Harmadik fordulójához érkezett a Pécsi Egyházmegye által a 2021/22-es tanévben is meghirdetett internetes böngészős hittanverseny, melynek témája - a Püspöki Szinódushoz kapcsolódóan - a szeretetközösség, részvétel és küldetés. A harmadik forduló feladatainak megoldásait is online letölthető űrlapon küldhetik be a résztvevők 2022. március 25-ig.

Az internetes böngészős hittanverseny célja, hogy a diákok gyarapítsák a hittanórákon megszerzett tudásukat, megismerkedjenek a különböző keresztény alapdokumentumokkal, legfontosabb keresztény internetes oldalakkal, valamint szélesítsék kulturális, művészeti, történelmi, földrajzi ismereteiket egy-egy tantárgyhoz, műveltségi területhez kapcsolódóan.

A feladatok megoldása internetes böngészést igényel, alapvetően az internetes forrásokra támaszkodnak, de nyomtatott segédanyagokat is lehet használni. Felnőttek, szülők, hitoktatók is bátran nyújthatnak segítséget a források elérésében, megfelelő használatában. 

A verseny négy fordulóból áll, a feladatlapokat e-mailben küldik ki a versenyzőknek és a hitoktatóknak, a megoldásokat pedig szintén elektronikus úton kell visszaküldeni. A harmadik forduló feladatai letölthetők a cikk alján található hivatkozásokra kattintva PDF formátumban.

Pécsi Egyházmegye

Anhänge
Download this file (3._fordulo_5-6.evf..pdf)3. forduló 5-6. évfolyam[feladatsor]
Download this file (3._fordulo_7-8._evf..pdf)3. forduló 7-8. évfolyam[feladatsor]

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 június
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség