Az eljövendő örök élet reménye túlmutat mindennapjaink nehézségein, gondjain, vágyain, aggodalmain, és új távlatba helyezi életünket. A reményről szól Berecz Tibor káplán, iskolalelkész elmélkedése, melynek főbb üzenetét adjuk közre.

Keresztény életünk egyik alaptétele, hogy legyünk, éljünk a jelenben, és se a múlt, se a jövő felé ne kalandozzunk el. Gyakran előfordul, különösen fiatal korban, hogy gondolatainkat, figyelmünket lekötik a jövővel kapcsolatos terveink: mi leszek, ha nagy leszek, kivé, mivé szeretnék válni, ezt hogyan fogom elérni. Felnőttként már aggodalmak, félelmek is társulnak az ismeretlen jövőhöz, a családalapításhoz, a megélhetéshez. Az ismeretlen bizonytalansága félelemmel tölthet el bennünket. Hasonlóképpen a múlttal kapcsolatos emlékeink is kisajátíthatják gondolatainkat: jó vagy rossz emlékek, szép pillanatok vagy kudarcok. Idősebb korban kifejezetten jellemző, hogy a távolabbi emlékek élénkebben foglalkozttatják a fantáziánkat, mint a közelmúlt eseményei.

Elmélkedésünk témája, „míg reménykedve várjuk az örök boldogságot", kihív minket a jelenből és a jövőre irányítja figyelmünket. A reménység mibenlétére vonatkozóan Székely János szombathelyi megyéspüspök A hit kapuja című kötete hoz példát:

A II. világháború végén történt Németeországban. Egy Karl Fischer nevű fiatalembert bevagoníroztak sok száz más férfival együtt, hogy Szibéria felé elindítsák őket. A fiatalember egy kis cédulára fel tudta írni, hogy hová viszik őket, és hogy szereti a feleségét. Megcímezte a kis levelet Berlinbe a feleségének, és egy kis skatulyában kidobta a vonatból. Körülbelül egy héttel később, amikor már napok óta egy pályaudvaron vesztegeltek, egy különös hangra lett figyelmes. Meg-megkocogtatta valaki a vagonok kerekeit, aztán halkan azt kérdezte: Karl Fischer itt van? A férfi úgy érezte, mintha villám csapott volna bele. A társai a vállukra emelték, így tudott kinézni a marhavagon tetőablakából. A felesége állt a vagon mellett vasutasruhába öltözve. Azt mondta neki: Karl, fel a fejjel, megvárlak! Azután az asszony távolodni kezdett, nehogy feltűnjön valakinek a beszélgetés. A férfi megbabonázva nézte a feleségét. Amikor levették a tetőablakból, végtelenül boldog volt, alig tudott megszólalni. Később számtalanszor el kellett mesélnie, hogy milyen is az ő felesége, hogy hogyan kaphatta meg a levelet, hogy hogyan gyalogolhatott nem kis veszélynek kitéve száz kilómétert arra az állomásra, ahová a Szibériába induló szerelvényeket összegyűjtötték, és ahol aztán rátalált a férjére. Társai nem tudtak betelni az elbeszéléssel. Irigyelték a feleségéért. Amikor később Szibériában többször föl akarta adni a túlélésért való küzdelmet, amikor a betegség leverte a lábáról, a társai mindig azt mondták neki: Neked élned kell, egy ilyen asszonyhoz neked haza kell jutni. A fogság négy éve alatt ez az asszony mindannyiuk számára a remény angyala volt.

A nehézségek, problémák, konfliktusok átszövik életünket, és megterhelnek minket. A jövőbeli remélt jóra való várakozás egyre inkább nehezére esik a mai embernek. Mindent azonnal szeretnénk. Az örök élet reménye, még ha távolinak tűnik is, közel van, és okot ad reménységre, túl a földi reményeinken.

A remény szimbóluma a horgony. Amikor kidobjuk, még nem látjuk, miben fog megkapaszkodni. A remény ki tud húzni minket a nehézségeink mocsarából. Az Istentől kapott örök élet reménye hassa át mindennapjainkat, és emeljen nehézségeink fölé bennünket.

 2022. december 13-án, a pécsi székesegyházban celebrált roráté szentmise, benne Berecz Tibor káplán, iskolalelkész elmélkedésével, megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:


Az adventi készület roráté szentmiséken hallható elmélkedései egy vezérfonal mentén haladnak a pécsi székesegyházban celebrált szentmiséken, melyet ebben az évben az Úr imádsága és az angyali üdvözlet sorai adják. Az egyes szentmisék tematikájának részletei megtekinthetők ITT.

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség