Évente egy alkalommal országos rendezvényre gyűlnek össze hazánk horvát nemzetiségű hívei, hogy mindig más régióban ünnepeljenek, örülve egymásnak és annak, hogy közösen élhetik meg hitüket és horvátságukat. 2022-ben november 5-én Felsőszentmártonban tartották találkozójukat, ahol ünnepi szentmisét celebrált Antun Skvorcsevics pozsegai püspök.

November 5-én a felsőszentmártoni templomban szentmisével kezdődött az az országos rendezvény, amelyre a horvátok lakta megyékből, illetve településekről, Kópházától Bajáig, Budapesttől Barcsig érkezte. A szentmise szónoka, Antun Skvorcsevics pozsegai püspök, a szentmise elején arra hívta a jelenlevő híveket, kérjék az Urat, ajándékozza meg őket a Szentlélek erejével, hogy le tudják győzni azokat a kísértéseket, amelyek lelki halálukat okozhatják.

felsosztmarton29

A liturgián hét plébános koncelebrált. A házigazda, Csúzdi Illés plébános köszöntötte a főcelebráns Antun püspököt, valamint a vendég plébánosokat, illetve azokat a paptestvéreket, akik korábban a felsőszentmártoni Szent Márton-templomban szolgáltak, megköszönve nekik, hogy Isten előtt együtt és egymással lehetnek.

felsosztmarton6

Antun Skvorcsevics homíliájában felhívta a hívek figyelmét arra, hogy vigyázzanak szívük tisztaságára, mert a világ, amelyben élünk, ezt igazolja a tapasztalat, sötétséggel, ürességgel, gyűlölettel, és önzéssel fenyeget. Ezek a negatívumok rontják életérzésünket, de tudjuk, hogy a Teremtő különleges kódot ültetett lényünk legmélyebb pontjába, ez a kód segít bennünket abban, hogy felismerjük, hogy mi a fényhez, a jósághoz, a szeretethez és a halált legyőzőkhöz tartozunk.

felsosztmarton23

A szeretet ez a kód, ami nem vehető meg egyik áruházban sem, ez Isten ajándéka, amely nélkül egyedül maradunk, elveszünk. Álljunk meg egy pillanatra, erősödjünk meg hitünkben, mondjunk nemet azoknak, akik el akarják hitetni velünk, hogy önzésben van a boldogulás. A hitben rejlik az a lehetőség, hogy az ember megtalálja azokat a dimenziókat, amelyekhez tartozik, amelyek segítségével megtalálja a bizalmat. Az önzetlenség, a szeretet azok az állapotok, amelyekben az ember kilép önmagából, mások, a szükséget szenvedők felé fordul és rájön arra, hogy ebben a fogyasztói társadalomban a termelés és a fogyasztás mellett vannak más lehetőségek is, például a hit, amely teljesség teszi az életet, segít legyőzni a gyűlöletet és a bűnt.

felsosztmarton28

Antun püspök homíliájának a végén kérte Jézus Krisztus áldását a misén résztvevőkre, hogy a Szentlélek segítségével legyenek lelkiekben gazdag, okos horvátok, jellemezze őket nemesség és jóság, éljenek szeretetben és egyetértésben kövessék az Úr útját.

felsosztmarton18

A rendezvényen az Országos Horvát Önkormányzat és a Magyarországi Horvátok Szövetsége díjakat adott át kulturális, ifjúsági, társadalom-politikai valamint hitéleti tevékenység elismeréséért. Az idei díjazottak között két plébános is volt, a horvátzsidányi Dumovits István, illetve a horvátországi Marko Bubalo.

Forrás: https://pozeska-biskupija.hr/2022/11/06/biskup-antun-predvodio-slavlje-na-danu-madarskih-hrvata-u-martincima-2/

Szöveg: Taragyia Györgyné
Fotók: Kollár Ákos

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség