Az október 6-9. között immár 15. alkalommal megrendezett „72 óra kompromisszum nélkül” akcióra a Pécsi Egyházmegye területéről 86 katolikus fiatal regisztrált önkéntes szolgálatra.

A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház rendezésében és a Miniszterelnökség támogatásával megvalósuló akció célja, hogy megmutassák a fiatalok számára, hogy önkénteskedni jó, hiszen többé válunk általa. „Ti vagytok erre a tanúk” – szólt az akció idei mottója, ami arra utal, hogy tanúságtevői, munkatársai, tanúi lehetünk Isten figyelmes szeretetének.

A Pécsi Egyházmegye területén Baranya megyében 10 projektet valósított meg 71 fiatal katolikus önkéntes. Kerítést építettek, kertészkedtek, szemetet szedtek, udvart takarítottak, bútorokat szereltek, festettek, könyvtárat rendeztek. Képünkön a pécsi Szent Mór Iskolaközpont 9. osztályosai a Remény Háza könyvtárát válogatták szét és tették rendbe.

Tolna megye településein 2 projektben összesen 15 katolikus és cserkész önkéntes vett részt. Szemetet szedtek és játékos délutánt szerveztek a szekszárdi gyermekotthon kis lakói számára.

Az önkéntes akcióban határainkon innen és túl mintegy 9000 önkéntes vett részt. A résztvevők 100 településen több mint 200 ökológiai vagy szociális feladatot valósítottak meg az erdőtelepítéstől kezdve a parkrendezésen és szemétszedésen át az idősotthonok lakóival szervezett közös programokig.

Fotó: Szent Mór Iskolaközpont Facebook-oldala

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség