Több mint félmilliárd forint kormányzati támogatásból újul meg a tamási Nagyboldogasszony-templom és a hozzá tartozó plébánia épülete. A munkálatok kivitelezéséről szóló szerződést ünnepélyes külsőségek között írta alá Csibi Imre plébános és Vilyevácz József, a kivitelező cég képviselője az október 7-én megtartott egyházközségi képviselő-testületi ülésen.

A munkálatok során kicserélik az 1735-1745 között épült műemlék templom villamosenergia-hálózatát, új padlózatot kap az épület, melynek újrafestik a falait, restaurálják azok ornamentikáját, a főoltárt és az oltárképeket, valamint a barokk orgonát. Ez utóbbi felújításának teljes költségét, mintegy 38 millió forintot, egy magánszemély adományából finanszírozzák.

A barokk templom külsőleg is megszépül: felújítják a toronysisakot, újravakolják a külső falakat és korszerű, energiatakarékos kültéri világítással látják el az épületet. A harangokat is felújítják.

tamasi templom

A munkálatokat 2022. október 24-én kezdik el és a tervek szerint 2023. december 31-ig fejezik be. A felújítás idején a Nagyboldogasszony-templomban a szertartások szünetelnek, ez idő alatt a tamási evangélikus templom ad otthont a római katolikus szentmiséknek.

Fotók: Gőbölös Péter, Szabó László

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség