Püspöki szolgálata során első alkalommal látogatott a Pakshoz tartozó Dunakömlődre a Pécsi Egyházmegye főpásztora. Felföldi László megáldotta az egyházközség megújult kültéri közösségi terét, valamint szentmisét celebrált a zsúfolásig megtelt Szent Imre-templomban, ahol a környező településekről is érkeztek hívek, hogy főpásztori áldásban részesüljenek. A szentmisén koncelebrált Kürtösi Krisztián plébános és Erb József nyugalmazott lelkipásztor. 

A dunakömlődi plébánia udvarán található, a mintegy 15 méter magas löszfalat tartó támfal állapota az elmúlt években több helyen leromlott, életveszélyessé vált, emiatt a plébánia udvarát egyáltalán nem tudta a közösség használni. Adományokból és nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően a közelmúltban a támfalat megerősítették, és a plébánia udvarát többfunkciós közösségi térré alakították.

thumb 548 dunakomlod1

Felföldi László Isten áldását kérte a területre, mely, ahogy fogalmazott, immár valóságban is az itt élő közösség hasznára szolgál. Ahogy minden családnak otthonra, úgy a közösségnek is megfelelő térre van szüksége, amit élettel tölthet meg. Isten szeretetében imádkozva egymásért és a közösségért, kérjük, hogy ez a tér legyen az itteni közösség életének gazdagsága, ereje és forrása – fordult a hívekhez a püspök.

thumb 548 dunakomlod2

Az ünnep szentmisével folytatódott a Szent Imre-templomban, ahol a főpásztor prédikációjában, utalva a közösségi tér szentmise előtt történt megáldására, elmondta: a közösségre, a családra, Isten áldására irányítja a figyelmünket ez a nap. Minden közösség, baráti és családi közösség is erőforrás. A közösségek, régebben és ma is a nagy családok vagy éppen a falu közösségének egységét hordozzák, melyben jelen vagyunk szolgálatunkkal, de belőle kapunk és merítünk erőt, mely által gazdagodunk. Ezt jelenti ma is a család és az Egyház közössége.

thumb 548 dunakomlod3

A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyházban minden azért történik, hogy a családokat és a híveket erősebbé tegye. Ma nagyon komolyan odafigyelve kell segíteni a családokat, mert soha ekkora támadás nem érte még és nem volt ennyire kiszolgáltatott helyzetben, mely meggyöngíti az emberi kapcsolatokat.

Régebben a közösség volt az, ami erősített, ha pedig sebzettek voltunk, gyógyított. Ezt a közösséget, ezt a gazdagságot, ezt a lehetőségünket veszítettük el. Vissza kell állítsuk, de ezt a harcot és küzdelmet nem lehet egyedül megnyerni. A család erőforrása a többi családdal való kapcsolata, ezért örvendetes, amikor egy találkozás, majd egy beszélgetést követően elindulhat egy közösség felépülése, amiben erő és gazdagság rejlik. Csak mosolygósabb, derűsebb családok tudnak valódi, élő egyházközséget alkotni, és ezekből merítve tudjuk megvívni mindennapi életünk harcát – fordult a családokhoz a főpásztor.

thumb 548 dunakomlod7

A szentmise végén a házasság hete zárásaként Felföldi László megyéspüspök áldásban részesítette a házastársakat.

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Fitt Szabolcs

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség