„Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata" – szólt Felföldi László megyéspük üzenete február 22-én, hamvazószerdán, a nagyböjt első napján celebrált ünnepi szentmisében. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató, jelenleg a Pécsi Egyházmegyében szolgáló nigériai lelkipásztorok: Henry Nnaemeka Ugokwe és Mark-Kingsley Okafor.
Felföldi László megyéspüspök hamvazószerdán mondott homíliáját közöljük:
„Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” (Mt 6,6)
A mai szentmisén olvasott szentírási részekben foglalt két ellentétes felhívás - miszerint ne versenyezzünk egymással, mert az megzavar és eltipor minket, csak az Atyára figyeljünk, valamint a másik felhívás, miszerint forduljunk a testvéreinkhez, adjunk alamizsnát, szeressük, szolgáljuk, figyeljünk rájuk és törődjünk velük - két véglet, melynek feszültsége és egyensúlya adja a keresztényi életet, ebben erősítenek minket.
De így van ez emberi kapcsolatainkban is: minden barátságban, közösségben, családban együtt kell lenni, ugyanakkor el kell fogadni a csöndet, a magányt, amit nem tudunk megosztani senkivel, ahova nem engedhetünk be senkit, mert az a mienk és Istené.
Az ima
A nagyböjti készületi időben különösen fontos az istenkapcsolat, ilyenkor különös módon kerül előtérbe. Nem kell kitalálni semmi különlegest, csak a csöndbe menekülj! Az Istennel kettesben való létbe menekülj, ott találd meg, ott éld meg az istenkapcsolatodat és atyád majd vezet.
A felebaráti szeretet
A felebaráti szeretet vonatkozásában ugyanebben a szellemben és törődésben újra és újra gondolnunk kell arra, hogy törődjünk a másikkal, de nem a másik dolgaival, ügyeivel, hanem vele. Figyeljek rá, hallgassam meg, engedjem, hogy a szavak mögötti félelmetesen titkos üzenete eljusson a szívemhez, hogy valóban segíteni tudjak neki.
A keresztút
A nagyböjti időben rendszeresen imádkozunk keresztutat. Ez arra tanít, hogy nekünk is fel kell venni a keresztünket, melyet saját szenvedéseink közepette fel kell vinni a saját Golgotánkra. A nagyböjt a keresztünkkel való barátkozás időszaka, melyben meg kell találjuk, hogy mi a személyes üzenete számunkra. Az egyik üzenete az, hogy a kereszthordozás nem haszontalan és nem fölösleges. Jézus értelmet adott neki. Ugyanakkor vannak emberek, akiknek a kereszthordozás, a szenvedés érdessé, zavarodottá és bizonytalanná tette az életét, és nehezen tud vele mit kezdeni. Pedig ha a keresztünkkel nem tudunk mit kezdeni, akkor magunkkal, embertársainkkal, kapcsolatainkkal sem, mert érdes lett a szívünk felületén a szeretetünk valósága és nem képes megérinteni a másikat.
Jézus arra tanít a maga keresztútjával, hogy kapcsolódjunk hozzá, mert az élet keresztje csak vele, csak másokkal együtt, közösséggel, hittel hordozható és elviselhető. Amikor egy keresztúti imára összegyűlünk, abban kapunk megerősítést, hogy jól vigyük a saját keresztünket, jól öleljük át, jól szeressük, és ne engedjük, hogy érdessé tegye az életünket. Sokan vannak körülöttünk, akikről nem is sejtjük, milyen nagy az a kereszt, amit visznek, cipelnek, nap mint nap magukhoz ölelnek, de közben mosolyognak, szeretnek, élnek. Hittel, reménnyel, örömmel érkeznek és szeretettel távoznak, mert nem a maguk világa szerint szeretnék megérteni a keresztet, hanem Krisztussal és a közösséggel. Az élet, az emberi méltóság, a család keresztje egyedül elviselhetetlen, de a közösség valóságában, a kapcsolat megtartó hálójában már tudjuk vinni, hordozni és megélni.
Napjainkban mit ad a kereszt abban a világban, amely berendezkedik arra a sorsra, hogy nélkülözni képes az Istent és ezzel óriási szenvedést vesz magára? Ebben van a mi felelősségünk, a mi tanúságtételünk nagy titka, hogy segítsük embertársainkat annak a felismerésében, hogy a lényeget, Istent nem lehet nélkülözni, mert nem lesz éltető oxigén, a tüdő kiürül, a szív legyengül és nem tud továbblépni.
Az ima, a felebaráti szeretet és a megélt keresztút
Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata. A nagyböjt fegyelem gyakorlása önmagunkkal szemben, hogy a lélek erejét növeljük és tanúsítsuk magunkban és a világban.
Kedves Testvéreim! Én egyetlen dolgot kérek mindenkitől az idei nagyböjtben: ne szemeteljünk! Azaz, ne bántsunk és ne panaszkodjunk! Próbáljunk meg nem panaszkodni senkire és semmire. Arra sem, hogy süt a nap, és arra sem, ha nem süt. A bántás és a panasz két nagy erő, ami megzavar minket. Ne szemeteljük össze velük az életünket, s ne dobáljuk őket szét, hanem semmisítsük meg, hogy kicsit tisztuljunk a szívünk, a gondolatunk, az érzésünk.
Ez a negyven nap így segítsen bennünket a keresztünk szép és gyümölcsöző hordozásában, és vezessen fel minket a Golgotára, ahol új fény, új remény, mindig új föltámadás vár ránk. Ámen.
A szentmise a bűnbánat ősi szertartásával, a hamvazkodással folytatódott, melyben az előző évi virágvasárnapi barkák elégetéséből keletkezett hamuval a celebráló papok keresztet rajzoltak a hívők homlokára, emlékeztetve őket mulandóságukra, miközben ezeket a szavakat mondták: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!”
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
A szentmise megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján:
Pécsi Egyházmegye
Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.
