Nem sokkal a szentmise kezdete előtt kivitték a Szent Péter-bazilikából és a szabadtéri oltár elé helyezték a XVI. Benedek emeritus pápa földi maradványait tartalmazó koporsót január 5-én, csütörtökön reggel. A temetési szertartást – amelyre ötvenezres tömeg gyűlt össze – Ferenc pápa vezette, ő mondott homíliát, Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja mutatta be a szentmisét.

Az elmúlt három napban mintegy 200 ezren rótták le kegyeletüket, imádkoztak az emeritus pápa koporsója előtt. A temetésre már a korai óráktól kezdve érkeztek a hívek a Szent Péter térre ezen a szokatlanul ködös reggelen. A templom előtti téren egybegyűlt hívek rózsafüzért imádkoztak XVI. Benedek koporsójánál, miközben folyamatosan érkeztek a koncelebráló bíborosok, érsekek, püspökök, papok, pátriárkák a bazilikából a pápai oltár két oldalán elhelyezett székekhez. Vörös bársonnyal borított emelvényen állt Joseph Ratzinger koporsója, amelyre

Georg Gänswein érsek, az emeritus pápa különleges titkára – aki a Memores Domini női testvériség nővéreinek és az úgynevezett pápai család más tagjainak kíséretében érkezett – elhelyezte az evangéliumos könyvet és térdre borulva megcsókolta a koporsót.

Az evangéliumot, amelynek olajával – amint Ferenc pápa mondta később homíliájában – egészen telve volt a lámpása, amelyről egész élete során tanúskodott. Az emeritus pápa koporsója, rajta az evangéliumos könyvvel felidézhette bennünk azt a másik temetési szertartást, amelyen Joseph Ratzinger bíboros mondta a homíliát II. János Pál temetési szentmiséjén. 

A közéleti méltóságok közül hivatalosan két ország delegációja vehetett részt XVI. Benedek temetésén: az olasz, amelyet Sergio Mattarella köztársasági elnök és Giorgia Meloni miniszterelnök alkotott,  és a német, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnökkel és Olaf Scholz kancellárral.

Számos állam- és kormányfő, így Novák Katalin köztársasági elnök magánemberként vett részt a gyászszertartáson.

Az egybegyűlt tömegben fiatalok és idősek, szerzetesek és szerzetesnővérek, lelkiségi mozgalmak, a testvéregyházak tagjai is jelen voltak. 

Ferenc pápa kerekesszékben érkezett a vatikáni bazilika előtt felállított szabadtéri oltárhoz, ahol 9.30-kor elkezdődött XVI. Benedek emeritus pápa temetési miséje a Szent Péter téren, több mint 120 bíboros és 400 püspök, 3700 pap koncelebrálásával.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Erdő Péter bíboros, prímás; Veres András püspök, az Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Tóth Tamás, a testület titkára képviselte.

„Istenünk, te örök rendeléseddel szolgádat, Benedeket Egyházad fejévé tetted. Add, kérünk, hogy szent Fiad, akinek földi helytartója volt, őt a mennyei dicsőségbe is befogadja. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké” – imádkozta latinul a szertartás elején, a bevonulási éneket és a Requiemet követően Ferenc pápa. A szentmise olvasmányai különböző nyelveken hangzottak el: Izajás könyvének részlete (29,16–19) spanyolul, a 23. zsoltár latinul énekelve hangzott fel, Péter első leveléből (1,3–9) angolul, Lukács evangéliumának részlete (23,39–4) pedig olaszul olvastak fel.

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” – Ferenc pápa homíliájában Krisztusnak a kereszten mondott utolsó szavairól, a teljes önátadásról elmélkedett, az imádságos odaadásról, amely csendesen formálódik az útelágazásoknál és ellentmondásoknál, amelyekkel a pásztornak szembe kell néznie; a Szentlélek vigasztalása által fenntartott odaadásról. Isten hívő népe egybegyűlve elkíséri pásztorát, és az Úrra bízza az ő életét: „hogy még egyszer megmutassuk neki a szeretetet, amely nem vész el; ugyanazzal a kenettel, bölcsességgel, kifinomultsággal és odaadással akarjuk ezt tenni, mint amelyet ő tudott kiterjeszteni az évek során. Együtt akarjuk mondani «Atyánk, kezeidbe ajánljuk az ő lelkét». Benedek, a Vőlegény hűséges barátja, legyen teljes az örömöd, amikor már végleg és mindörökre hallod az ő hangját!” – fohászkodott a Szentatya.

Ferenc pápa szavai után a hívek ünnepélyes csendben imádkoztak XVI. Benedek emeritus pápáért. Az egyetemes könyörgések között németül hangzott fel az érte mondott fohász: „Benedek emeritus pápáért, aki elaludt az Úrban: az örök Pásztor fogadja be a világosság és béke országába”, majd Ferenc pápáért, a népek vezetőiért, a rászorulókért és minden egybegyűlt hívőért imádkoztak. 

A felajánlás szertartását Giovanni Battista Re bíboros vezette. Az áldozati adományok felett mondott ima az elhunyt pápáért latinul hangzott fel: „Urunk, Istenünk, tekints kegyesen hozzád könyörgő Egyházad adományaira, és add, hogy ennek az áldozatnak erejéből szolgád, Benedek, akit nyájad főpásztorává rendeltél, a megdicsőült pásztorok sorába eljusson. Krisztus, a mi Urunk által.”

A III. eucharisztikus ima végén ismét latinul szólt a fohász: „Emlékezzél meg szolgádról, Benedek emeritus pápáról, akit magadhoz szólítottál ebből a világból. Add, hogy aki a keresztségben titokzatos módon részesült Fiad halálában, részesüljön Fiad feltámadásában is”. Az áldoztatást a koncelebráló papok és a szentmisén szolgáló diakónusok valamint a római egyházmegyei szeminaristák végezték.

A szentmise áldozati része után következett a végső ajánlás és búcsúvétel szertartása. Ferenc pápa ismét XVI. Benedek emeritus pápáért könyörgött:

„Atyáink Istene Jézus Krisztus, az ő egyszülött Fia által, a Szentlélekben, aki Urunk és éltetőnk, adja meg Benedek emeritus pápának, hogy a haláltól megváltva a mennyei Jeruzsálemben zengje dicséretét, várva halandó testének feltámadását az utolsó napon.”

A Szent Péter téren búcsúzó tömeg ünnepélyes áhítattal követte a szertartást és énekelte a temetési szertartás ősi énekeit, a szentmise végén pedig XVI. Benedek nevét skandálta. A téren molinók jelezték az emeritus pápa iránti tiszteletet: „Köszönjük, Benedek”, „azonnal szent” feliratokkal. 

A szertartáson a Sixtus-kápolna kórusa énekelt Marcos Pavan karnagy vezetésével, a vezető kórust Jafet Ramon Ortega Trillo karmester vezényelte, az orgonán Josep Solé Coll játszott.

A temetési mise végén a koporsót hordozók lassan elindultak a Szent Péter-bazilika előcsarnoka felé, hogy a temetkezési helyül szolgáló vatikáni grottákba (altemplomba) vigyék az emeritus pápa földi maradványait.

Mielőtt bevitték volna a Jó halál kapuján a bazilikába (amely kaput kizárólag a az elhunyt pápák földi maradványainak belépésekor nyitják ki), Ferenc pápa állva fogadta és megáldotta a koporsót.

XVI. Benedek emeritus pápa holttestét ünnepélyes, zárt körű szertartással a Szent Péter-bazilika alatt fekvő vatikáni grottákban helyezték el, ugyanazon a helyen, ahol korábban XXIII. János és II. János Pál nyugodott boldoggá avatása előtt. A sírhely Szent VI. Pál nyughelye és a magyar kápolna (hivatalos nevén a Magyarok Nagyasszonya-kápolna) közelében található.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2023. január 9-én, hétfőn 18 órai kezdettel a budapesti Szent István-bazilikában szentmise keretében emlékezik meg az emeritus pápáról. A gyászmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás, érsek lesz.

Forrás, fotó: Magyar Kurír

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség