A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitásznál megvásárolható az az ima- és énekeskönyv, mely a Munkácsi Egyházmegye gondozásában jelent meg és népszerűsége miatt már több kiadást is megért. A Kárpáti Harangszó című kiadvány megvásárlásából befolyó összeggel a Munkácsi Karitász munkáját támogatják.

A Kárpáti Harangszó című ima- és énekeskönyvben megtalálhatók rózsafüzér imádságok, a Munkácsi Egyházmegye védőszentje, Szent Márton püspökről szóló énekek, litánia és közbenjárást kérő ima, a szentmisék rendjéhez kapcsolódó segédlet: mikor kell állni, térdelni, leülni. Pontos tájékoztatást kapunk a főünnepekről és a parancsolt ünnepekről, valamint ismertető szövegeket a szentségekről. A gyermekek számára található a könyvben lelkitükör, s számos, az ifjúsági miséken énekelhető ének is.

A kiadvány jelképes összegért, 600 forintért vásárolható meg a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász Pécs, Janus Pannonius u. 4. szám alatti székhelyén.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász továbbra is folytatja az Ukrajnából menekülők ellátásának koordinálását. Szociális segélyprogramokkal, illetve adományokkal támogatják a Pécsi Egyházmegye területén elhelyezett, mintegy 300 fő napi ellátását. Kárpátaljára is küldenek adományokat a Munkácsi, Ungvári és Beregszászi Karitászon keresztül.

A bőkezű felajánlásoknak köszönhetően tárgyi adományból nagy mennyiségű felajánlás érkezik folyamatosan a Karitász központjaiba. Aki pénzadománnyal szeretne hozzájárulni a menekültek támogatásához, a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitászon keresztül banki átutalással teheti meg a 50400113-11093668 bankszámlaszámra.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség