A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 7–8-án tartotta tavaszi rendes ülését, amelyen Michael Wallace Banach apostoli nuncius is részt vett. Az ülésen elhangzottakról az MKPK Titkársága tájékoztatott.

Az MKPK tagjai ismételten kifejezték örömüket, hogy a Szentatya, Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra a húsvéti időszakban, április 28–30. között. A pápa apostoli útja nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl. Magyarország az egyetlen ország Olaszországon kívül, amelyet Ferenc pápa kétszer is meglátogat. A Szentatya korára való tekintettel a találkozásokra budapesti helyszíneken kerül sor, azonban országlátogatásról van szó, így Tóth Tamás, az MKPK titkára, általános koordinátor és az apostoli utat előkészítő stáb munkáját az egyes megyéspüspökök által kinevezett egyházmegyei koordinátorok is segítik.

Április 28-án, pénteken délelőtt, érkezése után a pápa államfői minőségében először a köztársasági elnökkel a Sándor-palotában, majd a miniszterelnökkel találkozik. Aznap délután 17 órakor a Szentatya a budapesti Szent István-bazilikában a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik. A bazilikába csak belépővel lehet majd bejutni; a részvételt az egyházmegyék és szerzetesközösségek koordinálják majd. A katekétákat, hitoktatókat és minden érdeklődőt szeretettel várunk a bazilika előtti térre, ahol a találkozót a tervek szerint kivetítőn is követni lehet majd.

Szombaton, április 29-én a pápa magánlátogatást tesz az 1982-ben Fehér Anna nővér által alapított Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában, amely mára már országos hatókörben látja el a halmozott fogyatékossággal élő, valamint az állami gondoskodásban élő látássérült gyermekeket, tanulókat. Ezt követően a Rózsák terei Szent Erzsébet-templomban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által fenntartott, illetve egyéb katolikus karitatív és szociális szervezeteink szervezésében szegényekkel és menekültekkel találkozik. Délután ifjúsági találkozóra kerül sor a Papp László Sportarénában, amelynek csúcspontja a Szentatya látogatása lesz 16.30-kor. A találkozóra ezúttal főként katolikus középiskolásokat, valamint egyetemistákat várunk, akiknek jelentkezését és részvételét egyházmegyéink koordinálják majd. Este a pápa az Apostoli Nunciatúra épületében a Jézus Társasága tagjaival, azaz jezsuita szerzetesekkel találkozik.

A Szentatya látogatásának csúcspontja az április 30-án 9.30-kor kezdődő vasárnapi szentmise, amelyre a püspöki testület tagjai nagy szeretettel hívnak és várnak mindenkit hazánkból és a környező országokból egyaránt. A helyszínül szolgáló Kossuth téren a szektorok kialakítása folyamatban van, a szentmisébe való bekapcsolódást a tervek szerint a téren és környékén elhelyezett kivetítők is segítik majd.

Délután, elutazása előtt a pápa a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogat. Az egyetem a Hittudományi Kar révén majd négyszáz éves múltra tekint vissza, azonban jelenlegi formájában ebben az akadémiai évben ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Magyarország egyetlen szentszéki alapítású katolikus egyeteme. A Szentatya az Információs Technológiai és Bionikai Kar épületében az évforduló alkalmából az egyetem képviselőivel találkozik. Jelen lesznek az egri és a szegedi katolikus fenntartású egyetemek vezetői és a katolikus főiskolák rektorai is.

A pontos részletekről a későbbiekben, az előkészítő munka előrehaladtával tudunk tájékoztatást adni.

Imádságos lélekkel készüljünk a Szentatyával való találkozásra, imádkozzuk gyakran a pápai látogatást előkészítő imát, és közösen tegyünk tanúságot az út mottójával összhangban arról, hogy Krisztus a jövőnk.

Miután betöltötte hetvenötödik életévét, 2023. február 3-án Ferenc pápa elfogadta Excellenciás és Főtisztelendő Cserháti Ferenc püspök úr lemondását az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöki tisztségéről, ezért az MKPK a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott koordinátornak Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspököt nevezte ki. Korábbi feladatait ez a megbízatás nem érinti.

A Püspöki Szinódus Általános Titkársága világméretű imanapot hirdetett május 31-re. Magyarországon a nemzeti kegyhelyeken – Máriapócson és Mátraverebély-Szentkúton – lehet az imádságba szervezett és vezetett formában bekapcsolódni.

Az MKPK úgy döntött, hogy bekapcsolódik az ökumenikus imavirrasztásba Rómában, amelyet 2023. szeptember 30-án, a püspöki szinódus őszi ülésének kezdetén rendeznek meg. Hazánkat fiatalokból álló kórus képviseli majd.

A konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez, „Tartós szeretet” elnevezéssel. A hívek felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban a március 12-i, vasárnapi szentmiséken és az azt következő hétköznapokon, március 12-től 19-ig. Telefonos adományvonalon is bekapcsolódhatnak a Karitász segítő munkájába. A 1356-os telefonszám felhívásával hívásonként 500 forinttal tudnak segíteni a rászorulókon.

A Magyar Katolikus Egyház az idei évben is igyekszik segíteni az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során. Adója 1+1 százalékáról bárki jogosult rendelkezni, aki személyi jövedelemadó-bevallást ad be. Ezt a rendelkezést megteheti a 22EGYSZA nevű nyomtatvány kitöltésével, illetve az eszja.nav.gov.hu oldalon. A 2018. évben benyújtott, bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozat újabb nyilatkozat beadásáig, vagy a nyilatkozat visszavonásáig érvényes, azt 2023-ban is figyelembe veszi a NAV.

Kérjük, abban az esetben is tegye meg felajánlását a Magyar Katolikus Egyháznak, ha személyi jövedelemadója bizonyos kedvezmények (például családi adókedvezmény) miatt nulla forint. Az állam ugyanis a felajánlók számánál ezeket a rendelkezéseket is figyelembe veszi. Az egyházaknak biztosított kiegészítő támogatás feloszlása ugyanis a rendelkezők száma alapján történik, amelybe a nulla forintról szóló felajánlás is beleszámít.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 július
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség