Teljes óvodakorszerűsítést ünnepelhettek Alsószentmártonban, a Szent Márton Óvodában február 17-én. Az ünnepségen Felföldi László pécsi megyéspüspök megáldotta az európai uniós szempontoknak is megfelelő, megújult és kibővített óvodaépületet, melyet csaknem egy év után vehettek ismét birtokba a gyermekek és az ott dolgozók. Az ünnepségen köszöntőt mondott Jovánovics Ágnes óvodavezető és Lankó József alsószentmártoni plébános. A Pécsi Egyházmegyei Hivatal képviseletében jelen volt Máger Róbert püspöki irodaigazgató és Murber Zoltán gazdasági igazgató.

A helyi fiatalok zenés előadása és az óvodások énekes, táncos műsora után Jovánovics Ágnes köszöntötte az egybegyűlteket. Az óvodavezető az intézmény elmúlt 25 évére visszatekintve hangsúlyozta az elinduláshoz szükséges álom, a megvalósításhoz szükséges isteni kegyelem és a kitartás jelentőségét. Megállapította, hogy a megújult óvoda bárhol a világon megállná a helyét. A szép épület tanúsítja, hogy az Egyház Jézus nyomdokain járva a gyermekekre különös gonddal tekint.

 thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 29

Az ünnepségen felolvasták Mayer Mihály nyugalmazott püspök üdvözlő sorait, aki egészségi állapotára való tekintettel személyesen nem tudott részt venni az ünnepségen, de óvodaalapítóként maga is sokat tett az intézményért. Hasonlóképpen hálával gondoltak Dr. Udvardy György korábbi pécsi megyésüpökre, aki a felújítás előkészítésében vállalt komoly szerepet. Felföldi László pécsi megyéspüspöknek köszönhetően pedig a felújítási munkákat hatékonyan és kiváló minőségben tudták befejezni.

thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 26

Az Alsószentmártonban 30 éve működő Szent Márton Caritas Alapítvány személyes hangvételű levélben méltatta az elmúlt 25 év eredményeit, az óvoda dolgozóinak munkáját, visszaemlékezve a számtalan találkozásra a dolgozókkal és a gyermekekkel, akiknek barátságos mosolya bíztató emlékként maradt meg az alapítvány dolgozóinak szívében.

thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 38

A Gondviselés Isten egyik neve. Olyankor használjuk ezt a nevet, amikor megtapasztaljuk gondoskodó, apai szeretetét, védelmét és vezetését - kezdte köszöntőjét Lankó József alsószentmártoni plébános. Azért van módunk felújítást ünnepelni, mert a Jóisten sokak munkáján és közreműködésén keresztül maga is építette ezt a házat. A óvoda létrejöttében nagy szerepe volt annak a szemléletnek, hogy nem vezetni kell egy közösséget, hanem jelen lenni benne, figyelni, és megpróbálni segíteni. Viszontagságos volt az út, hogy olyan óvoda jöhessen létre, ami a cigány gyermekeket felkészíti az iskolarendszerre. Az épületre, amit az Egyház visszaigényelt a Magyar Államtól, hét évet kellett várni. Ezalatt az idő alatt azonban komoly előkészületek történtek: elindult Pécsett a Gandhi Gimnázium, Mánfán a Kollégium Martineum, helyi cigány asszonyok munka mellett tanulni kezdtek, és néhányan egészen a főiskolai óvópedagógusi végzettségig vitték. Sok segítséget kaptak egyházi és állami részről, az óvoda elindulása pedig egyúttal a közös útkeresés elejét is jelentette, mindenki igyekezett a gyerekek javát keresni - fogalmazott köszöntőjében Lankó József plébános.

thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 30

Mayer Mihály korábbi pécsi püspök annak idején minden megtett az óvoda beindításáért. Az épület átvétele ügyében személyesen járt el a helyi önkormányzatnál, majd kinevezte óvodavezetőnek Jovánovics Ágnes, akkor végzős főiskolai hallgatót. Még újságcikk is foglakozott az üggyel azt jósolva, hogy rövid úton tönkre fog menni az óvoda. Az azonban mégis elindult és azóta is működik, mert az Úr építette a házat (vö. Zsolt 127,1).

thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 36

Az épület állaga idővel sajnos nagyon leromlott, de örömteli módon az elmúlt évben az anyagi források lehetővé tették, hogy teljesen megújuljon és kibővüljön. A kezdetben kétcsoportos óvoda ma négy csoporttal működik, mintegy 75 gyermek jár ide, köszönhetően a szülők bizalmának.

 thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 42

Az ünnepi eseményen Felföldi László pécsi megyéspüspök megköszönte mindenkinek a munkáját, ami lehetővé tette az épület felújítását. Két kisgyermek példáján szemléltette, milyen gyökeres átalakulás megy végbe rajtuk, miközben növekednek. Az emberek, a gyermekek olyanok, mint egy hangszer - fogalmazott a főpásztor. A tamburában már nem látjuk, milyen volt a fa, amiből készítették, de azt halljuk, milyen szépen szólal meg. Minden ember ilyen hangszer. Lehet, hogy eleinte göcsörtös, lehet, hogy nem nyilvánvaló még, milyen hangszer válik belőle, de az óvónénik már látják. Az óvódában eltöltött évek különösen jelentősek egy-egy ember életében, és ezekhez az évekhez hangolhatják később sorsukat, szívüket. Ennek sikeréhez azonban minden nap gyakorolni kell a hangeszeren játszani, mind az óvónéniknek, mind a gyerekeknek, hogy még tisztábban, még világosabban szólalhassanak majd meg - mutatott rá Felföldi László. 

thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 46

Az ünnepélyes átadón a gyermekek előadásának énekében három fontos üzenet is elhangzott. Az egyik, ha egyedül vagy, akkor is van valaki, akihez odamehetsz. A másik üzenet az, hogy ha megyünk, akkor együtt megyünk. A cigánygyerekek számára mindkettő különösen is erős jelentéssel bír. Aki élt már közöttük, tudja, hogy végtelenül magányosak, ugyanakkor a végtelenségig együtt, közösségben vannak. A harmadik üzenet, amely mindnyájunk életéhez szükséges, az áldás: Isten áldásának, jóságának, szeretetének képviselői kell legyünk az életben. Az áldás rajtunk keresztül árad szét. Isten úgy kezdi az áldást, hogy: megáldalak, hogy áldás légy.

thumb 545 545 Szent Marton Ovoda 53

Az épület megáldása során Felföldi László mind a négy óvodai csoportot felkereste, és a termek szentelt vízzel való meghintése előtt játékos, barátságos perceket töltött a gyermekekkel és óvópedagógusaikkal. Az ünnepséget szeretetvendégség zárta.

thumb 545 Szent Marton Ovoda 60

A felújítás keretében korszerűsítették az óvoda teljes gépészeti rendszerét, megújult a fűtés- és villamoshálózat. A korábban tornateremként használt helyiségből, továbbá az épület tetőterében új csoportszobákat és irodákat alakítottak ki. Új tornateremmel gazdagodott az óvoda, valamint az udvari játékokat is korszerűekre cserélték.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség