Január 7-én a domonkos rendi Penyaforti Szent Rajmundot, ügyvédek, ügyészek védőszentjét ünnepli az Egyház. Kiváló gyóntató és bölcs jogász volt, ő állította össze az első egyházjogot. Nolaszkói Péterrel megalapította a Fogolykiváltó Boldogasszonyról elnevezett mercedáriusok rendjét.

Idézet Szent Rajmund áldozópap leveléből:

„Lelketek tisztasága és jámborsága kiérdemli és igényli, hogy – mivel Isten elfogadott benneteket, és kedvesek vagytok előtte – lelketek tisztasága sok megpróbáltatáson át finomodjék ki egészen. Ezért, ha olykor kétszeres vagy háromszoros erővel suhog fölöttetek a kard, még ezt is örömmel kell a szeretet jelének tekintenetek.

Külső harc és belső félelem: ez kétélű kard. Belsőleg akkor sokszorozódik, amikor az a bizonyos csalárd szellem álnoksággal és hízelgéssel nyugtalanítja a szívek mélyét. Az ilyenfajta küzdelmeket már eddig is eléggé megismertétek. Enélkül lehetetlen lett volna eljutnotok a belső békéteknek és nyugalmatoknak erre az oly szép rendjére.Külsőleg viszont akkor sokszorozódik a kard, amikor az egyház lelki javai ellen tör ki alaptalanul az üldözés: ez esetben súlyosabbak a sebek, főleg, ha barátainktól kapjuk azokat. Ez Krisztus kívánatos és boldog keresztje, egyedül ebben kell dicsekednünk.

Tekintsetek fel tehát hitünk szerzőjére és fenntartójára, Jézusra, aki övéitől ártatlanul szenvedett, és a bűnösök közé számították. Ha tehát isztok a mi Urunk, Jézus csodálatos kelyhéből, adjatok hálát az Úrnak, aki az összes javakat osztogatja. A szeretet Istene pedig adjon békességet szíveteknek, és gyorsítsa meg előrehaladásotokat. Oltalmazó pajzsként rejtsen el arca az emberek zaklatásai elől egy időre, amíg csak el nem vezet és át nem ültet abba a teljességbe, ahol mindörökre a béke szépségében, a bizalom otthonában és a bőség nyugalmában fogtok megállapodni.”

Irgalmas Istenünk, te Szent Rajmundot arra választottad, hogy irgalmas szeretettel forduljon a bűnösök és a foglyok felé. Kérünk téged, add meg közbenjárására, hogy mi is kiszabaduljunk a bűn szolgaságából, és szabad szívvel tegyük meg mindazt, ami előtted kedves! Ámen.

Elmélkedést segítő kérdések:

- Irgalmas szeretettel fordulok-e mások felé?

- Tudok-e együtt örülni az örvendezőkkel és együtt sírni a szenvedőkkel (Róm 12,15)?

- Gyakorlom-e az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit (Mt 25,35-36)?

 

Forrás:

https://www.magyarkurir.hu

http://www.ktp.hu

https://archiv.katolikus.hu/szentek/0107.html

https://imaszovetseg.pecsiegyhazmegye.hu

Fotó:

https://domonkosok.hu

 

Pécsi Egyházmegye

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség