A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvoda Szívecske csoportjának három óvodása készítette azt az alkotást, amely országos díjat nyert a Tehetsz méh többet! pályázaton. A díj mellé 100 kg méz is járt az ovisoknak. A nyertes pályamunkák a Magyar Természettudományi Múzeum kiállításán tekinthetők meg. A teremtés hetéhez kapcsolódva Csirkéné Mayer Katalin óvodapedagógus írását szerkesztve közöljük.

A Tamási Szent Balázs Katolikus Óvodában nagy hangsúlyt fektetünk a teremtett világ szeretetére, tiszteletére. Kezdődik már szeptemberben a Szent Mihályról való megemlékezéssel, ahol a gyerekek saját maguk lesznek szereplői, hősei a mesének, amit külön erre az alkalomra íródott. Ilyenkor már megérett a pincékben a must, az alma, a körte, piroslik a galagonya, csipkebogyó, kéklik a kökény… A búza a takarmány már a magtárakban várja, hogy kenyér vagy állatainknak elesége legyen. Minden a természet gazdagságáról, a munkáról szól, melynek eredményét hálásan fogadjuk, s ünnepeljük, ahogy az erdőt, annak fáit, madarait, vadjait is.

Megemlékezünk Assisi Szent  Ferencről a Muzsikál az őszi erdő programunkon, mely fontos része életünknek. A gyermekeket arra neveljük, hogy tiszteljék, óvják a körülöttünk élő élőlényeket, így a rovarokat is, kiváltképpen a méheket. Valamennyien tudjuk, milyen hatalmas szerepet játszanak a méhek az élővilág színpadán. Talán éppen ezért lettem óvónői hivatásom mellett magam is méhész, nagy hangsúlyt  fektetve a méhek megismertetésére, megszerettetésére a gyerekekkel.

Az adventi koszorút is a saját maguk hozta örökzöldekből, bogyókból, termésekből készítik el az apróságok, melyre maguk által tekert méhviasz gyertyát helyeznek el. Alkotás közben megismerik a növényeket, az illatokat, fejlődik kézügyességük, esztétikai érzékük, mert nem a boltban vásárolt drága cicomákon van a hangsúly. Természetesen a mézeskalács sütés sem maradhat el, amit nagy élvezettel készítenek a kicsik minden évben.

426 Tehetsz meh tobbet 01

Ezek miatt magától értetődő volt, hogy jelentkeztünk a Pannon Értéktár Tehetsz méh többet! alkotói pályázati felhívására, hiszen minden feltétel adva volt, hogy a kicsik munkához lássanak, mint a szorgos méhecskék. A három meghirdetett téma közül a „Méhek zümmögnek a kertünkben" című keltette fel leginkább érdeklődésüket. Viaszlapokat, préselt leveleket, virágokat, szirmokat, szárított virágport biztosítottam a kicsik alkotásához. Ezekkel a természetes elemekkel játszadozhattak, variálhattak, beleláthattak, szimatolhatták, a virágport meg is kóstolhatták.

Sikerélményt nyújtó alkotásainkat derű, felszabadultság kísérte, ami más díjaink (például a karácsonyi, a családi és a húsvéti rajzpályázat első díja) elnyerésében is szerepet játszott. A Tehetsz még többet! pályázatra rengeteg pályaművet küdtek be, még a határon túlról is voltak pályázók. Tíz első díjat osztottak ki, okleveleket és 100 kg mézet. Tolna megyéből a mi óvodánk nyert egyedül, a Szívecske csoport gyermekeinek pályamunkájával. Több alkotás is született, de Takács Bianka, Balogh Blanka, Lezsák Zsolt közös kollázs képe kapta a kiemelt elismerést. A nyertes pályaművek megtekinthetők a Magyar Természettudományi Múzeumban.

426 Tehetsz meh tobbet 05

Munkámat segítette Horváth Rebeka, akkor még főiskolai hallgatóként, aki azóta sikeresen lediplomázott és biztos vagyok benne, szeretettel folytatatja hivatását és felhasználja mindazt, amit látott, tanult a közös munkából. Novemberben nyugdíjba vonulok, de a mézet a kalácshoz már nem én fogom vinnii, hiszen az most már van bőven.

Szöveg és fotó: Csirkéné Mayer Katalin óvodapedagógus

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség