Február 2-án, Urunk bemutatása, azaz Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén tartja búcsúját a pécsi Belvárosi templom, hétköznapi nevén a Dzsámi. Az ünnep kapcsán a Duna TV forgatócsoportja is ellátogatott a helyszínre, ahol Nyúl Viktor pasztorális helynököt, a templom igazgatóját kérdezték Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének üzenetéről.

Az interjúban Nyúl Viktor atya elmondta, február 2-án negyven nappal vagyunk karácsony után. Szűz Mária és jegyese, József, elviszik Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák őt az Istennek. Erre emlékezünk Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, amikor meggyújtjuk a megáldott gyertyánkat, melynek fényénél egyre növekvő világosság Jézus Krisztust jelképezi. „Én vagyok a világ világossága”(Jn 8, 12) – mondta Jézus Krisztus, aki jelképesen az a világosság, az a fény, aki megvilágítja az ember életét.

A pécsi Belvárosi templom Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére épült, ezért február 2-án ünnepli a búcsúünnepét. Megáldjuk és meggyújtjuk a gyertyákat és kis körmenetet szoktuk tartani, így vonulunk be, ahogy annak idején Mária és József is bevonultak a kis Jézussal a templomba. Nagyon szép hagyománya az ünnepnek, hogy a hívek otthonról is hoznak gyertyákat, melyeket megáldunk és hazaviszik otthonaikba, ahol meggyújtják azokat. Azt jelenti ez a nagyon szép gesztus, hogy Isten szeretetének a fényét hazavisszük az otthonainkba.

Az ünnep kapcsán a Belvárosi templomban készült riport a Duna TV Almárium című műsorának 2022. február 2-i adásában ITT tekinthető meg a műsor 30. percétől.

Fotó: Duna TV

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.
KILÁTÓ - Keresztény gólyatábor Sikondán:
-
2024. 08. 21. - 2024. 08. 24.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség