A Pécsi Egyházmegye kántorképzője négyévente indít elsős évfolyamot, az új diákok toborzása pedig 2022 tavaszára esett. A nyaranta megtartott tanfolyamon átlagosan 15-20 fős diákcsapat folyamatos jelenléte jellemző, mely országos viszonylatban is erősnek mondható. Az idei kántorvizsgára Felföldi László pécsi megyéspüspök is ellátogatott. A kántorképzőn szerzett tapasztalatokról, élményekről Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika zenei igazgatója, a tanfolyam vezetője adott tájékoztatást.

A képzés fő feladata, hogy biztosítsa a Pécsi Egyházmegye számára a folyamatos kántorutánpótlást. Ezt kiegészítve és gazdagítva az ország más régióiból is rendre érkeznek hozzánk kántorjelöltek. Így volt ez idén is, a lefedettségünk az egyházmegyén túl még az országhatáron is átível.

Kántorképző9

Sok tényező állhat annak hátterében, ami miatt akár távolabbról is minket választanak az egyházzene iránt érdeklődők. Elsőként a város és a Pécsi Egyházmegye sajátos kulturális kínálata lehet vonzó, nem mindegy ugyanis, hogy ezt az önként vállalt nyári két hetet hol tölti el egy fiatal. Ugyanilyen fontos a diákközösség, amely most elég homogén az életkori eloszlás arányát tekintve is.

Kántorképző2

Az oktatói csapat is egyfajta garancia, egy irányba evezünk, a saját területén mindenki naprakész tudással rendelkezik, miközben sokszínűek vagyunk, többféle tanári karaktert felvonultatva. Minden évben igyekszünk valami extrát is nyújtani, például idén egy volt diákunk - aki közben orgonaépítővé vált - tartott hangszertörténeti előadást. Ugyanilyen kiegészítő, de mégis fontos elemként említendő, amikor a kántorképzősök a Pécsi Egyházmegyei Könyvtárban tettek látogatást dr. Schmelczer-Pohánka Éva könyvtárigazgató vezetésével. A látogatás során mód nyílt a régi kódexek tanulmányozására.

Kántorképző6a

Az idei évben is kiemelt eseményként kezeltük a közös liturgikus gyakorlatainkat, ahol minden esetben a diákjaink látták el a zenei szolgálatot. Két zsolozsmánk is volt (egy vesperás a Havihegyen és egy laudes a Pécsi Bazilika Mór-kápolnájában), ugyanígy több közös miseszolgálat (például Jézus Szíve ünnepén orgonaszentelővel egybekötött mise a bazilika Jézus Szíve kápolnájában, vagy június 29-én közös szolgálat a Bazilika Mozart Kórusával és Zenekarával).

Kántorképző11

Hiszem, hogy a liturgia gazdagságának ilyen szintű felmutatása és a zenei interakció lehetősége valódi útravalót adhat a fiataloknak, amelyből később saját egyházzenei tevékenységük során is meríteni tudnak majd.

Kántorképző5

A jövő nyári folytatásra várjuk vissza a csapatot!

Szöveg, fotó: Kovács Szilárd Ferenc, a Pécsi Kántorképző vezetője

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 június
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Közelgő események

Gyalogos zarándoklat a szentelendőkért:
-
2024. 06. 21. - 2024. 06. 21.
A székesegyház felszentelésének 133. évfordulója:
-
2024. 06. 21. - 2024. 06. 21.
PAPSZENTELÉS a pécsi székesegyházban:
-
2024. 06. 22. - 2024. 06. 22.
Szentelési jubileumot ünneplő püspökök miséje a székesegyházban:
-
2024. 06. 29. - 2024. 06. 29.
Máriagyűdi ifjúsági találkozó:
-
2024. 07. 04. - 2024. 07. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség