2022 októberétől önsegítő csoport indul a Pécsi Egyházmegyében olyan párok részére, akik már régóta vágynak gyermekáldásra. A csoporttalálkozót minden hónap második szerdáján tartják 18.00 órától Pécsett, az egyházmegye közösségi házában (Pécs, Hunyadi út 3.).

Az Anna–Joachim programot az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hívta életre 2019-ben. Anna és Joachim a II. századtól írásba foglalt szent hagyomány szerint Jézus anyjának, Máriának a szülei. Több más, talán ismertebb bibliai történethez hasonlóan sokáig várták imában, hitben gyermekük megszületését, mire idős korukban megérkezett életükbe a gyermekáldás. Anna és Joachim abban jelentenek számunkra példát és példázatot, ahogyan várakozni tudtak együtt, bizalommal egymásra és fölfele tekintve.

Az Anna-Joachim program már a gyermekvállalás gondolatával foglalkozó pároknak is sokat adhat – vallják a szervezők. De ajánlják a régebb óta gyermektelenségtől szenvedőknek. Azoknak, akiket foglalkoztat az, hogy lelkileg mi gátolja kívánságuk teljesülését, és hogy hogyan hat rájuk, ami történik, illetve nem történik velük. Ajánlják a programot minden olyan párnak, aki a gyermekvállalási nehézségek miatt egy plusz teherrel néznek szembe, és ez a házasságukat, párkapcsolatukat még inkább megterheli. Illetve hasznos lehet a program minden párnak, hiszen rengeteg olyan módszert, technikát ismerhetnek meg általa, melyek segítik az önismeretet, stresszkezelést, valamint a párkapcsolatban élés megfelelő módon történő kezelését.

Bővebb információ, illetve jelentkezés:Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!

További ismertető a programról: https://www.annajoachim.hu/fooldal/hazasparoknak/onsegito-csoportok/

plakát web

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség