Öt év után idén decemberben nyílt újra lehetőség a Pécsi Egyházmegye hitoktatói számára, hogy oktatási segédeszközöket igényeljenek. A hitoktatást végző lelkipásztorok és az óraadó katekéták fejenként 30.000 forint, a munkaszerződéses hitoktatók pedig 50.000 forint értékben válogathattak a hittanórák, plébániai foglalkozások, hittantáborok tervezését, gazdagítását segítő könyvek és játékok közül.

Az igekártyák, matricák a tárgyi jutalmazás eszközei a hitoktatásban, amelyeket évről-évre pótolni szükséges, ám fénymásolópapírra, táblafilcekre, gyurmaragasztóra, színes ceruzára is rendszeresen szükség van a tanév folyamán.

A fogyóeszközök mellett a hitoktatóknak lehetőségük volt olyan könyveket, társasjátékokat, beszélgetést vagy a közös imát támogató eszközöket is választani, amelyekkel óráikat változatossá, szakmailag magas színvonalúvá, a gyermekek számára pedig élményszerűen befogadhatóvá tehetik.

Tóth Lászlóné, az egyházmegye pedagógiai főmunkatársa elmondta, hogy napjainkban már nem lehet kizárólag a verbalitásra helyezni a hangsúlyt. Az ismeretek átadása mellett kiemelt szerepet kell kapnia a vizualitásnak, az érzelmi intelligencia fejlesztésének, a lelki megerősödésnek, és az Istenre való nyitottságnak. A játékos ismeretszerzés segíti a gyerekeket a hittartalmak megértésében, elsajátításában, az érzelmi intelligenciát fejlesztő játékok pedig a hittartalmakról alkotott gondolataikat, érzéseiket segítik felszínre hozni. Az élményeken alapuló közös együttlétek megerősítik a gyerekközösségeket. A plébániai csoportokban a saját élményen keresztül, egymás előtt megnyílva meg tudják tapasztalni társaik elköteleződését, hitét. A kis közösségeken keresztül pedig lehetőségük van arra, hogy könnyebben bekapcsolódjanak a helyi plébánia életébe.

hitoktatasi eszkozok4

Az összeállított eszközlista óvodáskortól az ifjúsági csoportokig minden korosztályt és minden témához ideális. Figyelembe vették azt is, hogy módszertanilag megfelelő, esztétikailag igényes, és nagy kínálatból legyen lehetőség választani, így a hitoktatásban szolgálatot végző több mint 160 katekéta a számára szükséges és hasznos tárgyakkal, könyvekkel, játékokkal bővíthette eszköztárát.

Szöveg és fotó: Siposné Antal Tímea, a Pécsi Egyházmegye hitoktatási pedagógiai munkatársa

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség