A világjárvány okozta két év kihagyás után idén február 10-12. között újra megrendezik a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozóját (KELET). A nagy hagyománynak örvendő országos találkozónak idén Debrecen ad otthont a Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium, valamint a Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium közös szervezésében. A rendezvényre jelentkezés határideje: 2023. január 30.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a fiataloknak időt és teret biztosítsanak arra, hogy megismerjék egymást, megosszák egymással tapasztalataikat arról, hogyan állják meg keresztény emberként a helyüket az egyetemista mindennapok kihívásai közepette. A találkozó mottója „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9,6) arra hívja meg a résztvevőket, hogy a mindennapok teendői közepette fürkésszék Isten akaratát. A programok is abban segítenek, hogy a fiatalok felfedezzék önmagukat, a helyüket az egyházban, a közösségük életében, valamint újra és újra rádöbbenjenek az Istennel való kapcsolatuk valóságára.

A rendezvény programjai:


Február 10. péntek

16:00 érkezés, regisztráció, szobák elfoglalása

17:00 megnyitó, köszöntők

17:30 „Szólj be a papnak!” c. rendezvény

19:00 vacsora

20:00 hangoló gondolatok, ismerkedéssel egybekötött vetélkedő

21:30 dicsőítés

Február 11. szombat

7:00 szentmise

8:00 reggeli

9:00 tréning az Egyházi Fejlesztők csapatának vezetésével

13:30 ebéd

14:30 választható programok, illetve kötetlen időtöltés

A választható programok, melyekre a jelentkezési űrlap kitöltésekor szükséges feliratkozni: Munkácsy-trilógia megtekintése a Déri Múzeumban, valamint látogatás a Szabó Magda Emlékházba – a püspöki székház megtekintése, valamint „templom-túra” (a római katolikus Szent Anna-székesegyház, a református Nagytemplom és az Attila téri Debreceni Görögkatolikus Parókia megtekintése idegenvezetéssel) - termálfürdőzés a nagyerdei rekreációs övezetben - „stadion-túra” (a Nagyerdei Stadion megtekintése idegenvezetéssel).

18:30 vacsorával egybekötött farsangi bál

Február 12. vasárnap

8:30 reggeli, majd készülődés a hazaútra

10:00 szentmise Palánki Ferenc megyéspüspök celebrálásával

11:30 ebéd és zárszó 

A KELET programjáról további információk ITT találhatók. 

A főbb programok és a szállás helyszíne Debrecenben a Szent József Gimnázium és Kollégium épületei (4024 Debrecen, Szent Anna utca 17-19.).A találkozón való részvétel költsége 10.000 Ft/fő, amelyet a helyszínen a szállás elfoglalásakor kell kifizetni.

A jelentkezés központi, a résztvevőnek egyénileg szükséges kitölteni az alábbi linken található űrlapot, mellyel a regisztráció automatikusan megtörténik. A jelentkezés határideje: 2023. január 30. Ezt követően a jelentkezőket e-mailben értesítik a fontosabb tudnivalókról. Az űrlap elérhető: https://forms.gle/3JbaRA4ihMBiNUDy5

Forrás: Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség