Idén is hagyományosan szentmisével és karácsonyi koncerttel emlékeztek a karácsonyi ünnepkör zárónapjáról a horvát ajkú hívek 2022. január 6-án a Jézus Szíve templomban, Harkányban. Az rendezvény szervezőit, a helyi plébániát és a horvát nemzetiségi önkormányzatot ez alkalommal is a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája támogatta.

A szentmisét Ronta László plébános atya celebrálta, az énekes szolgálatot a Kökényi Matusek László Hagyományőrző Együttes dalköre látta el. A karácsonyi népénekeket ez alkalommal nem orgonaszó kísérte, hanem népi hangszerek.

Ronta László atya homíliájában megemlékezett az ünnep történetéről, a betlehemi csillagról, mint rendkívüli égi jelenségről, valamint a jelről, amit benne láttak a bölcsek, és amely útra hívta őket. A mai ember számára is igen fontosak a jelek, mondta, figyeljünk rájuk és engedjük meg, hogy elvezessenek minket is a Kis Jézus jászlához. A szentmise végén félórás, adventi és karácsonyi énekekből összeállított koncert következett, amelyből nem hiányozhatott a legkedveltebb, Radujte se narodi, magyarul Örvendezzetek népek kezdetű ének sem. Az est zenés vacsorával ért véget, valamint azzal a reménnyel, hogy a vízkereszt egy év múlva is ünnepre hívja a harkányiakat és barátaikat. 

Taragyia Györgyné
Fotó: Kollár Ákos

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség