A jeles évforduló alkalmából 2022. augusztus 23-án ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László, az egyházmegye főpásztora Mayer Mihály nyugalmazott püspök és Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint az egyházmegyei papjainak koncelebrálásával a Pécsi Egyházmegye székesegyházában. Hosszú évekre visszatekintő hagyomány, hogy ezen az ünnepen köszöntik a pappá szentelésük 25., 50. és 60. évfordulóját ünneplő lelkipásztorokat is.

Szent István király a Pécsi Egyházmegye alapítólevelét 1009. augusztus 23-án, egy egyházi zsinaton írta alá Győr várában. A Szent Péter apostolfejedelem oltalmába helyezett egyházmegye alapító oklevele a somogyi konvent 1404-ben kelt egyik átiratában maradt ránk és a Pécsi Egyházmegyei Levéltárban megtekinthető.

PEM 1013 ev 011

Felföldi László ünnepi elmélkedésében emlékezett az 1009. év történéseire, kiemelve, hogy Szent István hitt Istenben, bízott az emberi szeretetben és jóságban, valamint hitt abban, hogy a Szentlélek utat mutat és segíteni fogja az újonnan alapított püspökséget, hogy valóban megélje Jézus Krisztus evangéliumát. Visszatekintve, több mint ezer év gyönyörűsége, csodái, szenvedése, megújulások sokasága van mögöttünk – hangsúlyozta a megyéspüspök. Ezer esztendő tündöklő mélysége olyan, mint gyémánt a földben, csodálatos kincs. Most azonban éljük a jelent, ugyanakkor már itt van a jövő, ami a kezünkbe adatott, ami előttünk áll.

PEM 1013 ev 094

Múlt, jelen és jövő. A hagyományok, a jelen kihívása és a megújulásnak, az újrakezdésnek a valósága. Ebben élünk most, és ezt jól kell megéljük. Azért imádkozunk ezen a szentmisén - fogalmazott a megyéspüspök- , hogy amit több mint ezer év ajándékaként kaptunk, abból valóban gazdagodjunk, táplálkozzunk és megújítva, megélve adjuk tovább az utánunk következő nemzedékeknek, ahogy mi is kaptuk, ahogy nekünk is átnyújtották.

PEM 1013 ev 092

A múlt, a jelen és a jövő fényében a főpásztor homíliájában külön köszöntötte a pappá szentelésük jubileumát idén ünneplő atyákat, valamint üdvözölte a Nyolc Boldogság Közösség újonnan alapított pécsi rendházába költöző három szerzetesnővért, akik a jövőben a Pécsi Egyházmegyében, jellemzően az ifjúságpasztoráció területén folytatják majd szolgálatukat.

PEM 1013 ev 017

Az ünnep alkalmából a főpásztor idézett a jubiláns lelkipásztoroktól és a nővérektől előzetesen összegyűjtött gondolatokat, melyek a szívük, lelkük gazdagságának nagy üzeneteiről szólnak. Kiemelte, az idézett gondolatok minden hívő életet titkát rejtik: rámutatnak, hogy fontos a múltunk, a hagyományunk, amit otthonról magunkkal hoztunk, ugyanakkor segítenek abban, hogy újra és újra megújuljunk, bátran előretekintsünk, hogy a szebbet és jobbat valóban megélhessük.

PEM 1013 ev 140

A mennyek országa hasonlít ahhoz a kincshez, melyért valaki eladta mindenét, hogy megszerezze magának. Köszönöm a főtisztelendő atyáknak és a nővéreknek – fordult az ünneplőkhöz a megyéspüspök -, hogy meg merték találni a kincset, és szolgálják Krisztus egyházát. Adjunk hálát és keressük személyes életükben a nekünk szánt krisztusi kincset, foglaljuk el a nekünk szánt krisztusi helyet az egyházban, és találjuk meg benne az örömünket, békénket, boldogságunkat. A múlt, a jelen és a jövő így fog egy gyönyörű egységet teremteni, megújulást és fejlődést hozni és akkor mindnyájan megéljük, az evangéliumban olvasott gondolatot: Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” (Mt13, 52) – zárta elmélkedését a főpásztor.

PEM 1013 ev 101

A liturgia zárásában a megyéspüspök személyesen megszólítva, érdemeik kiemelése mellett átadta a pápai áldás jubiláns atyák nevére szóló pápai dokumentumát, melyben a Szentatya háláját és örömét fejezi ki, hogy a lelkipásztorok az egyház csodálatos egységében szolgálhatnak.

PEM 1013 ev 207

2022-ben pappá szentelésük jubileumi évfordulóját ünneplő lelkipásztorok a Pécsi Egyházmegyében:

60. évfordulót ünnepel P. Botfai J. Levente OSPPE templomigazgató
50. évfordulót ünnepel Csősz István tb. kanonok, c. prépost, ny. plébános
25. évfordulót ünnepel Bodor Kornél plébános, Bukovics István plébános, Dohány Zoltán tb. kanonok, plébános
és Dr. Tamás Roland kerületi jegyző, plébános.

Az egyházmegye alapításának ünnepén Felföldi László rendhagyó módon köszönetét fejezte ki Kovács Szilárdnak, a Pécsi Bazilika orgonaművész-zeneigazgatójának több évtizedes kántori szolgálatáért, egyben kérte, még ha a hívek számára szemmel nem látható módon is, de továbbra is értő és érző lélekkel szolgáljon a liturgiákon.

Az ünneplés főpásztori áldással, majd agapéval zárult.

A szentmise a Pécsi Egyházmegye

 

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség