A mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte 2022. június 10-én. A német-magyar kétnyelvű óvoda méltán népszerű a soknemzetiségű Mohács városában.

A múlt szolgáltatja az alapot a tervezhető jövőnek - emelte ki köszöntőjében Fledrich Gabriella tagóvoda-vezető. A Park utcai óvoda immár 50 éve áll Mohács és környéke lakóinak szolgálatában. Az intézményt 1972 októberében adták át. A körzetben lakó gyermekek növekvő létszáma több alkalommal tette szükségessé bővítést, átszervezést az évek folyamán, míg 2013-ban a Pécsi Egyházmegye vette át az óvoda működtetését. A hitéleti vonulat szervesen beépült az óvoda nevelési tevékenységébe, az óvoda védőszentje Árpád-házi Szent Erzsébet lett. Az elmúlt 50 évben 1700 gyermek szülei választották ezt az óvodát.

Grátz Ádámné, a Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője hangsúlyozta, hogy a kerek ötven éves évforduló nem elsősorban - az egyébként tekintélyes - statisztikai számadatok miatt fontos, hanem az óvoda szerepe miatt, amelyet az ott élők, elsősorban a családok életében betöltött. Büszkeségre ad okot, hogy folyamatosan magas az érdeklődés a szülők részéről az óvoda iránt, hiszen a családok legféltettebb kincsüket, cseperedő gyermeküket bízzák az óvoda munkatársaira.

Az óvoda udvarán kezdődő ünnepség helyszínét az eleredő eső miatt ugyan az egyik csoportszobába kellett áttenni, ez azonban nem akadályozta meg a gyermekeket és óvónőket, hogy színes, vidám, magyar és német nyelvű műsorukkal méltó módon ünnepeljék meg az intézmény 50 éves fennállását.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

2022 szeptember
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2022. 09. 30. -
Katolikus Kulturális Hetek:
-
2022. 10. 01. - 2022. 10. 31.
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2022. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje - Ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2022. 10. 25. -

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség