Az időjárási körülmények, a viharos szél és heves eső nem tette lehetővé a kereszthordozással egybekötött városi keresztút biztonságos megtartását az előzetesen a belvárosban kijelölt útvonalon 2022. április 9-én. Ezért a Pécsi Egyházmegye és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében első alkalommal megrendezett városi keresztutat módosított helyszínen, a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban tartották meg.

A keresztúti elmélkedések előtt Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke és Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket.

A főpásztor példaértékűnek nevezte az egyházmegye és az önkormányzat együttműködését a városi keresztút méltó megtartása érdekében. Személyes köszönetét fejezte ki a polgármesternek, a közreműködőknek, a színművészeknek és mindazoknak, akik a háttérben az előkészítő munkálatokkal készültek erre a napra: „Hiszem, hogy azért mert az időjárás közbeszólt, ez a nap nem eredménytelen és hiábavaló. Sok gyönyörű gondolat hangzik majd el és kérem, hogy vigyük magunkkal ennek a jelenlétnek az ajándékait” – fogalmazott a főpásztor.

Péterffy Attila polgármester a Pécsi Önkormányzat nevében köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, nagy öröm számára, hogy a Pécsi Egyházmegye és az önkormányzat között hosszú idő óta mostanra kialakult együtt gondolkodás és együttműködés lehetővé tette, hogy az általuk kölcsönösen hordozott értékek ne csak szavak, hanem tettek szintjén is megnyilvánuljanak. Annak pedig külön szimbolikus jelentőséget tulajdonított, hogy az első, közös együttműködés a városi keresztútban öltött testet.

Ezt megerősítendő, a keresztúti elmélkedések elhangzása előtt a püspök és a polgármester a székesegyház szentélye előtt felállított kereszt mellé álltak, szimbolikusan jelképezve, ahogy Felföldi László megyéspüspök fogalmazott: „A város keresztjét együtt visszük, nem ugyanaz a keresztünk, de óriási feladatot jelent mindnyájunknak, és együtt hordozva könnyebb és erősebb lesz az életünk” – zárta bevezető gondolatait a megyéspüspök.

2022 04 09Vkeresztút nyitó2

 Az első városi keresztúton, illetve annak előkészítésében közreműködtek:

Az elhangzott szentírási szakaszokat és az elmélkedéseket összeállította Nyúl Viktor pasztorális helynök. 
Zenei szolgálattevők Kovács Szilárd Ferenc, a Pécsi Bazilika orgonaművész-zeneigazgatója, Kuti Ágnes énekművész, valamint a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája közreműködésével az August Senoa Énekkar.
A Pécsi Nemzeti Színház színművészei, Stubendek Katalin és Németh János, Sík Sándor Keresztút című versét adták elő.
Az elmélkedések felolvasásában - a stációk sorrendje alapján - közreműködtek: Sasvári Bernadett, Nagy János, Pálfayné Dan Ildikó, Kiss István, Czopf Ágnes, Kalász Gyula, Asztalos Lívia, Tolnai Gábor, Tiborczné Somogyi Éva, Dr. Frank Gábor, Dr. Csizmadia Éva, Merényi Péter, Besenczi Zsolt, Csobán-Katits Bernadett.

A rendezvény előkészítésében segédkeztek:
Gyárvárosi plébánia, Jézus Szíve plébánia, Rácvárosi plébánia, Pécsszabolcsi plébánia, Székesegyházi plébánia, Szent Ágoston-plébánia, Szent Erzsébet-plébánia, Szent Ferenc-plébánia, Szent István-plébánia, Szent II. János Pál-plébánia, a pécsi plébániák képviseletében.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények: Szent Mór Katolikus Iskolaközpont, Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Továbbá a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, a Szent Lőrinc Gondozóotthon, a Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Dél-Dunántúli Régiója, a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a Pécsi Egyházmegye Horvát Referatúrája, valamint a pécsi cserkészcsapatok tagjai.

Külön köszönet Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának, továbbá a Zsolnay Örökségkezelő Nkft-nek és a Pécsi Kulturális Központnak a külső helyszínek előkészítésében nyújtott együttműködésükért.

A városi keresztút a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető. 

 

Fotó: Csobán Róbert

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 augusztus
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Lectio Divina lelkigyakorlat:
Máriagyűd -
2022. 08. 08. - 2022. 08. 12.
Nagyboldogasszony főbúcsú - Ünnepi szentmise:
Máriagyűd -
2022. 08. 14. -
Szent István király ünnepe - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 20. -
A Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulója - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 08. 23. -
Pécsi Egyházmegyei központi tanévnyitó:
Siklós -
2022. 08. 31. - 2022. 08. 31.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség