A Szent Péter- és Szent Pál székesegyház búcsúünnepén, június 29-én hálaadó ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök. A liturgia zárásaként a közösségért végzett szolgálatot elismerő egyházmegyei kitüntetést adták át hét plébániai munkatársnak. A szentmisén koncelebráltak az egyházmegye papjai. A zenei szolgálatban közreműködött a Pécsi Székesegyház Mozart Kórusa és Zenekara és a Pécsi Egyházmegye Kántorképző hallgatói, vezényelt Szamosi Szabolcs. Az orgonán közreműködött Kovács Szilárd Ferenc, a székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója.

Június 29. Szent Péter, az apostolfejedelem és Szent Pál, a népek apostolának közös ünnepe. A pécsi egyházmegyés főpásztor az ünnephez kapcsolódó elmélkedésében kiemelte,  hogy soha nem volt annyira aktuális, annyira naprakész a két főapostol lelki, hitbéli szeretete, tanúságtevő üzenete, mint ma. Ebből az üzenetből kell merítenünk, mert tényleg utat mutatnak mindnyájunknak. A két mártírra, Péter alázatos, szilárd hitére és Pál szerető, egyetemes szívére épül az egyház a hite, a mi hitünk ereje,  rájuk támaszkodik, a mi szerény, törékeny, gyenge hitünk is – fogalmazott Felföldi László.

Székesegyház búcsú díjátadás 14

Péter és Pál apostol, ha most leülnének közénk, vagy otthon, a családokban, a plébániákon, ugyanazt kérnék tőlünk, amit ők is megtettek egykoron – mutatott rá a főpásztor. Ne zárkózzunk be, ne zárkózzunk magunkba, a saját életünkbe, a vallási természetű gondjainkba, hanem érezzük sürgető szükségét testvéreink hitbéli megerősítésének. Menjünk a többiek közé és hirdessük az evangéliumot mindazoknak, akik még nem fogadták be életükbe. Azoknak, akiknek nagyon nehéz a szürke hétköznapok csendes áldozatát megélni, de a szívükben többre vágynak. Azoknak, akik még nagyon magabiztosak az emberi erőben, a saját erejükben, a saját tudásukban. Azoknak, akik nagyon magasról tekintenek a teremtett világ csodájára, Isten fölségére, gazdagságára.

Székesegyház búcsú díjátadás 12

Ez a küldetésünk, amire oly nagy szüksége van a maradék keresztényeknek, az élet és a szeretet örömét kereső családoknak – mutatott rá beszédében a püspök. Amikor Péter és Pál elindultak, megtalálták a Krisztusi küldetés titkát. Ebben benne van Szent Pál egyik különleges gondolata, hogy vértezzük fel magunkat, öltsük fel Krisztus fegyverzetét. Benne van Péternek a csodálatos igenje és ereje, ahogy járja a missziónak, a küldetésnek az útját. Bennünket is erősítsen Pál apostol nagy gondolata, ami igaz a múltra, a jelenre és igaz kell, hogy legyen a jövőnkre is: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét”. (2Tim4, 7-8)

Székesegyház búcsú díjátadás 28

A főpásztor az egyházmegyei elismerésben idén részesülő híveket is méltatta beszédében: „Itt van velünk hét testvérünk, akik a maguk helyén, a maguk tudásával, áldozatával szolgálták Krisztus egyházát, az egyházközségeiket. Én is tanúja voltam papi életemben, egy-egy testvér töretlen hitének, láttam a végtelen alázattal végzett szolgálatát. Nem tudjuk eléggé megköszönni ezt a szolgálatot. De nagyon büszkék vagyunk rájuk. Sok-sok ember hite, szeretete épül ezekre a szolgálatokra. Nagyon köszönöm a plébános atyáknak, hogy látva és megtapasztalva az önök szolgálatát, igent mondtak arra, hogy ebben a formában is mondjuk érte köszönetet, mert önök példák, értékek, kincsek az élő egyházban. A jövőben, ahogy a múltban is, az alázatos szívű, Istent feltétlenül szolgáló, az egyházközségben, a közösségben szolgáló hívekre és szívekre van szükségünk.

Székesegyház búcsú díjátadás 31

A liturgiát követően adták át az egyházmegyei kitüntetéseket. Az érmek és az oklevelek átadása hagyományosan Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepéhez kapcsolódik a Pécsi Egyházmegyében. Ez a díj, azoknak a plébániai munkatársaknak az elismerésére szolgál, akik hosszú időn keresztül a közösség megelégedésére végezték szolgálatukat. Az ünnepélyes díjátadás a püspöki palotában megtartott szeretetvendégséggel zárult.

                                                                                              ***

2022-ben egyházmegyei kitüntetésben részesült:

Szigetvári Bálintné, Szászvári plébánia (plébános: Vida Zsolt)

Székesegyház búcsú díjátadás 41

Szigetvári Bálintné 2000 nyarától látja el a szászvári plébániatemplom sekrestyési szolgálatát. A plébániai rendezvények háttérmunkálataiban is jelentős segítséget nyújt. Ezen túlmenően a templomba betérő turistákat, iskolai csoportokat is fogadja, ismerteti velük a templom történetét. Tevékenységét nem munkának, hanem szolgálatnak tekinti. Mindenki, aki ismeri, tiszteli tudását, segítőkészségét, precizitását, munkához való hozzáállását.

Kőszegi Lászlóné – Sellyei plébánia (plébános: Egri József)

Székesegyház búcsú díjátadás 43

Kőszegi Lászlóné 12 éve végzi szolgálatát a sellyei egyházközségben. Elsősorban a gazdasági-pénzügyi feladatok ellátásában nyújt nélkülözhetetlen segítséget, de sok minden másban is számíthat rá a közösség. Támogatja a Karitász csoport munkáját, imaórákat szervez és vezet, s szívesen vállal templomi szolgálatot, felolvasást is. Munkáját magas szintű tudás, alaposság, pontosság, felkészültség és folyamatos fejlődni akarás jellemzi. Közvetlen, nyílt és kedves személyiségével, segítőkészségével és megbízhatóságával az egyházközség meghatározó munkatársa.

Kanizsai István – Pécs-Gyárvárosi plébánia (plébános: Nagy Norbert)

Székesegyház búcsú díjátadás 44

Kanizsai István a Pécs-Gyárvárosi egyházközség prominens alakja, a plébániai Tanácsadó Testület alelnöke, feleségével aktív tagjai a Házas Hétvége mozgalomnak. Nemcsak a gyárvárosi templom, hanem a hozzá tartozó fíliák ügyeit is szívén viseli. Hasznos tanácsokkal, komoly szervező tevékenységgel és fizikai munkával is fáradhatatlanul támogatja az egyházközség életét, eseményeit. Ráadásul, mint jó gazda minduntalan biztosítja a közösség rendezvényei számára a saját készítésű ételeket, italokat.

Takács Józsefné – Szigetvári plébánia (plébános: Rosner Zsolt)

Székesegyház búcsú díjátadás 45

Takács Józsefné többgyermekes édesanyaként, feleségként hosszú ideje a szigetvári plébániaközösség aktív tagja. Nagy teherbírással végezte a sekrestyési feladatokat. Férjével - elválaszthatatlan szeretetben - másfél évtizednyi folyamatos szolgálatban viselte gondját Szigetvár szakrális tereinek, hűséggel segítve plébánosának mindennapjait. Egészségügyi állapotára tekintettel nemrégiben meg kellett válnia eddigi szolgálatától. Derűs, imádságos lélekkel azonban a rózsafüzér társulat és a plébánia lelkiségi csoportjainak továbbra is aktív tagjaként tevékenykedik.

Kósa Ferencné Révész Mária – Abaligeti plébánia (plébános: Mátyás Imre)

Székesegyház búcsú díjátadás 46

Kósa Ferencné férjével együtt több évtizede önkéntesként segíti az abaligeti plébánia életét. Munkájával elhivatottan támogatja a liturgikus események megvalósítását, szívügyének tekinti a templom takarítását, díszítését. Figyelmét a templom mellett lévő Hősök kertjének gondozása sem kerüli el, melyet virágokkal igyekszik szebbé varázsolni. Önzetlen segítségére az abaligeti katolikus közösség mindenben számíthat. Férjével a település elismert és megbecsült tagjai, akiket mindenki ismer és szeret. Egyszerű és szerény életükkel jó példát mutatnak az egyházközség tagjai számára.

Mádlits Mátyásné Regős Ilona – Mohácsi plébánia (plébános: Bacsmai László)

Székesegyház búcsú díjátadás 48

Mádlits Mátyásné mintegy 20 éve áll a mohácsi plébánia szolgálatában. Miután korábbi munkahelyéről nyugdíjba vonult, az akkori plébános, Csősz István atya megszólítására vállalta az irodai szolgálatot. Sok-sok éve készségesen segíti a hozzá forduló híveket, s példamutatóan látja el az adminisztrációs teendőket az anyakönyvek, illetve a könyvelési anyagok előkészítése terén. Emellett gondja van a katolikus sajtótermékek forgalmazására, szétosztására, valamint a rózsafüzér társulat egyik helyi vezetőjeként a titkok kiosztása és az imák koordinálása is az ő feladata. Gyengülő egészségi állapota miatt most búcsúzik hivatalától. Az egyházközség tagjai hálatelt szívvel gondolnak szolgálatban eltöltött éveire.

Szabó Istvánné – Iregszemcsei plébánia, Kánya fília (plébános: Lovász Zsolt)

Székesegyház búcsú díjátadás 49

Szabó Istvánné több évtizede tevékeny és hasznos tagja a kányai egyházközségnek. Gyermekként minden porcikájába beleivódott a falusi emberek hitükhöz való ragaszkodása, őseik hagyományainak ápolása. A családi élet feladatai mellett vállalta a sekrestyési szolgálatot. Mindig nagy gonddal és szorgalommal végezte a mosás, vasalás, takarítás feladatait, a virágok beszerzését, a templom díszítését. Kevés jövedelméből sok esetben áldozott arra, hogy a katolikus közösség élete zavartalanul folytatódjon. Erős hite, csodálatra méltó és áldozatkész munkássága példaértékű mindenki számára.

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség