A korábbi évek hagyományát folytatva, az országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva, a Pécsi Egyházmegye idén is megrendezi az Ars Sacra Fesztivált. A rendezvénysorozat szeptember 17-én ünnepélyes kiállításmegnyitóval kezdődik a bátai Szent Vér kegyhelyen és orgonahangversennyel zárul szeptember 25-én a pécsi székesegyházban. Az egyházművészeti fesztivál idei mottója: „Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.” (Jn 13,34).

Az idei fesztivál is sok különlegességet is tartogat a programok látogatói számára. Az országos rendezvénysorozat szervezői vallják, hogy Istenről csak szuperlatívuszokban szólhatunk. E szándékot kifejezve a szakrális művészeti alkotások és előadások legjobbjainak segítségével kívánjuk bemutatni itt, a Pécsi Egyházmegyében is, a szépet, az igazat és a jót.  

Szeretnénk újra és újabb ízelítőt nyújtani kultúránk szakrális kincseiből, bemutatni magyar művészek, nagyreményű fiatal tehetségek előadásait, alkotásait, hogy egy kicsit szebbé, jobbá tegyük a világot. A zene, az irodalom, a képzőművészet világában ismét új dimenziókat fedezhetünk fel, és ha nyitottak vagyunk a szakrális művészetek iránt, üzenetük akár további életünk útmutatójává válhat.

Országszerte 72 településen (ebből három helyszín Erdélyben található), 11 műfajban, 355 programon, a Pécsi Egyházmegyében 2022. szeptember 17-25. között pécsi és bátai helyszíneken hívjuk és várjuk az érdeklődőket. Egyes programok látogatása előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alább megjelölt linkeken vagy email-címeken lehet.

2022. szeptember 17., szombat

14.00 "Nyisd meg, Uram, szent ajtódat" – Kiállításmegnyitó irodalmi betéttel – Báta, Szent Vér bazilika

A kiállítás a népi vallásosság emlékeit mutatja be a bátai katolikusoknál.

00012022. szeptember 18., vasárnap

19.00 Simplicissimus Ensemble koncert  Pécs, Dóm Kőtár

„A legvidámabb barokk”, a Simplicissimus Kamaraegyüttes koncertje. Közreműködők: Kristóf Réka (szoprán) és a Simplicissimus Kamaraegyüttes (művészeti vezető: Németh Zsombor).

2022. szeptember 19., hétfő

15.00 A Pécsi Egyházmegyei Levéltár bemutatása Pécs

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár (Pécs, Dóm tér 4.) három levéltárat foglal magába: püspöki levéltár, székeskáptalani levéltár, plébániai levéltárak. Mindhárom levéltár a püspökség és az egyházmegye évezredes örökségének egyik letéteményese. A fesztivál keretében látogatható lesz a székeskáptalani levéltár impozáns terme és az ott elhelyezett állandó levéltári kiállítás. A látogatás időtartama kb. 1 óra.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges!
Jelentkezés

19.00 Canticum Pannonicum énekkoncert Pécs, Jézus Szíve (Piusz) templom

Canticum Pannonicum – Magyar szerzők szakrális áriái a 18. századtól napjainkig, Esterházy Páltól Liszt Ferencen és Kodály Zoltánon keresztül Gyöngyösi Leventéig. Az énekkoncorten orgonál dr. Balatoni Sándor, közreműködik Balatoni-Schultz Jennyfer (szoprán).

2022. szeptember 20., kedd

10.00 A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár bemutatása Pécs

A 2021 ősze óta a Janus Pannonius utca 8. számú, hajdani kanonoki lakóházban újjászületett Pécsi Egyházmegyei Könyvtár történeti bemutatása mellett a látogatók megismerkedhetnek a régi és az új épület históriájával, az állomány összetételével és kutatási lehetőségeivel is. A könyvtári séta alkalmával lehetőség van bejutni az olvasók/kutatók által nem látogatható könyvtári terekbe, zárt raktárakba is, valamint megismerkedni a könyvtárosi munka rejtelmeivel.

A könyvtárlátogatás regisztráció-köteles! Jelentkezés: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Csoportlétszám: max. 35 fő.

16.00 Szeretet a művészetben, a szeretet művészete – Rendhagyó tárlatvezetés a Pécsi Püspöki Kincstárban 

A Püspöki Kincstár állandó kiállítását bemutató közös tárlatvezetés keretében a szeretet művészi kifejezéséről és a segítő odafordulásról beszélget Besenczi Zsolt, a Pécsi Egyházmegyei Karitász igazgatója és Bodnár Boglárka muzeológus. A tárlatvezetést követően kötetlen beszélgetésre hívjuk a résztvevőket.

2022. szeptember 21., szerda

14.00 “Miről mesél a múlt?” - Múzeumpedagógiai foglalkozás Báta, Szent Vér bazilika

15.00 A Pécsi Egyházmegyei Levéltár bemutatása Pécs

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár (Pécs, Dóm tér 4.) három levéltárat foglal magában: püspöki levéltár, székeskáptalani levéltár, plébániai levéltárak. Mindhárom levéltár a püspökség és az egyházmegye évezredes örökségének egyik letéteményese. A fesztivál keretében látogatható lesz a székeskáptalani levéltár impozáns terme és az ott elhelyezett állandó levéltári kiállítás. A látogatás időtartama kb. 1 óra.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

16.00 "A pedálzongora interpretációs lehetőségei” Tabajdi Ádám előadása PTE Művészeti Kar

16.00 Mesterségem címere: Ötvös  Interaktív tárlatvezetés felnőttek számára Pécsi Püspöki Kincstár

A Pécsi Püspöki Kincstár állandó kiállításában látható tárgyak segítségével ismerkedhetünk meg az Eucharisztia őrzését szolgáló edényekkel, és az azt készítő mesterekkel. A foglalkozás második részében közös ostyasütésre invitáljuk a résztvevőket.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

18.00 Lélek-rajzok: Caravaggio Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola

Tiringer Aranka és Kvanduk Frigyes atya, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola docensei beszélgetnek Caravaggio életútjáról és művészetéről

18.00 Filmvetítés: Sztalker  Pécs, Magtár Látogatóközpont

A Sztalker c. film (szovjet-NSZK sci-fi, 160 perc, 1979) vetítése, majd beszélgetés a filmről. Bővebben: Sztalker (port.hu)

2022. szeptember 22., csütörtök

10.00 A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár bemutatása Pécs

A 2021 ősze óta a Janus Pannonius utca 8. számú, hajdani kanonoki lakóházban újjászületett Pécsi Egyházmegyei Könyvtár történeti bemutatása mellett a látogatók megismerkedhetnek a régi és az új épület históriájával, az állomány összetételével és kutatási lehetőségeivel is. A könyvtári séta alkalmával lehetőség van bejutni az olvasók/kutatók által nem látogatható könyvtári terekbe, zárt raktárakba is, valamint megismerkedni a könyvtárosi munka rejtelmeivel.

A könyvtárlátogatás regisztráció-köteles! Jelentkezés: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Csoportlétszám: max. 35 fő.

19.00 Tabajdi Ádám koncertje a pécsi székesegyházban – Pécs

20.00 Megálló a város felett  Egy éjszaka a pálos templomban Pécs

Fedezd fel a pécsi pálos templom legfontosabb üzeneteit egy éjszakai séta során. Járd végig a templom szimbolikus állomásait, a megvilágított helyszíneken fedezd fel, mit üzen a templom ma éjjel neked!

2022. szeptember 23., péntek

10.00 Orgonatúra a pécsi székesegyházban Pécs

A pécsi székesegyház orgonáit egy zenei esemény keretén belül ismerheti meg az érdeklődő. A vezetés során a Bazilika zeneigazgatója, Kovács Szilárd Ferenc szólaltatja meg a hangszereket, illetve beszél azok történetéről, műszaki adottságaikról.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

15.00 A kehely meséje – Múzeumpedagógiai foglalkozás – Pécsi Püspöki Kincstár

A Püspöki Kincstárban vezetett, 20 főre tervezett foglalkozás során néhány különleges tárgy segítségével élményszerű, játékos formában közelítjük meg az Eucharisztia témáját. Természetesen nem marad el az alkotás öröme sem, s végül nem mindennapi meglepetés várja a résztvevőket.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

15.00 A Pécsi Egyházmegyei Levéltár bemutatása Pécs

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár (Pécs, Dóm tér 4.) három levéltárat foglal magában: püspöki levéltár, székeskáptalani levéltár, plébániai levéltárak. Mindhárom levéltár a püspökség és az egyházmegye évezredes örökségének egyik letéteményese. A fesztivál keretében látogatható lesz a székeskáptalani levéltár impozáns terme és az ott elhelyezett állandó levéltári kiállítás. A látogatás időtartama kb. 1 óra.
 
A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés
 

2022. szeptember 24., szombat

10.00 A Pécsi Egyházmegyei Könyvtár bemutatása Pécs

A 2021 ősze óta a Janus Pannonius utca 8. számú, hajdani kanonoki lakóházban újjászületett Pécsi Egyházmegyei Könyvtár történeti bemutatása mellett a látogatók megismerkedhetnek a régi és az új épület históriájával, az állomány összetételével és kutatási lehetőségeivel is. A könyvtári séta alkalmával lehetőség van bejutni az olvasók/kutatók által nem látogatható könyvtári terekbe, zárt raktárakba is, valamint megismerkedni a könyvtárosi munka rejtelmeivel.

A könyvtárlátogatás regisztráció-köteles! Jelentkezés: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!
Csoportlétszám: max. 35 fő.

15.00 A Pécsi Egyházmegyei Levéltár bemutatása Pécs

A Pécsi Egyházmegyei Levéltár (Pécs, Dóm tér 4.) három levéltárat foglal magában: püspöki levéltár, székeskáptalani levéltár, plébániai levéltárak. Mindhárom levéltár a püspökség és az egyházmegye évezredes örökségének egyik letéteményese. A fesztivál keretében látogatható lesz a székeskáptalani levéltár impozáns terme és az ott elhelyezett állandó levéltári kiállítás. A látogatás időtartama kb. 1 óra.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

15.30 Liturgikus vezetés a pécsi székesegyházban Pécs

Szép Attila, a székesegyház plébánosa mutatja be a templomot az érdeklődőknek. A tematikus vezetés alkalmával a résztvevők nem csupán művészettörténeti szempontból ismerhetik meg a bazilikát, hanem hangsúlyt kap a páratlanul gazdag keresztény szimbolika, illetve a templom tereinek liturgikus funkciója is.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

16.30 "Kafarnaumi kalandok, avagy hogy segítsünk jól"  Élménypedagógiai foglalkozás Pécsi Püspöki Kincstár

A 13-16 éveseknek szánt, bibliai történeten alapuló foglalkozás során a résztvevők olyan szükséghelyzetekkel találják szembe magukat, amelyek kreatív megoldásokat igényelnek. Ezeken a helyzeteken keresztül megtapasztalhatják, milyen érzés segíteni a rászorulókon, és milyen érzés megsegítettnek lenni. A foglalkozást beszélgetés követi, melynek során közösen feldolgozzuk és elmélyítjük az átélt tapasztalatokat. A program bibliai ételkóstolóval zárul.

A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezés

19.00 "Magasztallyuk Istent irgalmasságából"  Koncert Báta, Szent Vér Bazilika

A Hírёs Pannónia Régizenei Együttes a 16-17. századból származó magyar zsoltárokat szólaltat meg koncertjén.

2022. szeptember 25., vasárnap

19.00 Orgonahangverseny a pécsi székesegyházban a Művészeti Gimnázium és a PTE MK hallgatóinak közreműködésével Pécs

Reményeink szerint a fesztivál programjai mindnyájunk lelki épülését szolgálják, mert ha megnyitjuk szívünket, befogadjuk a szépet, együtt, közösen építhetjük a szeretet kultúráját.

Az Ars Sacra Fesztivál országos rendezvényeinek listája ITT található.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség