A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet három történelmi keresztény egyház - a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház - szervez, 2022-ben immár 15. alkalommal. Idén az akció október 6-9. között tart, amikor Magyarország fiatalságát hívják összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetünkért. Az országos megnyitót október 6-án tartják Pécsen, a Magtár Látogatóközpontban 17 órai kezdettel.

Tavaly országos viszonylatban több mint 8000 fiatal kapcsolódott a kezdeményezéshez. A szervezők szeretnék, ha ebben az évben is minél többekhez eljutna a hír és valóban kompromisszumok nélkül vennének részt a fiatalok a segítségnyújtásban.

A megmozdulás keretében országszerte három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.).

72 ora

A szervezők a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt hívják, hogy október 2. hétvégén tegyék szabaddá magukat arra, hogy segítsenek ott, ahol szükség van rá. A közhasznú tevékenységnek széleskörű nyilvánosságot biztosítanak, láthatóvá teszik az ifjúsági közösségekben folyó önkéntes munkát, ezáltal növelve annak elismertségét és népszerűségét, valamint rámutatnak arra, hogy nagy dolgokra képesek a fiatalok, ha összefognak, és megtapasztalják, hogy segíteni másoknak szabadon, nagyszerű érzés és nagy ajándék.

A jelentkezőket a szervezők a www.72ora.hu oldalon várják. Egyénileg és csapatban is lesz lehetőség, akár egész hétvégén vagy csak 1-1 napra beszállni izgalmas projektekbe.

Fotó, grafika: 72ora.hu

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség