé engedett, mert látta, hogy ez egy-két dolog, ami az én kosaramban van, őt nem tartja föl, nekem segítség. De ugyanúgy önzetlen vagyok, amikor hajlandó vagyok elfogadni, hogy nem mindig érkezési sorrendben történnek a dolgok. Különösen a gyógyításban, hogy van, akinek az élete múlik azon, hogy rögtön foglalkozzanak vele, én addig a fájdalmamat viselem. Bár nem kellemes, mégis hátrébb sorolnak engem. Talán a kettő sorban állásos példa is mutatja, hogy mennyire arra van szükség, hogy hátrébb soroljam önmagamnak a javát, a saját igazságomat, és adott esetekben a másiknak kedvezzek. Lehetséges az életem oda ajándékozása a végletekig? Életem odaadása? Lehetséges. Persze nem mindig ilyen hősies formában történik, mint a vértanúság esetén. Nagyon sokszor apró tettekben történik ez, amikor saját akaratomról a másik javára le tudok mondani, és ez minden nap gyakorolható és hálás vagyok azért, hogy látom, hogy ezt többen gyakorolják minden nap. Családban különösebb módon is lehet ezt gyakorolni: az önzetlenséget, a másikra való figyelést, a másik nehézségének figyelembevételét, a másik javának keresését. Minden olyan pillanat, amikor a másikért teszek valamit, szolgálom a közösségnek az érdekét is. Minden ilyen pillanat visszahat énrám is. Lehetséges tehát az önzetlen szeretet, a másik javának a keresése. És lehetséges, az apostol arra hív bennünket, hogy ne csak lehetőség legyen ez, hanem valóban így is éljünk. Legyen így ezen a mai napon!
Fotó: Hegyi László
