A Baranya megyében működő karitatív szervezetek tematikus fotókiállítást rendeznek a menekültek világnapja alkalmából 2022. június 20-án, 11 órai kezdettel a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontban (Pécs, Universitas u. 2/A.).

Az ünnepi műsorral kísért programban a karitatív szervezetek képviseletében (Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata) köszöntőt mond Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász igazgatója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a több millió menekültre és kitelepítettre, akik háború, üldözés vagy egyéb konfliktusok miatt kényszerültek elhagyni otthonaikat.

2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001 óta minden évben megünnepelnek. A 2001-es év különleges voltát adta, hogy egyúttal az 1951. július 28-án Genfben aláírásra került menekültügyi egyezmény évfordulójára is emlékeztek, e mellett pedig a június 20-i dátumot azért választották, mert az egybeesik az afrikai menekültek napjával.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

No events

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség