Pünkösd a Jézus feltámadása utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja, melyet idén június 5-én ünnepel egyházunk. Pünkösdvasárnap a Pécsi Egyházmegye Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházában Felföldi László megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét 9:30 órai kezdettel, melyben kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnepünk. Három fontos esemény kötődik hozzá. Az első, a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti, és akinek eljövetelét Jézus búcsúbeszédében megígérte. A második, az Egyház alapítása, valamint harmadik, az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete, hisz a Szentlélek erejével azok az apostolok, akik addig talán Izrael földjét sem hagyták el, szerte a Római Birodalomban hirdetni kezdték Jézus feltámadásának örömhírét.

A Szentlélek kiáradásának eseményét Az apostolok cselekedetei (ApCsel 2,1–11) rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, minden ember számára a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

Mára hagyomány, hogy a Pécsi Egyházmegyében a Szentlélek, a harmadik isteni személy eljövetelét ünnepelve kerül sor a bérmálkozásra a pécsi székesegyházban. A liturgia a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető.

Miserend június 5-én, pünkösdvasárnap a székesegyházban: 8:00, 9:30, 18:00. Június 6-án, pünkösdhétfőn a székesegyházban nem mutatnak be szentmisét.

A magyarországi egyházmegyék érseki és püspöki székhelyeinek pünkösdi szertartásrendjéről bővebben ITT lehet tájékozódni.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség