A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat a megjelenését követő vasárnapi evangéliumi szakaszon való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét! (Húsvét V. vasárnapja, 2022. május 15.)

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Szeretettel köszöntök mindenkit!

Jézus az utolsó vacsorán tanítványainak nevezi az apostolokat. Milyen szép ez a kifejezés. Kifejezi azt a barátságot, amely Jézust az apostolokhoz fűzi. Tanítványai Jézusnak, Jézus pedig az ő Mesterük. Mi is mindannyian tanítványok vagyunk. Jézus tanítványainak lenni nemcsak azt jelenti, hogy értelemben növekedni. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy egyre inkább hasonlóvá válunk a Mesterhez. Jézushoz hasonlóvá válunk, követjük Őt. Olyanok leszünk, mint Ő.

Jézus elmondja, hogy mit kér a tanítványaitól, mit kér tőlünk: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Hogy Jézus tanítványai vagyunk, abban kell megmutatnunk, hogy szeretjük egymást. Csodálatos örömhír azt tudni, hogy Isten előbb szeretett bennünket, ahogy azt az első János levélben is olvassuk: Isten szeretete abban mutatkozott meg, hogy egyszülött Fiát adta oda értünk, aki értünk meghalt és feltámadt. Jézus szeret bennünket, és Jézus tanítványa ünnepli ezt a szeretetet, hogy Isten ingyenesen, minden embert feltétel nélkül szeret, így bennünket is. Fontos ezt tudatosítanunk nap mint nap, fontos ezért hálát adnunk, és erre a szeretetre, amely legteljesebben Jézus Krisztusban mutatkozott meg minannyiunk iránt, erre a szeretettre kell válaszolnunk úgy, hogy szemléljük Jézust. Hogy a szeretetünk olyan legyen, mint Jézus szeretete. A szeretetválaszunkat kéri tőlünk az Úr Jézus. Ünnepeljük, hogy szeretve vagyunk és erre a szeretetre válaszoljunk. De a szeretet nem csupán egy érzés. A szeretet elsősorban döntés. Döntök a másik mellett. Jót akarok a másiknak. Jót kívánok a másiknak. Jó teszek a másikkal. Úgy szeretni a másik embert, mint ahogy Jézus szeretett bennünket: testvéri szeretettel. Ahogy Ferenc pápa kéri tőlünk, mindenkiben fedezzük fel a testvérünket.

Annak idején Benkő Antal jezsuita atyától tanultam a figyelmes szeretet imáját. Ez egy esti imádság, amely abból áll, hogy elcsendesedünk, és azon tűnödünk, azon gondolkodunk, azt szemnléljük, hogy hogyan tapasztaltuk meg a napunk során Isten szeretetét. Legalább két-három dolgot köszönjünk meg a Jóistennek. Figyeljük meg, hogy mi volt az a két-három találkozás, esemény, amelyben megtapasztaltuk, hogy Isten szeret bennünket, ahol örömöt tapasztalatunk meg, és ezt köszönjük meg a Jóistennek. Figyelmes szeretet imája, mert a csendben figyelmesen keressük, hogy hol tapasztaltuk meg aznap Isten szeretetét konkrétan az életünkben. És a másik része ennek az imádságnak, hogy megvizsgáljuk, hogyan válaszoltunk erre a szeretetre. Ha nem válaszoltunk szeretettel, akkor azért bocsánatot kérünk. Viszont, ha a szeretetre szeretettel tudtunk válaszolni, azt megköszönjük az Úrnak. Figyelmes szeretet imája, mert figyelmesen végignézzük napunkat, hogy Isten szeretetére hogyan válaszoltunk. A figyelmes szeretet imáját, ha gyakoroljuk, akkor képésről-lépésre növekedni tudunk a szeretetben. Egyre inkább Jézus Krisztus tanítványaivá tudunk válni. Ne felejtsük el: Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, aki azt kéri tőlünk, hogy ünnepeljük azt, hogy szeretve vagyunk, és erre a szeretetre válaszoljunk szeretettel, úgy szeretve minden embert, ahogy Jézus szeretett bennünket, testvéri szeretettel.

Tartsunk egy kis csendet, és ebben a csendben adjunk hálát azért, hogy Isten mindannyiunkat szeret. Kérjük Isten segítségét, támogatását, hogy erre a szeretettre szabadon, örömmel, őszintén tudjunk válaszolni. Imádkozzunk a családokért, az idősekért, a betegekért, az egészségügyben dolgozókért, és a béke ajándékáért.

2022. május 15. – Húsvét 5. vasárnap

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 13,31-33a.34-35)

Abban az időben, amikor az áruló Júdás kiment a teremből, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha Isten megdicsőül benne, Isten is megdicsőíti őt saját magában, sőt hamarosan megdicsőíti.
Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Ezek az evangélium igéi.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség