Mintegy három évtizedes hagyomány a Nyolc Boldogság Közösségben, hogy minden év őszén rózsaeső imaesteket szerveznek Lisieux-i Kis Szent Teréz közbenjárását kérve. A közösség 2022-ben alapított pécsi rendházának nővérei október 22-én, 19 órakor első alkalommal hívják imaestre a híveket a pécsi székesegyházba.
Az imaesten előadást tart Dr. Versegi Beáta-Mária CB, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi rendházának vezetője, tanúságtételek, közös imádság és éneklés is lesz. A rózsaeső imaest sajátos mozzanata egy nagyon különleges feladat: levélírás Szent Teréznek, melyben mindenki megfogalmazhatja imaszándékait, kéréseit, melyekben a szent közbenjárását kéri az Istennél. A levél lezárt borítékba kerül, melyre mindenki ráírja a saját nevét és postai címét, azonban rendhagyó módon nem a feladó, hanem a címzett helyére. Az este folyamán az imaszándékokkal teli borítékokat Szent Teréz képe elé helyezik, kifejezve ezzel, hogy rábízzák a benne foglalt szándékokat.
A borítékokat senki sem fogja felnyitni, a közösség a leveleket olvasatlanul hordozza imáiban és őrzi azokat a következő év őszéig, amikor a rózseső imaest közeledtével a Közösség tagjai postán visszajuttatják a Szent Teréznek szóló leveleket azok íróinak. Így lehetőség nyílik visszatekinteni, hogy meghallgatást nyertek-e a kérések, Isten hogyan vezetett bennünket, és milyen csodákat cselekedett az életünkben.
A személyes válaszadás egyben meghívás arra, hogy tanúságot tegyünk Isten irgalmáról, illetve Szent Terézhez hasonlóan egyre inkább Isten szeretetének misszionáriusaivá váljunk, akár azáltal, hogy másokat is meghívunk a rózsaeső imaest alkalmaira.
Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az édesanya halála után (Teréz ötéves volt ekkor) a család Lisieux-be költözött. Nővérei beléptek a helyi Kármelbe, ahova Teréz is már kilencéves korában kérte felvételét. 1887 nyarán egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, s amikor az elítélt kivégzése előtt megcsókolta a feszületet, Terézben megfogalmazódott, hogy a bűnösök megtéréséért éljen és lelkeket mentsen. Szinte megszállottan, mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita kolostorba. A Kármel elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni. Teréz édesapjával Rómába utazott, ahol egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó elé térdelt. A kérésre azonban a pápa is csak kitérő választ adott. Teréz válaszul felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel bármit tehet, csak öröme teljék benne. 1887 decemberében aztán megérkezett a pápai engedély, és 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kolostorba. 1890. szeptember 8-án tett örökfogadalmat.
Sok testi és lelki szenvedés kínozta: a tüdőbajból származó fizikai fájdalmai mellett édesapja betegsége és halála, elöljárói szigorúsága. A bántásokat szótlanul, panasz nélkül tűrte és magányosság gyötörte. 1896 nagypéntekének éjszakáján súlyos lelki sötétség töltötte el, mely haláláig kísérte. A hit legkeservesebb próbáját kellett kiállnia, de szenvedését fölajánlotta a hitetlenekért. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy ő nagyon kicsi a szentek mellett. Azonban a tökéletesség útján akart járni, melyet ő maga „kis út”-nak nevezett, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják életük apró áldozatainak virágait Jézus felé. Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. „Miután meghalok, rózsaszirmok záporozzanak rám” – mondta halála előtt. Ezért hullik rózsaeső, vagy helyeznek rózsaszálakat a képei mellé az imaestek alkalmából.
Terézt 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként. (Forrás: Diós István: A szentek élete)
Kis Szent Teréz élete és „kis útja” azt tanítja számunkra, hogy az Istenhez vezető kis úton a szentség nem valami rendkívüli, hanem saját hivatásunk és az Isten által kijelölt feladataink megvalósulása; a magunkkal szembeni igazság és saját élettörténetünk elfogadása. A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez. A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni.
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
