Felsőnyéken 55 millió forintot megközelítő összegből újulhatott meg a temetői dombon álló Szent Lajos király-templom. A felújított templomot és egy ötszáz éves, tavaly feltárt keresztény tömegsírt, valamint annak felszínén állított keresztet is megáldott Felföldi László pécsi megyéspüspök augusztus 27-én.

A rendhagyó történelmi múlttal rendelkező felsőnyéki katolikus templom felújítása még 2018-ban kezdődött meg. A munkálatok során rábukkantak egy különleges tömegsírra. A település lakói 1545-ben a 13. századi eredetű templomban kerestek menedéket a török hódítók elől, akik a templomot a benne védelmet keresőkkel együtt felrobbantották. Így keletkezett a felújítás során előkerült tömegsír, ami fölé utóbb keresztet állítottak a helyiek.

Hagyományaink, gyökereink ápolására építhetünk csak stabil jövőt – emelte ki szentbeszédében a főpásztor. A templom története a múlthoz tartozik. A mi múltunkban is ötven évvel ezelőtt megvolt az életnek a maga menete, nem kellett korszakalkotó dolgokat kitalálnia egy-egy embernek. Ma a közösségek vezetőinek, polgármesternek, papnak, családfőnek nehéz feladata van, amikor az életben maradáshoz, a közösség megerősítéséhez megoldást keres. A családok helyzete is teljesen megváltozott. Ezért új, belső hagyományokat kell kialakítani, melyekre majd a gyermekek felnőve visszatekintenek és támpontnak tekinthetik saját családi életük felépítésekor.

402 Felsonyek 007

Felföldi László megköszönte mindazok munkáját, hitét, türelmét, akik a templom felújításában közreműködtek és kitartottak akkor is, amikor lassan haladtak a munkák, vagy akár a felújítás befejezése is kétségesnek tűnhetett. A főpásztor úgy fogalmazott, ahogy egy templom, egy épület megfárad, elöregszik és megújításra szorul, úgy az életünk is. Ha a felújított épületre tekintünk, felmerülhet bennünk a kérdés: nekünk miben kell megújulnunk, letisztulnunk, miben kell szebbé tennünk a benső szentélyünket?

402 Felsonyek 005

Az olvasott evangélium mondanivalója az alázat köré csoportosult - emeleti ki a megyéspüspök. Ez nem bárgyú meghunyászkodást jelent. Az alázatos mindig vagány és erős. Az alázat azt jelenti, hogy a helyünkön vagyunk. Az a küldetésünk, hogy a saját helyünket megtaláljuk és elfoglaljuk. Aki nics a helyén, az nem érzi jól magát, zavarodott, nem tud jól szeretni. A körülötte élőknek is zavart okoz. Az alázatban három szó egyesül: létezés, szeretet, és türelem – hangsúlyozta a főpásztor. Ezek nélkül nincs szép kapcsolat.

402 Felsonyek 035

A szentmisén Felföldi László beiktatta új hivatalába Lovász Zsolt plébánost, korábbi plébániai kormányzót. Az ünnepség a tömegsír és a felette álló kereszt megáldásával ért véget.

Felsőnyéknek a római korig visszamenő fordulatos történetéről részletesebben is beszámolunk a szeptember 3-án megjelenő Lelki séták sorozatunkban

Fotó: Iregszemcsei Római Katolikus Plébánia

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség