A Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott Collegium Seraphicum egyetemista közössége meghívására látogatott el Felföldi László pécsi megyéspüspök a pécsi egyetemi kollégiumba március 1-jén, ahol 90 percen át válaszolt az egyetemisták által szabadon feltett kérdésekre.

A Ferences Rendtartomány 1998. január 1-jétől vette át a Pécsi Egyházmegyétől a Collegium Seraphicum fenntartását, mely 1990-ben, az országban elsőként kezdte meg működését az egyházi felsőoktatási kollégiumok közül. Jelenleg mintegy száz keresztény egyetemista fiatal lakik az intézmény 35 szobájában, melyek kettő-, három-, illetve négyszemélyesek. A fenntartó célja a nyugodt tanulás, a hitbeli gyarapodás valamint a szabadidő kulturált eltöltése feltételeinek biztosítása a lakók számára. A kollégium épülete Pécs belvárosának központi helyén található. Az intézmény kápolnája a nap huszonnégy órájában nyitva áll bárki előtt. 

A kötetelen beszélgetés elején bevezetőjében a főpásztor a sziklára épített ház (Mt 7,24-27) példázatából kiindulva azt hangsúlyozta, hogy a teljes élet alapja az emberi megalapozottságból fakad. A püspök kiemelte, sem világiként sem papként, sem házasként, sem egyedül élőként nem lehetséges kiállni az élet viharait abban az esetben, ha a test, a szellem és a lélek egységében nem áll szilárdan. Jézus a fenti példabeszédben nem csupán lehetőségként említi a vihart érkezését. A vihar jönni fog minden ember életében, ez nem kérdés. Amikor pedig ránk zúdul, minden erőnkre és felkészültségünkre szükségünk lesz, hogy el ne söpörjön bennünket.

A beszélgetésben szó esett arról, hogy a püspöki szolgálat legnagyobb kihívást jelentő feladata az Egyház új útjainak megtalálása a turbulens módon változó világban. Az élet folyamatosan gyorsuló, egyre radikálisabb változásai közepette nem találunk olyan bevált és régóta működő mintát jószerivel semmire, amiből egyszerűen levezethetnénk, mit kell most tennünk jelen helyzetünkben. Olyan válaszút előtt áll az Egyház, amilyen előtt még korábban soha. Senki sem tudja pontosan megmondani, hogy néz majd ki a világ öt év múlva. Az információáradaton túl nyakunkon van a mesterséges intelligencia napi használatban való bevetése. De ez nem a tudományos-fantasztikus regények világa, nem a szórakoztatóipar veszélyes tréfája, hanem valóság itt és most. Ki tudja megmondani, mit fog kezdeni a közeljövőben a mesterséges intelligencia az emberrel? Minden jel arra mutat, hogy a jövő világának biorabszolgákra van szüksége, nem pedig saját személyiséggel rendelkező emberekre.

Kiemelten fontos tehát, hogy emberileg helyünkre kerüljünk - figyelmeztetett egyik válaszában a püspök -, függetlenül gyermekkorunk esetleges traumáitól (szülők válása, hibás nevelési gyakorlata stb.). Felelősek vagyunk saját magunkért, egy fiatal nem mutogathat folyton visszafelé. Vannak kérdések, ilyen a párválasztás, a hivatás és a munka, melyekben saját döntést kell hozni. Szülők, rokonok, barátok hozzászólhatnak, de a döntést az érintettnek kell meghoznia, és a döntéssel járó következményeket vállalnia. Meg kell tanulni méltósággal, szerényen győzni, és emelt fejjel, megbékélten veszíteni. Mindkét szituáció veszélyt hordoz magában. A helyes kezelés megtanulásában nagyon sokat segítenek a sportok, a sakknak pedig egészen különleges hatása van, hiszen ott a játék közben az értelmes, de első ránzésére fájdalmas áldozathozatalt is meg lehet tanulni. A gazdag ifjú (vö. Mk 10,17-22) például, aki nyerésben volt, mindent jól csinált addig, amíg Jézus tanácsára nem volt képes a sakk szerinti „vezéráldozatra", arra, hogy szétossza vagyonát és kövesse Jézust. Ennek következtében elvesztette az teljes játszmát.

Hallgatói kérdésre válaszolva a főpásztor elmondta, hogy nincs olyan reménytelen ember, akiről akár a gyógyászatban, akár a büntetésvégrehajtásban le kellene mondani. A segítség módjának természetesen alkalmazkodnia kell a megoldandó problémához. Ámokfutót például nem lehet szabadon engedni. A különböző függőségekkel foglalkozó intézmények munkájában van egy közös pont: segítségüket a bajba jutottnak kell kérnie. Ezt senki sem teheti meg helyette. A segítségnyújtás során azt is megtapasztalhatjuk, hogy a bajban levőnek saját erőből kell újra fölépítenie magát, az intézmények munkatársai csak segítséget, támogatást tudnak ebben nyújtani.

Egyebek mellett arról is kérdezték Felföldi Lászlót, hogy a hivatalával együtt járó gyakori protokollrendezvények, találkozók és egyéb programok mellett van-e szabadideje, tudja-e ápolni személyes, baráti kapcsolatait. Válaszában a főpásztor kifejtette, hogy mint minden embernek, neki is szüksége van feltöltődésre, és ezért szokott - egy püspöktársát idézve - „embertelen", azaz embermentes napokat tartani, amikor nem találkozik senkivel. Ilyenkor szívesen gyalogol a természetben, szigorúan egymaga. A főpásztor megerősítette, hogy a barátságok nagyon fontosak egy pap számára is, nem csupán más papokkal, hanem emberileg inspiráló házaspárokkal is adott esetben. A baráti találkozásoknak az a közös jellemzője, hogy utána mindegyik résztvevő több lesz, többként, jobbként folytatja életét. Ugyanakkor a püspök atya - tudtuk meg - szívesen találkozik bárkivel, aki a saját életét komolyan veszi és éli. Azt vallja, hogy az ilyen találkozások alkalmával mindig tanul valamit az illetőtől, függetlenül attól, hogy egyszerű kétkezi munkásról vagy egyetemi tanárról legyen szó.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2024. 12. 24. - 2024. 12. 25.
Szentév megnyitása a pécsi székesegyházban:
-
2025. 01. 04. - 2025. 01. 04.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 01. 19. - 2025. 01. 19.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség