Az Ökumenikus imahét hatodik napján, 2022. január 21-én a Pécs-Belvárosi Református Gyülekezet temploma adott helyet a közös istentiszteletnek, ahol Kisóvári-Németh Norbert és Márta lelkészek fogadták az egybegyűlteket. Nagy Nortbert római katolikus plébános tartotta az igehirdetést.

Kisóvári-Németh Márta az itentisztelet kezdetén köszöntötte az egybegyűlteket, hálát adott és dicsőítette Istent, hogy az előző évtől eltérően ebben az évben - a vonatkozó járványügyi óvatossági szabályokat betartva - jelenléti módon lehetett megtartani az Ökumenikus imahetet.

Nagy Norbert plébános a hét témájáta adó, Máté evangéliumának második fejezetében (Mt 2,1-12) található napkeleti bölcsek történetéből kiindulva a szolgságról és a szabadságról, szabadulásról tartott igehirdetést. Kifejtette, hogy Izrael történetének két szolgasága, az egypitomi és a bailoni milyen párhuzamokat mutat egyéni életünkkel. Egyiptomba a szárazság, éhínség miatt, a túlélés érdekében ment Izrael népe. Aztán rabszolgasorba kerültek. Ránk is veszélyt jelenthet, amikor a túlélés érdekében, a túlélés igényével megideologizálva szolgáltatjuk ki magunkat pénznek, hatalomnak, olyan tényezőknek, amik elvonják figyelmünket Istenről. Amikor mi magunk hajtjuk igába a fejünket, és aztán a túlélés szükségességével takarózva benne ragadunk a sárban. Aztán ott volt a második fogság, amiből nem mindenki tért haza az Ígéret földjére akkor sem, amikor ez lehetségessé vát. Talán kényelemszeretetből, talán más okból, nem tudjuk pontosan. Annyi bizonyos, hogy ez az önként vállalt rabszolgaságot jelentette. Mózestől kezdve világos volt a törvény: Ne legyen más istened! A fogságban mégis gyakran másként alakulnak a dolgok. Jézus gyakran éjszakázott, imádsággal töltve az éjszakát. Imádta az Atyát, hódolt Neki. Csak Neki. Őt kövessük!

Az imahét szervezőinek javaslatát felkarolva az evangélikus templomban a lelkészek a szószékre kihelyeztek egy sötétkék leplet, ami az eget szimbolizálta, rajta egy nagy csillaggal, ami a betlehemi csillagot jelképezte. Az igehirdetést követően minden lelkész felhelyezett erre az égboltra egy kisebb csillagot saját nevével és szolgálati helyével, a közösséggel, ahonnan jött, ahol szolgál, hogy kifejezésre juttassa: a különböző felekezetekhez tartozó lelkipásztorok és az általuk szolgált közösségek összetartoznak, együtt tesznek tanúságot a betlehemi csillagról és annak jelentéséről, az Úr Jézus Krisztusról.

Az istentisztelet zárásaként Nagy Zoltán Csaba református lelkész áldotta meg a jelenlevőket.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség