Mi Atyánk… Ezekkel a szavakkal kezdődik az emberiség imája, az Úr imádsága, melyet a mi Urunk, Jézus, a tanítványok kérésére tanított meg nekünk, mindnyájunknak. Az Isten, mint legfőbb Atya megszólításáról, a hozzá való viszonyulásunkról, kötődésünkről Berecz Tibor, a pécsi székesegyház káplánja, iskolalelkész adventi elmélkedésének főbb üzenetét adjuk közre.

Az atya szót kimondva az apa-gyermek rokoni viszony juthat eszünkbe. Amikor a Mi Atyánk imádságban Atyánknak szólítjuk az Istent, akkor ezáltal saját istengyermekségünket valljuk meg.

Az Úr Jézus arra tanít, hogy legyen bennünk gyermeki viszonyulás az Istenhez, ami azt jelenti, hogy bízunk az Istenben, méricskélés nélkül elfogadjuk azt, amit ad, amire hív minket, ahogy a gyermekek viszonyulnak szüleikhez. Ahogy a gyermekben ott a nyitottság a világ felé, úgy minket is arra hív az Úr, hogy Isten vonatkozásában is legyen meg bennünk ez a nyitottság.

Istent Atyánknak szólítjuk, ugyanakkor természetesen megvannak benne a női, anyai attribútumok is. De Jézus soha nem beszél úgy az Istenről, mint anyáról. Ő mindig Atyának (Abba) nevezi az Istent. Az abba az atya arám megfelelője. Istennek ez a családi kötelékre utaló bensőséges, személyes hangvételű megszólítása addig ismeretlen volt, az első keresztényeket is zavarba ejtette, hogy az Isten ilyen közvetlen módon megszólítható, ennyire közel van hozzánk. Ez a megszólítás Jézus saját, személyes kapcsolatát mutatja az Istennel, az Atyával, amelybe meghív mindnyájunkat.

Kapcsolatunk az Istennel, az istenképünk kérdése abban gyökerezik, hogy milyen a kapcsolatunk a szüleinkkel, édesapánkkal. Korunkat apátlan társadalomnak írják le, sokaknak nem volt az életük része vagy csak homályos emlékeik vannak az édesapjukról. Hogy tud az apával való gyenge vagy törékeny kapcsolat alapot adni arra, hogy Istent atyánknak szólítsuk? Jézus azt mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát” (Jn 14,9). Ha az apámmal való ideálisnak nem nevezhető kapcsolatom miatt nem tudok az Istenhez, mint Atyához közeledni, akkor Jézuson keresztül vezet az út hozzá.

Jézus, mint az Atya egyszülött Fia, megajándékoz minket azzal, hogy testvéreinek nevez bennünket, testvérként áll mellettünk. Jézus személyes hozzáállása arra hív minket, hogy tudatosítsuk magunkban, Isten gyermekei vagyunk. Ha ezt megéljük és felfedezzük, megtapasztaljuk, hogy saját istengyermeki méltóságunkat senki sem veheti el tőlünk, csak mi vagyunk azok, akik hátat fordíthatunk Istennek a bűnökhöz való viszonyulásunkkal. Ám Isten, mint jó Atya, még ekkor sem feledkezik meg rólunk. Ha pedig Jézus felszólításának eleget eszünk, akkor jóságos Atyaként bízunk az Istenben, és a mi Atyánknak szólítjuk őt. Próbáljuk így élni, éljük így az életünket, éljük így a mai napunkat.

2022. november 29-én, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Berecz Tibor, a pécsi székesegyház káplánja elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:

 

Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az Angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT. 

Nyitókép fotó: Pixabay

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 október
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.
Férfitalálkozó Dombóvár:
-
2024. 10. 18. - 2024. 10. 18.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 20. - 2024. 10. 20.
Könyv a Pius Gimnáziumról - Jezsuita könyvbemutató Pécsett:
-
2024. 10. 21. - 2024. 10. 21.
Szent Mór püspök, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének ünnepe - Püspöki szentmise a székesegyházban:
-
2024. 10. 25. - 2024. 10. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség